Reichert János a fideszesekről: Ezek addig csinálják, amíg a gazda hasba nem rúgja őket (Videó)

2024. március 08. 11:00

Csintalan Sándor szerint „egy csomó ember magától hülye a kormánypártnál”.

2024. március 08. 11:00

Nyitókép: Képernyőfotó, Magyar Hang/YouTube

Megint sikerült nagyokat mondaniuk a Magyar Hang Kötöttfogás című műsorának vendégeinek: az adás egyik részében Csintalan Sándor elemezgette a Fidesz politikusait, tagjait, megjegyezve, hogy

az Orbán-rendszeren belül is egy csomó olyan ember van, aki magától hülye és magától áll bele ebbe a szisztémába.

Erre kontrázott rá a műsor másik állandó vendége, Reichert János, aki „magánszorgalom-kutyáknak” titulálta a fideszeseket, 

akik addig csinálják, amíg a gazdi hasba nem rúgja őket.

Reichter kitért arra, hogy amikor Orbán Viktor hatvanadik születésnapján valaki kitett egy köszöntő posztot, azonnal leintették és onnantól senki nem mert gratulálni.

Szerinte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egész élete is arról szól, hogy próbál megfelelni Orbán Viktor elképzeléseinek. Azt is felrótta a miniszternek, hogy a Svédország NATO-csatlakozásáról szóló magyar ratifikációs dokumentumot személyesen viszi el Stockholma. 

Mert a választási kampányban el kell hitetni a néppel, hogy Magyarországgal szóba állnak, beszélnek, legyen az Szergej Lavrov vagy a svédek”

 – mondta az újságíró, aki szerint Orbán Viktorral az amerikai külügyben még a takarítónő sem áll szóba. 

A teljes adást itt nézheti meg:

 

Összesen 148 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
moricka13-3
2024. március 24. 09:46
Politikai rendszer ide, vagy oda, attól még a bukfenckirály Csintalan Sándor álnépboldogító is ugyanúgy magától éppen olyan hülye, amilyennek az Orbán rendszeren belüli "csomó" embert tartja, aki ráadásul szintén magától áll bele a mikor és melyik szisztémába, mindig attól függően, ahogyan éppen az esze szolgál.
Lajoss
2024. március 11. 13:44
Mi a gond?! Épül-szépül a szotyializmus…
B_kanya
2024. március 09. 19:26
Megtalálta 2024. március 08. 13:08 "Balfasz lúzer banda." Simán elélhetnének a lopott vagyonunkból, unokázva, kisimultan. De erre képtelenek. A bűneik számosak és a lelkiismeretet ha elnyomják, csak rosszabb.
B_kanya
2024. március 09. 19:23
Agyar hang. A maradék 3 fog csikorgatása, leépülő, magukkal szembesülő és ez alatt összeomló emberektől.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!