Dorner Lajos Vitézyről: Dávid kiválóan tudja mások pénzét költeni

2024. április 24. 21:51

A VEKE elnöke hozzátette: Vitézy világbajnok nagyotmondásban és hatalmas betonépítmények megálmodásában.

2024. április 24. 21:51

Nyitókép: MTI/Kovács Anikó 

Dorner Lajos, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület elnöke volt a Klubrádió Megbeszéljük című műsorának vendége, ahol őszintén elmondta véleményét Vitézy Dávidról.  „A metró szó nem nagyon fordul elő még Vitézy Dávid 101 pontos programjában sem” – hívta fel a figyelmet a VEKE elnöke. Úgy látja, hogy Vitézy fél attól, hogy szembesítik őt a múltjával, 

amitől pedig egyébként jogosan fél, mert az összes főpolgármester-jelölt közül őneki van a legsúlyosabb és a legsötétebb múltja”. 

Bár Tarlós István pár dolgot fellebbentett ebből, de a volt főpolgármester körülbelül az 5 százalékát se mondta el annak, amit ő tud” – jegyezte meg Dorner Lajos.

Vitézy ígéreteinek megvalósításához rengeteg pénz kell; eddig egyetlen egy ember volt, aki rengeteg pénzt tudott szerezni a kormánytól, őt pedig Tarlós Istvánnak hívták, aki a 3-as metró felújítására talpalta ki a pénzt

 – emlékeztetett Dorner. Hozzátette, ez Vitézy Dávidnak eddig nem sikerült, mert az összes projektjét és játszóterét elvették tőle.

Dávid kiválóan tudja mások pénzét költeni” 

– fogalmazott Dorner. Hozzátette: „Vitézy világbajnok nagyotmondásban és hatalmas betonépítmények megálmodásában”. „A főpolgármester-jelölt Vitézy nagyszerű látványtervek készíttetésében, azonban itt megáll a tudomány, hiszen Vitézy 2014 óta semmit nem adott át” – emlékeztetett a VEKE-elnök. Dorner nem látja reálisnak, hogy éppen Vitézy tudna bármit kijárni annál az Építési és Közlekedési Minisztériumnál, aminek Lázár János a vezetője. „Nehezen tudom a hiteltelennél szebb szóval illetni ezt a dolgot, hát magára vessen, aki ennek felül” – fogalmazott Dorner Lajos.

 

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty21-6
2024. május 25. 00:45
🍓 ️ ­­É­r­­t­­­é­­­k­­e­l­­d­­ ­a­­ ­­­s­­­z­­e­­­x­i­­­ ­p­­u­­­n­­c­­i­m­a­­t­ 👉 𝐖­𝐖­­­𝐖­­.­­­𝐗­­𝟏­­𝟖­­.­­𝐅­­­𝐔­𝐍
LAPOINTE
2024. május 07. 23:17
Nem politikai esélylatolgatás kellene, meg választói matekozás, hanem egy élhetőbb Budapest! Én akkor szoktam át az autózásról a BKV-ra, amikor Vitézy vezette. Előtte felgyulladt, lerobbant a busz ami nálunk jár, 2 év mulva pontos lett, új járművek, meg jött a futàrrendszer. Elkezdte volna bevezetni az időalapú utazási kártyát, Azután Tarlós meg a szoci polgármesterek együtt nyírták ki. Magasról teszek rá, ki van mögötte, nekem bizonyított. 160 oldalas programja van, jó ötletei, neki ez a szenvedélye lenne. Azt hallottam, a munkabírása is elég nagy. Drukkolok a fickónak.
Vasalo
2024. május 02. 07:53
Én még jol emlékszem Vitézy meg Dorner vitáira. Már akkor is inkább a realista Dorner felé billent a mérleg. Vitézy csak a nagymondásokban, álmokban tudott pontokat szerezni. Ez ugy látszik megmaradt génjeiben.
Ad majorem Dei gloriam
2024. április 25. 16:32
Ki ez, és eddig mit csinált?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!