„Érkezünk. Üzenem, hogy tej nélkül szeretem a kávét”, dörmögte Magyar Péter a Keresztapa-filmek modorában – jól jegyezzük meg ezt a jelenetet

(Nyitókép: YouTube-képernyőfotó)

Adott helyen és adott időpontban előállítható többség. Kérdés, ez a többség hogyan viselkedik a kisebbséggel, mennyire él vissza az erejével és mennyire van vele tisztában, hogy ez csak relatív, csalóka többség.

Néha kicsit olyanok, mint Timur és csapata. Vagy az apacsok. Váratlanul felbukkannak, ahol „igazságtalanságot” szimatolnak, Winnetou győzelemre viszi őket a sápadtarcúak ellen, aztán felülnek a vasparipára, továbbmennek a prérin, hogy egy másik helyen zaklassák a wigwamban békésen éldegélőket, és elmagyarázzák nekik, hol is lakik a Nagy Manitu.

(Érdekes, hogy mindenki rézbőrű akart lenni, senki sem fehér cowboy. Sokszor az ember valami romantikus felbuzdulásból képes a saját fajtája, a saját identitása ellen is felsorakozni…)

A putnoki eset után, amikor a templomból kijövőkkel ordítozott, ezúttal Tatabányán keveredett afférba a helyiekkel. A híradások szerint az történt, hogy a Komárom-Esztergom vármegye székhelyére meghirdetett TISZA párti nagygyűlés szimpatizánsai közül sokan beugrottak a közeli Turul kávézóba egy feketére vagy kapucsínóra, esetleg enni-inni, kisdolgaikat végezni.

Öt magyarista (tiszaista?) hölgy azonban nem tudott leülni a teraszon, mert csak előre lefoglalt asztalok voltak, és noha bent lett volna még hely, ők dohányozni is akartak.

Létezik ugyanis egy nagy Magyar Péter-ellenes összeesküvés, amelynek a rómaiakon és Kajafáson kívül részei még a tatabányai cukrászok, templomjáró falusiak és a mandineres újságírók is. 

Mivel szegény az eklézsia, és nem jut minden talpas zsebébe diktafon, ezért ilyenkor a vamzerek jelentik a főnöknek,

aki ezen érthető módon felháborodik, és a tanítványokat kellően ráhangolja a kávéház-foglalásra (Einstand). „Tej nélkül iszom a kávét”, teszi világossá a keresztapa, nehogy véletlenül lattét szolgáljanak majd fel, ha kíséretével látogatást tesz. Efelől ugyanis nem hagy kétséget: „Érkezünk a gyűlés után”, üzeni meg mellékesen. Kocsmai bunyó előtt, vagy a focipálya lelátóján hallani ilyesmit: „Gyere ide!” „Átmegyek!” „Na gyere!”; primitív és fenyegető. Ez az a macsó, akiről elhisszük, hogy bántja a gyengébbet.

Egy begőzölt tömeget rávezetni békés kávéházakra (illusztrációként Rejtő regényének szavaihoz: „az úri közönség verekszik”) éppen olyan, mint feleséghez nadrágot/nadrágszíjat vágni.

aki visszautal az eredendő bűnre, a teraszról lemaradt nőkre.

Mézes-mázos beszéde látszólag megértő, kedves alakot sejtet, miközben mögötte az emberei szinte lincshangulatot keltenek.

Nem ismerjük eléggé, három hónappal ezelőtt mindössze Varga Judit exe volt, most pedig az ő személye fogja össze a legnagyobbnak tűnő ellenzéki mozgalmat.

Miközben az ország megosztottsága ellen beszél, durván belerúg a kormányoldalba és szimpatizánsaiba (néha egyébként az ellenzékbe is), ezzel növelve a feszültséget. Semmiképpen sem tűnik integratív személyiségnek.

A nemzeti érdekeink ellen küzdő hálózat szándéka világos: fölturbóznak bárkit (most éppen őt),

odacsapódnak innen-onnan, s amikor a szavazóbázis, a szervezeti keretek fölállnak, úgyis lenyúlják tőle az egészet. Hajlamos vagyok elhinni, hogy eleve nem küldött ember. Elhiszi, hogy a támogatások, a sikerek az ő személyének szólnak, vagy azt gondolja, ellene fog állni a kísértéseknek. Ehhez azonban nem tűnik elég masszívnak sem lelkileg, sem intellektuálisan, és túlzottan szerelmes önmagába, ami a reális helyzetértékelés rovására megy.

A Facebook-huszárai már megkezdték a Turul kivégzését.

Savonarolákra akkor van szükség, ha a hagyományos keretek között orvosolhatatlan a válság; ha az erkölcs romokban, és csak tűzzel-vassal lehet rendet teremteni. Jelenleg azonban – hiába próbálja 14 éve imamalomszerűen ennek ellenkezőjét ismételgetni a baloldal –

Persze, volt már erkölcsi fertő és mélyen gyökerező válság; utoljára 2006-ban. Máig kétharmadokban ölt testet. Azt megelőzően 1989-ben is, bár sajnos nem volt annyira erős, mint sokan gondoltuk. El is lett mismásolva a rendszerváltás. Két évtizedig tartott, míg végre helyrezökkent az idő.

Kár lenne újra kizökkenteni.

***