tényleg sok sikert minden dékásnak ahhoz, hogy erre a jelenségre találjon egy racionális Orbán-ellenes magyarázatot.
Mindeközben ugyanis a hagyományosan gyerekbarátnak ismert és kiszámítható körülményeket biztosító Svédország termékenységi rátája a 2010-es 1,98-ról fokozatosan 1,53-ra esett vissza (mínusz 29 százalék); Norvégiában 1,95-ről 1,41-re romlott az arány, a 2010-ig legtermékenyebb uniós tagállam, Írország pedig az Eurostat szerint 2,05-ről progresszíve 1,54-re tornázta le magát. Ausztria ezzel szemben lassan harminc éve stabilan beállt az 1,4 és 1,5 közötti tartományba; az érdemi változás csak annyi, hogy ezen belül az osztrák anyától születő gyerekek aránya 79 százalékra csökkent. Egyedül a franciák tartják magukat továbbra is derék gallként, 1,79-cel tündökölve a 2022-es európai rangsor elején – csakhogy a nemrégiben közreadott friss adataik szerint 2023-ban már ott is „csupán” 1,68 lett a termékenységi ráta, amely
egyetlen népességcsoportban mutat némi emelkedést: az „egyik szülő sem francia, és legalább az egyik szülő nem uniós állampolgár” kategóriában.
Mindez azonban akkor tanulságos igazán, ha körbenézünk, hol mivel indokolják ezt a gyászos folyamatot. Hiszen mondhatjuk, hogy nagyvonalúbb ellátórendszer kell, megnyerő szociáldemokrata kormány és sok-sok csillogó-villogó szülészet, attól majd megnő a gyermekvállalási kedv, de akkor mitől mutatkozik mégis ilyen mértékű visszaesés a bezzegországokban?
Svájcban (1,39-es termékenységi ráta) az egyik magyarázat épp az, hogy mivel időskorban az öregeknek segítségére siet a szociális állam, már nem szükséges lemenőkkel gondoskodni az ellátásról; de az okok között szerepel az is, hogy csökkent a társadalmi nyomás az „ideális” családra vonatkozóan – a család az család, akkor is, ha azt a papa és a mama mellett esetleg két cuki öleb alkotja.