Magyar Péter úr és EP-listás társai, most tessenek megkapaszkodni: az Európai Parlament független-objektív számadatai következnek!

(Nyitókép:ATTILA KISBENEDEK / AFP )

A beszélő személye nem is annyira lényeg, hanem inkább maga a jelenség. Hogy ettől nem bírunk szabadulni.

„[Brüsszelből való] hazatérésünkkor egyre nyilvánvalóbbá vált számomra az, (…) hogy mennyire nagy a szakadék a társadalomban, és különösen mennyire nagy a szakadék Nyugat-Európa és Magyarország között, és egyre inkább leszakadunk még a saját régiónktól is” –

Fura ez.

Bármit gondoljon is az ember egy politikai erőről és különösen annak vezetőjéről, a vérfrissítés mégiscsak klassz dolog, így hát hatalmába keríthet minket az őszinte kíváncsiság. Jön egy sor tanult, világlátott értelmiségi, és kap pár percet, hogy megkötések nélkül kifejtse önálló gondolatait Európáról – ez azért elég kényelmes ziccer, élhet hát a remény, hogy kap is valamit a néző.

Nyilván szubjektív, de bevallom: Nyugatról hazaköltözött és oda rendszeresen visszajáró, emellett Európa eldugottabb, turisták által nemigen látogatott vidékein immár évtizedek óta mászkáló polgárként engem az elmúlt 6-8 évben a lemaradottság és a szégyen érzése egyszer sem a brüsszeli metróban vagy valamely belső-portugál kistelepülésen kerített hatalmába, hanem például némelyik borsodi faluban, ahol restelkedve kellett megállapítanom, hogy a porták rendezettebbek és muskátlisabbak, mint a mi budai elitkörnyékünkön. Hogy lám,

Tény, hogy az egy főre jutó GDP-t tekintve Észak-Magyarország és az Észak-Alföld (néhány román és lengyel térséggel együtt) a legszegényebb uniós régiók közé tartozik, ez azonban nem mostanában alakult így – 2010-ben a leggyengébb belga régió egy főre jutó GDP-je 3,6-szorosa volt az észak-magyarországinak, 2022-ben két és félszerese. A különbség továbbra is vitathatatlanul impozáns; növekvő leszakadást azonban aligha mutatnak a számok.

Ez már önmagában elárul egyet s mást a társadalmi egyenlőtlenség egyes térségeken belüli mértékéről – de nézzünk néhány ennél is frissebb adatot.

A most közzétett legújabb, február–márciusi uniós „Eurobarométer” felmérésből egyebek mellett kiderül:

A magyarok így egy hajszállal csúsztak le a dobogóról a dánok, a svédek és a hollandok mögött. Az agyonirigyelt románok a maguk 41 százalékával a bolgárokkal vannak egy szinten, de még így is előzik a portugálokat és pláne a görögöket, akiknek mindössze egyötöde nem számolt be nehézségekről a számlák rendezése terén.

Azt akarom ezzel mondani, hogy jobban élünk, mint a luxemburgiak és az osztrákok? Természetesen semmi esetre sem; de hogy a számok némileg árnyalják a közkedvelt fekete-fehér képet, az talán belátható.

„Tóniék” belenyúltak volna az Európai Parlament megbízásából készített felmérésbe? Aligha.

De volt egy olyan kérdés is, hogy miként alakult a megkérdezettek életszínvonala a válságokkal teli elmúlt öt évben.

A belgák fele, a franciák bő kétharmada számolt be életszínvonal-romlásról; ami megint csak nem jelenti azt, hogy felülmúlhatatlanul látványos lenne a kiegyenlítődés az országaink között (különösen, mivel a magyar megkérdezettek csupán 3 százaléka büszkélkedett kifejezett javulással),

(Romániában egyébként 46 százalék érzékelt romlást azon évek alatt, amikor mi periodikusan le lettünk sajnálva, amiért kevesebbet fogyasztunk, mint ők.)

És bár joggal tolulhatna fel minden ellenzékiből egy hangos naugye annak láttán, hogy a megkérdezett magyarok csupán 29 százaléka szerint mennek most összességében a jó irányba a dolgok az országban, 62 százalék szerint pedig nem – valójában ez a borúlátás nagyjából megfelel a többi tagállam átlagának.

Ettől még itt sincs ok a kényelmes hátradőlésre – de arra sincs, hogy fokozódó leszakadást vizionálva epedve vágyjunk követni Nyugat-Európát.

Végezetül pedig, ha már a felmérést az Európai Parlament készíttette, ne menjünk el azon kérdés mellett se, hogy ki mennyire van megelégedve hazájában a demokrácia működésével. A belgáknál pazar a helyzet, ott 68 százalék elégedett, míg a magyar megkérdezetteknek csupán 47 százaléka – amin önmagában még nem kellene csodálkoznunk egy „hibrid választási autokráciában”, ha jól követem az aktuális terminus technicust.

nyolc országban érzik a polgárok ennél is gyatrábbnak a demokráciát (Románia, Görögország és Horvátország fej-fej mellett zárja a sort 39 százalékos elégedettséggel).

Amelyik párt esetleg innoválni is szeretne a bezzegromániázáshoz és a bezzegnyugatozáshoz képest, az már izzíthatja is a billentyűzetét, hogy a választások után 

*