Beteg nemzet vagyunk – mondta nemrég Csernus Imre, aki szívesen elmondja mindenkinek durván, mi a baj

Nyitókép: csernusdoki.hu

„Beteg nemzet vagyunk – mondta nemrég Csernus Imre, aki szívesen elmondja mindenkinek durván, mi a baj. Mi a baj a nőkkel, a férfiakkal, és most már a magyarokkal is. Tuti sikerrecept: falják a könyveit. Hasonlóan pesszimista diagnózist állított fel 2018-ban a nagy Tamás Gáspár Miklós (nyugodjon békében): hazánk „a legreakciósabb ország a földön”. Ebben mondjuk echte magyar egocentrikusság is volt: ezt rajtunk kívül senki sem csinálja!

Talán nem is lehet sikeres világmagyarázó embernek lenni itthon, ha nem mondunk valami rosszat a magyarokról. Az értelmiségi zseni ostorozza a népet, de közben azon kesereg: mennyire buták!

Ilyenkor a sorok között gyakran ott van valami burkolt összehasonlítás a nyugati országokkal. Még mindig nem élünk úgy, mint Ausztriában! Még mindig nem olyan békés a politikánk, mint Svájcban! Nincs akkora szabadság, mit Amerikában! Nem olyan az oktatási rendszerünk, mint Finnországban! Nem vagyunk olyan boldogok, mint a dánok!

Persze azt senki sem kérdezi, hogy Bulgáriához képest hol állunk, vagy Szlovákiához képest. Pedig ott a valódi kiindulópontunk: a rendszerváltás előtt itt, ahogy ott is, kommunizmus volt, egy rosszindulatú birodalomnak a mostoha tartománya voltunk. Abból küzdték ki magukat a magyarok – elsőként. És elsőként fellázadtak ellene már 1956-ban. Egészséges reflex volt ez a beteges diktatúra ellen.

Én nyugaton nőttem fel, aztán ideköltöztem. Meglepődtem azon, hogy itthon milyen egészségesen reagálnak az emberek bizonyos dolgokra Németországhoz képest. Amikor ott 2015-ben kitört a tömeges migránst-szerető eufória, itthon még a liberális Klubrádió is azt kérdezte tőlem, hogy a németek ezt a hülyeséget meddig fogják bírni. Orosz-ukrán háború, LMBTQ mozgalom: a német társadalom jelentős része egy lázas, tömeges rajongásból a másikba esik. Eközben a magyarok többsége azt az egészséges kérdést teszi fel: ez mire vezet? Mitől jó ez nekünk?”