A Mandiner cikke után lemondott a Koppenhága-ügy főszereplője

2024. április 23. 18:04

Lemondott a bizottsági tagságáról Vagányi Eszter, aki úgy kapott százezreket a XVIII. kerületi adófizetők pénzéből, hogy közben Koppenhágában él és egyetlen ülésen sem vett részt. A baloldali többség azért sikeresen ellehetetlenítette az alapos vizsgálatot.

2024. április 23. 18:04
null

Nyitókép: Szaniszló Sándor Facebook-oldala

Pontosan két héttel azután, hogy a Mandiner megírta, Koppenhágából vesz fel százezreket bizottsági tagként a XVIII. kerületi LMP-s elnök lánya, Vagányi Eszter végül lemondott a pozícióról.

A lapunkhoz eljutott dokumentumok azt bizonyították, hogy a Dániában tanuló nő úgy kapta meg havonta a minimálbér 50 százalékának megfelelő tiszteletdíját, hogy az Egészségügyi és Szociális Bizottság egyetlen ülésén sem vett részt.

A Fidesz-KDNP rendkívüli testületi ülés összehívását kezdeményezte a XVIII. kerületben a Koppenhága-ügy miatt, ám azon a Szaniszló Sándor DK-s polgármester által vezetett baloldali többség elutasította az ideiglenes vizsgálóbizottság felállítását.

Az ülés jegyzőkönyve alapján a képviselő-testület a hat fideszes képviselő igenje mellett 13 tartózkodással nem fogadta el Tóth Kálmán és Szarvas Attila előterjesztését. Előbbi szerint azért lett volna indokolt a bizottság, hogy megvizsgálhassák, hogyan történhettek meg olyan kifizetések, amelyek mögött nem volt semmiféle valós teljesítés, és miként lehetséges, hogy valaki munka nélkül kapott fizetést az önkormányzattól.

Korábban Papp Tibor, a kormánypárti frakció helyi szóvivője úgy fogalmazott, Szaniszló Sándor a kerületi adófizetők pénzéből támogatja politikai kitartottjait.

Kőrös Péter MSZP-s alpolgármester kissé gúnyosan arra kérdezett rá, hány hiányzás után igényelnének vizsgálóbizottságot a fideszes képviselők, és Tóth Kálmán nem járt sikerrel, amikor megpróbálta elmagyarázni, hogy nem a darabszám a lényeg, hanem a tendencia:

Vagányi Eszter egyetlen ülésen sem vett részt, és nem akkor mondott le, amikor Koppenhágába költözött, hanem a botrány kirobbanása után.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 97 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty21-6
2024. május 25. 00:45
🍓 ️ ­­É­r­­­t­é­­k­e­l­­d­ ­­­a­­­ ­­s­­z­­­e­­x­­i­­ ­p­­­u­­n­­­c­­i­m­­a­­­t­­ 👉 𝐖­­­𝐖­𝐖­.­­𝐗­­𝟏­­𝟖­.­­𝐅­­𝐔­­𝐍
Nimril
2024. április 24. 01:27
Biztos részvételiségért felelős tanácsadó volt, esetleg "városdiplomáciai" tanácsadó bezzegnyugatról a "mucsai magyaroknak".
orrban
2024. április 23. 21:55
Hát ez sem a ruszkiszopó korcsok napja:DDD Közel 1,5 milliárdot dobtak össze a szlovákok Ukrajnának lőszerre „Ha a kormány nem küld, mi küldünk.”
orrban
2024. április 23. 20:59
A cigany csak idén brutálisan megemelte az üzemanyagok árát háromszorosára a szennyvíz számlát háromszorosára a rendszerhasználati díjat, mindezt azért mert ellopott mindent és már csak a magyarok zsebéből tud lopni!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!