Nyitókép: Mandiner/Trenka Attila
***
„Budapest épületei nem hirdetőoszlopok – mondta tegnap egy Facebook-videóban Karácsony Gergely főpolgármester, és ebben teljes mértékben egyetértek vele” – kezdte közösségi oldalán megjelent legfrissebb posztját az egykori államtitkár, Vitézy Dávid, majd keményebb hangra váltott:
„Engem is felháborítanak a fővárosunkat ellepő óriási reklámhálók, amelyek nem csak a belvárost csúfítják el, hanem a város egészét, így a külső kerületeket is – míg azonban Facebook-videókat bárki tud forgatni, a főpolgármesternek ennél lényegesen több eszköze volt és van a fellépésre.
Nézzük például ezt az épületet Kelenföldön, ahol Budapest nyugati kapujában is egy óriási, tíz emelet magas hirdetés fogadja a fővárosba érkező több százezernyi embert.
Bár a főpolgármester tegnap megígérte, ha kell, két kezével tépi le ezeket a hirdetéseket, teátrális gesztusok és jogászkodás helyett ebben az esetben használhatná a most is rendelkezésére álló eszközöket
– fogalmazott a közlekedési szakember, aki megmutatta az ominózus épületet, majd arra is rávilágított, hogy miért felháborító a főpolgármester hangzatos, ám üres kijelentése:
„A tíz emelet magas hirdetőoszlop tulajdonosa ugyanis a Fővárosi Önkormányzat, ők adták bérbe a tíz emeletnyi reklámfelületet” – írta Vitézy.