Fontosnak tartom és várom az EP-listavezetői vitát. Viszket a tenyerem! – Deutsch Tamás a Mandinernek

Nyitókép: Földházi Árpád

„Hogy mennyire megy még a góllövés, vagy egy gyors labdaátvételen még mindig gólhelyzetbe tudok-e kerülni, meglátjuk” – mondta 2021-ben a Telexnek. Ami idén februárban a Fidesz EP-listájának élén történt, gyors labdaátvétel volt?
A játékhelyzet váratlan volt. Az egyik legkiválóbb játékosunk esett ki, és a pályán lévőkből kellett megoldani a vezetőedzőnek a cserét. Nem készültem arra, hogy én legyek a jobbszélső, a 2021-es kérdésre viszont megvan a válasz: megy ez még nekem. A merész indításokra is időben odaérek, jól tudom kezelni a labdát, és elég jól centerezek ahhoz, hogy az érkező középcsatár aztán a hálóba tudja továbbítani a pettyest.

Mi számít gólnak ezen a választáson?
Hogy megnyerjük a választást, ez a legfontosabb. Kemény Dénes egyik bölcs állítása, hogy sok minden lehet hamis, de az eredményjelző tábla biztosan nem hazudik. Ami rajta szerepel, az az egyértelmű igazság. Az eredményjelzőn pedig ez áll: négy mérkőzés, négy győzelem ez idáig.

A 13-nál kevesebb mandátum is gól?
Igen. Maradjunk a sportnál: a női röplabdában ha három-nullra vagy három-egyre nyersz, akkor három pontot kapsz, ha három-kettőre, akkor kettőt. A 13 vagy több mandátum a hárompontos győzelem. De én rekordra készülök, a lehető legtöbbet szeretnénk elhozni a 21-ből.

Történelmi vitát tartottak az európai pártok csúcsjelöltjei nemrég Maastrichtban. Megjött a kedve valamelyikükre szavazni?
Eszembe sem jutott, a vita alapján pedig kizártnak érzem. Szinte minden szereplő mondatai olyan színvonalzuhanásról tanúskodnak, mint amikor egy olimpiai céllövő verseny után a két- és hárompálcikás ajándékokra lövöldöznek a vurstliban. Lehetetlen ezeket a vezetőket komolyan venni.

Másik vita. Ígérte, hogy minden „háborúpárti és dollárbaloldali” listavezetővel szívesen vitázna, mégsem vállalta a Partizánnál. Az ATV-ben vagy az RTL-en vállalni fogja?

De tisztázzunk két dolgot. Egyrészt a Partizán egy közepes hatékonysággal működő dollárbaloldali aktivistaszervezet, véletlenül sem sajtóorgánum. Amit ő csinál, az a dollárbaloldal kampányának a szervezése. „Megtisztelő” persze, ha felkérnek, hogy a riválisaink kampányában vegyek részt, de öntsünk tiszta vizet a pohárba, a dollármédia, a 444, a Telex, a HVG, a 24.hu, az RTL, a Partizán ne gondolkodjon bennem, nem vagyok az ő kampányemberük. Az ATV-t nem tekintem dollármédiának. A közmédia kezdeményezésére pedig természetesen igent mondok. Legyen vita, ami az objektivitás lehetséges maximumát nyújtja, ne pedig ellenzéki, dollárbaloldali kampány­rendezvényt akarjanak szervezni. Másrészt pedig minden listavezetőnek meg kell teremteni a vitán való részvétel lehetőségét. Ha van az indulásnak törvényi feltétele, és ezt a törvényi feltételt valaki teljesíti, onnantól kezdve a kampányban egyenjogúság, egyenrangúság van. Ezek evidenciák.

A miniszterelnök önt bízta meg Brüsszel elfoglalásával. Kérem, ismertesse az erre vonatkozó tervét.
Brüsszellel szemben sincsenek területi követeléseink, szóval nem brüsszeli főispánnak készülök. Csupán lelkes híve vagyok a miniszterelnök úr azon elgondolásának, amit a március 15-ei ünnepi beszédében fogalmazott meg: nem kisujjeltartva kell nyafognunk, hogy „milyen csúnyán bánnak velünk Brüsszelben”, hanem meg kell erősítenünk a nemzeti érdekképviseletünket az uniós intézményekben, és növelni kell a politikabefolyásoló képességünket. Nem csupán a brüsszeli támadások elhárításában kell jeleskednünk, hanem egyszer és mindenkorra fel kell számolnunk a nemzeti szuverenitásunkkal szembeni támadásokat. 

A XXI. Század Intézet konferenciáján felszólalásában úgy fogalmazott: az EU nyugat-európai magországai továbbra is lenézik Közép-Európát. Ez mindenkire igaz a térségből, vagy csak a magyarokra?
Mindenkire. Korábban azt gondoltam, hogy az újra egységes Európában már túl vannak ezen a nyugati felsőbbrendűség-tudaton. Sajnos nincsenek. Továbbra is alapvető mintázata a nyugat-európai elitek gondolkodásának ez a szerintük még csak nem is bántó, az érintettek és a külső szemlélők által viszont teljes joggal sértőnek és méltatlannak érzett lenézés. A nyugatiak nyájaskodva azt mondják: lássátok be, szebbek, okosabbak, jobbak, ügyesebbek, gazdagabbak, nagyobbak vagyunk, mint ti, nekünk nem csupán jogunk, de kötelességünk is, hogy életvezetési tanácsokat adjunk nektek. Atyai kötelességet éreznek a szegény, gyámolítandó gyerekeiknek gondolt közép- és kelet-európai országokkal szemben, akiket nevelgetni, terelgetni kell az élet rögös útján. És amit rólunk, a lengyelekről, a csehekről, a szlovákokról, a szlovénekről, a horvátokról gondolnak, még semmi ahhoz képest, amit a románokról és a bolgárokról, az ukránokról, a szerbekről, az albánokról gondolnak. Ez a lenézés az egyik legfontosabb akadálya az egyenjogú és egyenrangú partneri viszony kialakításának Európában.

Mi győzte meg huszonegy évvel ezelőtt az EU-csatlakozás helyességéről, és ma mivel győzne meg egy szkeptikust arról, hogy jó ötlet volt?
Nem huszonegy, hanem már negyven évvel ezelőtt is világos volt számomra, hogy a magyarok elsöprő többsége egyetért abban, mielőbb meg kell szüntetnünk a második világháborút követő kirekesztettségünket az egységes Európából. Ehhez persze ki kellett vívnunk a szabadságunkat, véget kellett vetnünk a kommunista megszállásnak, a rabnemzeti létnek. Vagyis nem az EU-csatlakozásról kellett engem meggyőzni, amikor évtizednél is hosszabb – fogalmazzunk így – méltatlan bürokratikus tárgyalás, csuklóztatás után végre beteljesülhetett a vágyunk. Ma sem győzködnék, és nem is beszélnék le senkit a csatlakozásról. Azt mondanám, hogy a mai erőállapotunkban – amitől a 2000-es évek első évtizedének közepén még fényévnyi távolságra voltunk – talán az lenne a leghelyesebb közös közép-európai magatartás, ha egyfajta „közép-európai Norvégia” helyzetében lehetnénk. Partneri kapcsolat az Európai Unióval, szoros üzleti és gazdasági együttműködés, közös piac, de mindez politikai unió nélkül.

Képviselőtársa, Dobrev Klára azt mondta nemrég az Inforádióban, hogy a Fidesz a Demokratikus Koalíció Európa-víziójával szemben egy Európa-mentes jövőképet fogalmaz meg. Meg tudja ezt erősíteni?
Régen hallottam már dollárbaloldali politikustól ennyire pontos, egyben mélyen önleleplező definíciót. Hiszen éppen a DK lázálma egy Európa-mentes hatalmi szörny létrehozása. Mert az már rég nem Európa lenne, ha a kontinenst az európai nemzetállamok és azok sokszínűségének felszámolásával birodalmi olvasztótégellyé változtatnák. A DK szélsőségesen föderalista nézeteket valló párt, ami egy virtigli Európa-ellenes álláspont. Bolsevik logika ugyanis, hogy az állam elhalásához az állam megerősítésén keresztül vezet az út, azaz az európai megerősödéshez az európai politikai, kulturális, alkotmányos létezés felszámolásán keresztül lehet eljutni. Köszönjük Dobrev Klárának a DK-ra nem jellemző őszinteséget: amit ők akarnak, az Európa felszámolását jelenti.

Számos ellenzéki képviselőtársa kimaradhat a következő Európai Parlamentből. Gyöngyösi Márton, Cseh Katalin, Donáth Anna vagy Ujhelyi István fog jobban hiányozni?
Ujhelyi hiányát tudom a legnehezebben feldolgozni.

Miért?
Sokáig kutattam magamban, hogy érdemeimen felül miért is foglalkozik velem ennyit egy még valamennyire említést érdemlő párt valamennyire említést érdemlő vezetője, aki aztán már egy említést nem érdemlő párt még valamennyire említést érdemlő vezetőjévé vált, majd egy említést nem érdemlő párt említést nem érdemlő vezetője lett, és végül ott is hagyta a pártját, vagy a pártja őt. Arra jutottam, hogy a politikai élet másik oldalához tartozó képviselőtársamnak én lettem a felettes énje. A személyes élete egyik legnagyobb tragédiájának tartja ugyanis, hogy nem ő Deutsch Tamás. Ez a fajta sajátos, persze számtalan övön aluli ütéssel, támadással teli, ambivalens vonzalma fog talán a legjobban hiányozni.

Mit vár, Magyar Péter leendő EP-képviselői folytatják a sokak által hazaárulásként leírt harcot Magyarország európai uniós forrásainak a folyósítása ellen, vagy másfajta Európa-politikára számít tőlük?
A finanszírozóik olyan embereket írattak fel az áradó, tehát romboló Tisza listájára, akik szinte egytől egyig kipróbált brüsszeli bürokraták, kiképzett zsoldosok. Azok a választók, 

A Tisza listáján mini Magyar Gáborok vannak, azaz a saját hazájuk ellen áskálódó brüsszeliták.

Magyarország kis ügyei után térjünk át Európa nagyobb ügyeire. Elfogadták a migrációs paktumot, amiből a V4 úgy, ahogy van, kicsekkolni látszik. Van egy egyértelmű lengyel ellenkezés, a csehek pedig a maguk megszokott módján kivételt kérnek. Mi fog ebből megvalósulni, sikerült a V4-nek meglékelnie a migrációs paktumot?
Maradva a hasonlatánál, ez a rettenetes vízi jármű nincs még vízre bocsátva. Ha vízre bocsátanák, elsüllyedne. Nem vagyok híve a mosolydiplomáciának, az legtöbbször nem más, mint puhány bürokratikus piszmogás. De most úgy látom, hogy hatékony mosolydiplomáciai offenzívára kényszerítenek minket a brüsszeli döntések. A migrációs paktum áterőltetése után ugyanis van egy kétéves időszak, amelyben számtalan uniós és tagállami végrehajtási rendeletet kell még megalkotni. Nos, ezek kapcsán nyilvánvalóan ártatlan tekintettel, kedvesen mosolyogva kell majd arról tájékoztatnunk Brüsszelt, hogy a migrációs paktum implementációjának folyamatában áthidalhatatlan akadályokat jelentenek a magyar alkotmányos szabályok és a paktum belbiztonsági védzáradékai. Eddig lovagi küzdelem zajlott, amiben végül a gonosz fekete lovag győzött. Most majd a földharc jön, az iszapbirkózás, ebben küzdünk tovább. Ha a fejük tetejére állnak is, az illegális migráció ránk kényszerítése akkor sem fog menni.

Másik nagy ügyünk a háború. A háborús pszichózissal csak riogat a Fidesz, vagy tényleg beállt ez az állapot Európában?
Brüsszelben a helyzet még annál is sokkal rosszabb, mint ahogy Magyarországról látszik. 

A nyugati politikusok folyamatosan egymásra licitáló háborúpárti nyilatkozatai ma már nem megszokott tesztoszteronvezérelt szájhősködések, hanem tudatos, felelőtlen háborús uszítás. Kézzelfogható veszély a világháború, egy atomháború kirobbanása. Atomfegyvereket telepíttetnének Lengyelországba, Emmanuel Macron szerint elkerülhetetlen szárazföldi csapatok küldése Ukrajnába, a NATO-főtitkár pedig kijevi sajtótájékoztatóján arról beszél, hogy a még nem is létező űrfegyvereket is egyből Ukrajnába kellene telepíteni. Borzalmas következményei lehetnek mindennek. És a veszélyeztetettség kapcsán a földrajzi közelség különösen számít. A háború további eszkalálódása esetén az első eltévedt rakéta nem Párizs külvárosába fog becsapódni, hanem lengyel, cseh, román, szlovák vagy éppen magyar területre. A nyugat-európai országoknak nagy biztonságot ad, hogy a legnyugatabbra harcoló orosz alakulatoktól is messzebb vannak, mint a nagy ható­távolságú rakéták lőtávolsága. Háború vagy béke, ez ma az első számú európai sorskérdés.

Fellépett a kampánybeszédében a stratégiai autonómia igényével is. Ez egy macroni szóvirág, vagy olyasvalami, ami felé valóban tud lépni az Európai Unió a következő ciklusban?
Tudom a helyemet. Emmanuel Macron nagypályás, hozzá képest én még a kis pálya melletti tengópályára is csak ritkán léphetek. Ám az igazság, épp a macroni állítás nagyobbrészt szóvirág. Az ő koncepciója egy vitaképes elgondolás, és sok elemében nem feltétlenül rossz elképzelés. Állítása szerint az uniós tagállamok nemzeti hatásköreinek szűkítése indokolt az európai integráció erősítéséhez, és azért éri meg, mert ezzel párhuzamosan erősíthető az európai stratégiai autonómia. Tehát ha már a maastrichti szerződéstől a lisszaboniig a tagállami hatáskörök és szuverenitás csökkentek, és további tagállami hatáskörelvonások lennének indokoltak, mindez nem kizárólag az uniós intézmények lehetőségeit bővíti, hanem egyúttal jelentősen erősítheti a szuverenitást is, Európa világpolitikai erejét. Szerintem ez az elgondolás stratégiai tévedés. A valóságban a macroni elképzelés Európa föderatív átalakításának sztaniolba csomagolt változata. Az európai szuverenitás csak a tagállami, nemzetállami szuverenitás erősödésével tud újraépülni. Európa mára elvesztette a valaha volt stratégiai autonómiáját. Szerintem ugyanis nem egyszerűen békeprojekt az egységes Európa gondolata, hanem szuverenitásprojekt is. A Schuman-nyilatkozat megfogalmazásakor Nyugat-Európában az amerikai, Közép- és Kelet-Európában pedig a szovjet megszállás következtében a szuverenitás legelemibb feltételei is hiányoztak. Az EU mai alapproblémái között a legsúlyosabbak közé tartozik az európai szuverenitás elvesztése – politikai, gazdasági és katonai szempontból egyaránt. Én nemzetállami és európai szuverenista is vagyok.

Van egy saját nagy ügyünk Európában: az, hogy nem adják ide a pénzt. Azt mondta az említett kampánybeszédben, hogy a szerződések szerint nekünk járó pénznek a belépésünk óta a 40 százalékát kaptuk meg. Mit nem kaptunk meg?
Először is nézzük meg a csatlakozási szerződés uniós finanszírozásra, agrártámogatásokra vagy a munkaerő szabad áramlására vonatkozó rendelkezéseit. A radikális jobboldal ezeket már akkor is elfogadhatatlan diktátumnak mondta, a Fidesz olyan kényszernek, amit nem lehetett elkerülni, a baloldal pedig elhanyagolható árként írta le mindezt. Mi csak úgy léphettünk be az unióba, ha a négy alapszabadság közül a munkaerő szabad áramlása évekig nem vagy csak súlyos korlátozások mellett volt osztályrészünk. Brüsszel a csatlakozáskor úgy döntött, a magyar gazdák évekig az uniós közvetlen kifizetéseknek a töredékét kapják meg, ezeknek az agrártámogatásoknak az európai szintre emelése csak lépcsőzetesen valósulhatott meg. Hosszú évekre korlátozták még az agrártámogatásokhoz való tagállami költségvetési hozzájárulás mértékét is. Összehasonlításképp: amikor a spanyolok beléptek az unióba, a gazdáik egyből megkapták azt az agrártámogatást, amit a franciák vagy a hollandok. Mi beléptünk, és csak a töredékét kaptuk. És közben még azt sem engedték meg, hogy legalább a lehetőségekhez képest a legnagyobb legyen az állami költségvetési hozzájárulás szintje. Amikor a 2013–2020-as hétéves keretköltségvetésben megtervezték a regionális fejlesztési források tagállamok közötti felosztásának szabályrendszerét, a kalkulációba bevezettek egy plafont. Ez alapján a capping, azaz a támogatások maximálása miatt az uniós jogszabályi előírások szerint kiszámolt fejlesztési pénzeknek csak egy részét kaptuk meg. A Juncker-terv elnevezésű nagy uniós gazdaságfejlesztési program végrehajtása kapcsán az Európai Beruházási Bank illetékes vezérigazgató-helyettese pedig arról tájékoztatta az Európai Parlament költségvetési ellen­őrző bizottságát egy meghallgatáson, hogy kellemetlen helyzetben vannak, mert a támogatások 86 százaléka az EU15-höz, az 1995-ig csatlakozott országokhoz, azokon belül is leginkább négy országhoz jutott: a franciákhoz, a németekhez, a britekhez és a spanyolokhoz. Mindez nem véletlen, nem a természeti törvények kikerülhetetlenségével ható folyamat, hanem az európai pénzek átterelése tőlünk hozzájuk. Ennek a tudatosan, hatalmi, gazdasági és politikai szándékoknak megfelelően működtetett rendszernek az eredménye, hogy 

Mit tudna egy nagyobb – vagy egy jelenlegi méretű – fideszes EP-delegáció tenni azért, hogy a befagyasztott pénzek gyorsabban hazakerüljenek?
Ehhez továbbra is csapatmunka kell, a kormányé és az EP-delegációnké, hiszen a küzdelmek színtere az Európai Tanács és az Európai Parlament. A Juncker-bizottság az alapszerződések betűjével és szellemével ellentétesen, magát „politikai bizottságként” meghatározva önálló politikai-ideológiai programot hirdetett. Bár az ellenkezőjét ígérte, aztán rátett még erre egy lapáttal a Von der Leyen-bizottság. 

és véget ér a brüsszeli bürokráciának ez az ámokfutása. Mindez azt is jelenti, hogy ezáltal megszűnik Brüsszel tagállamokkal szembeni politikai zsarolási gyakorlata, s véget ér a pénzügyi szankciós politika.

Amit mond, abból nem azt hallom ki, hogy megszavaznák Ursula von der Leyen bizottsági elnöki újrázását.

Hogyha sem Von der Leyen, sem a maastrichti vitán szereplő csúcsjelöltek nem jönnek szóba, akkor milyen bizottsági elnök lenne elfogadható?
A bizottsági elnököt az Európai Tanács, tehát az állam- és kormányfők testülete minősített többséggel jelöli, és az Európai Parlament választja. Ma még kalkulálnak azzal a fekete öves európai vezetők, hogy a jelölt végül Von der Leyen lesz, de már sokkal több energiát fordítanak az új nevek keresésére. Ez megérzés és értesülés is egyszerre. A sajtóban zajló üzengetésből az rajzolódik ki, hogy a figyelmük maximum 30 százalékát fordítják arra, hogy mégis Ursula asszony lesz a jelölt, a 70 százalékát pedig már arra, hogy ki lehet az új személy.

Olyasmi sem lebeg a Fidesz-delegáció szeme előtt, hogy német legyen vagy francia, néppárti vagy szocialista?
Számtalan kiváló magyar politikust tudnék elképzelni bizottsági elnöknek. Navracsics Tiborról bizottsági elnökként korszakot neveznének el, olyan zseniális lenne. De hiába tehetségesek, hiába rátermettek, ilyen józan döntésre vajmi kevés az esély manapság Európában.

2019-ben a Fidesz EP-listavezetője egyben biztosjelölt is volt. Megismétlődik ez a 2024-es választáson?
Biztos hogy nem.

Van bármi értesülése arról, hogy ki lesz a biztos­jelölt?
Nagyszerű biztosunk van, osztályon felüli teljesítményt nyújtott. Én valamivel több mint száz százalékban úgy kalkulálok, hogy ő lesz a miniszterelnök jelöltje.

Úgysem ússza meg, hogy a Fidesz frakciótagságáról beszéljünk egy kicsit. Négy lehetőséget hallani a párt környékéről: a jelenlegi frakciók közül belépnek az ECR-ba vagy az ID-ba, függetlenként folytatják, vagy létrehoznak egy új közép-európai szuverenista, esetleg migráció­ellenes frakciót. Minek adja a legtöbb esélyt, és személyesen mit választana?
Szerintem politikai frakció tagjaként folytatja a munkáját a Fidesz-delegáció. Hogy az ön által említett vagy ezeken kívüli lehetőségek közül mire teremtenek esélyt a választási eredmények, ma még nem lehet megmondani. Az biztos, hogy egy erős szuverenista politikai frakcióhoz fogunk tartozni.

Mi volt az EP-delegáció legnagyobb eredménye az előző öt évben?
Az Európai Unió a tagállamok, a nemzetállamok partneri együttműködése. Ennek ellenére Brüsszelből Magyarországra már évek óta „baráti” össztűz zúdul. A nemzeti érdekeinket védő első frontvonal Brüsszelben húzódik, és ezen egyetlenegy helyen sem tudott áttörni a bürokrácia. Ez a legnagyobb eredményünk.

És az új delegáció kapcsán mi lelkesíti?
Sok új energia, kellő mennyiségű, lendületet adó tapasztalat jó koktélja lesz ez az új delegáció.

Kinek örül a legjobban az újak közül?
Szekeres Palinak, ha nem bántok meg ezzel senkit nagyszerű kollégáim, harcostársaim közül. Régi barát és régi munkatárs, korábban az Ifjúsági és Sportminisztériumban én miniszter, ő pedig helyettes államtitkár volt. 2002-ben, amikor a választási vereséget követően megszűnt köztünk a közvetlen munkakapcsolat, gondolkoztunk azon, hogy fogunk-e még együtt dolgozni. Ha most újra megadatik, annak mindketten nagyon örülünk majd.