Jézus élete után a kiválasztottak maradtak meg nekünk
Isten igéjét nemcsak a Biblia hirdeti, de minden ihletett mű, így például akár egy festmény, egy regény. Vagy éppen egy sorozat, amely Jézus élete alapján még rekordot is állított.
Keresztyén hitünkre nem cégérként, hanem valóságos, igazságra vezérlő útmutatóként kell tekintenünk.
„Amikor Jézust Pilátust elé vezették, és a római prokurátor valamiképpen tisztázni akarta, miért is áll előtte a titokzatos galileai, a világtörténelem legfontosabb beszélgetése zajlott közöttük. János evangéliuma szerint Jézus ezt mondta Pilátusnak: »Arra születtem, s azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, hallgat szavamra.« Válaszképpen Pilátus feltette a világtörténelem legfontosabb kérdését, amit csakis görög–római kultúrán nevelkedett ember és polgár tehet fel ilyen helyzetben: »Mi az igazság?« Hogy ezután mi történt, nem tudjuk. Mintha a két ember kilépett volna kora politikai, társadalmi kereteiből, és már csak Isten tehetne igazságot köztük. Bármit is válaszolt azonban Jézus – amiről János evangélista is hallgat –, utána Pilátus kiment a zsidók közé, és azt mondta, eresszék szabadon ezt az embert, mert semmiben nem bűnös.
Húsvétkor, kétezer esztendő múltával is folyton-folyvást az a kérdés kínoz bennünket, hogy mi az igazság. Egyáltalán, érdemes a magunk igazát bizonygatni, érvényt szerezni neki, védelmezni a jussunkat? Látszólag nem, hiszen a keresztyén ember számontartja, amit Jézus is sokszor elmondott, hogy az országunk nem innen való. Halálunk után lelkünk a teremtő Istenhez száll vissza, és a feltámadás reménységében csak úgy szabad élnünk testi valónkban, hogy méltók legyünk az örök életre. Csakhogy a földi igazságot soha nem pusztán az égi ígéret reményében szükséges megvédelmezni. Harmóniára van szükségünk, az eredeti állapotok vizsgálatára, a hagyomány erejére, a család, a nemzet, az egyház, vagyis minden szilárd emberi közösség megerősítésére.”