Az élmény, amikor Puzsér, a Temuról rendelt „telivér metafizikus” kérdőre vonja a „Messiást” – megfizethetetlen

(Nyitókép: YouTube-képernyőfotó)

Nemrég a magyar baloldal legújabb megváltója volt a vendég Puzsér Soft Talkjában. És bár

igazolva azt, hogy mindenkiben lakozik némi mazochizmus, megnéztem.

Belpest sznobériával vegyített szellemi igénytelenségének jó jelképe az, hogy két ilyen szellemóriás vezeti a népüket. Legalább az egymásra találásnak vannak fontos tartalmi elemei is:

valamint kétezer Tommy Lee Jones és Will Smith figyeli minden lépését – az apostol szerint pedig az Airbus másodpercenként fogyaszt egy tonna kerozint és Horthy Miklós verte le a Cattarói matrózlázadást.

(Az apostol üzletemberi képességei előtt viszont kénytelenek vagyunk kalapot emelni: Belpest népe rohant megvenni a méregdrága, fekete alapra fehér betűkkel nyomtatott ezo-bullshittel és filléres tömegtársadalom-kritikával megtöltött akármit. Ez mégiscsak teljesítmény.)

Most azonban nem a belpesti pettinget szeretném hosszasan tárgyalni, csupán egyetlen részletet emelnék ki belőle, amikor

hogy ugye nem fog a közvélemény-kutatásokhoz igazodni, hanem kitart az általa vallott elvek, sőt ideológia mellett. Kötözze magát az elvek árbócához és onnan jottányit se mozduljon, még akkor sem, ha a választópolgárok esetleg mást szeretnének.

Az „elvi alapállás” igen népszerű Belpest szektájában, és mivel első ránézésre igen tetszetős elképzelés, érdemes egy kicsit közelebbről is megvizsgálni.

E felfogás szerint ha valaki az „elvek embere”, az erkölcsös, aki pedig holmi közvélemény-kutatások alapján hoz politikai döntéseket, az erkölcstelen machiavellista. Nem is maguk a közvélemény-kutatások fontosak persze, hiszen azok csak (tökéletlen) eszközök ahhoz, hogy a politikus ismerje az emberek véleményét, problémáit. Számos más eszköz is létezik, például érdemes személyes kapcsolatban is lenni velük.

és az elvtelen populisták ezek mentén módosítanak is az irányokon. Ezzel szemben a belpesti elvhűség ragaszkodna a saját ideáihoz, hiszen a megváltáshoz vezető utat mégiscsak ők ismerik, nem a misera plebs. Az a fontos, hogy a politika „nyugatos” legyen, a nyugat-európai liberális demokráciák intézményei és gyakorlatai érvényesüljenek, és hogy mindenféle szkepszist, meg persze az emberek létező, mindennapi problémáit félrelökve hajtsák végre a programot, a tervet.

„Majd én megváltom Magyarországot!” (Gy.F.) – ha belegebedtek is. A nép zúgolódik, de majd a végén meglátjátok, nekem volt igazam, végre megszabadultatok minden problémátoktól. Ez az erkölcsi igazolása minden ideologikus politikának és társadalom-mérnökösködésnek.  

Azért jók az ilyen absztrakt elvek, mert mindentől és mindenkitől függetlenek, az azokat számon kérő személyétől is. Ezért van az, hogy aki szerint Ukrajna háborúja a miénk is, az

Elvégre ő az elveket képviseli és azért van, hogy azokat számon kérje.

Az persze más, ha valaki önmaga cselekszik a saját elvei szerint. Abból lehet önfeláldozó hős, mártír, banális esetben bolond, de az illető legalább saját magával szemben érvényesíti elsősorban az elvi elvárásait. Az elvek értelmiségi embere azonban nem ilyen.

Ha hatalmat kap, akkor szépen végigveri az elveit a népen, megneveli őket. Ilyenek a puritánok, forradalmárok, zsarnokok, de a köznyelv egyszerűen elmebetegnek nevezi azokat, akik nem magukat, hanem mindenki mást áldoznának fel nagyszerű elveik oltárán.

Ennél valóban kevésbé lelkesítő az, hogy a szituációk változnak, és mindig az adott szituációban kell megtalálni a helyénvaló cselekvést. Arról nem is beszélve, hogy a politikának érdemes számot vetnie a polgárok problémáival, nem pedig rájuk kényszeríteni valamilyen nagyszerű tervet, ideológiát.

de ezzel talán könnyebb együtt élni, mint az evilági megváltás-projektekkel.