Hivatalos: újabb mozgósításba kezdenek az ukránok
![](https://cdn.mandiner.hu/2024/02/fUIbWtUMa8iK1ZIsh0TGXCs8W6SrbeVdnDBMoyVMAdE/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIwMmNiYzU2NmI4YzQ2YWY5ZDJiMjU2ZDczNWYzZmFh.jpg)
Törvényt kellett módosítani, hogy pótolják veszteségeket és a leszerelő katonákat.

A külügyminiszter szerint „a harmadik világháború kirobbanásának veszélye most a legnagyobb”.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is részt vesz New Yorkban az ENSZ közgyűlésén.
Mint arról közösségi oldalán is beszámolt, szerdai felszólalásában kijelentette,
A harmadik világháború kirobbanásának veszélye most a legnagyobb”.
Majd azzal folytatta, „az ENSZ-nek tehát nem lehet jelenleg fontosabb feladata, mint meggátolni az ukrajnai és a közel-keleti konfliktus egyesek által láthatóan kívánatosnak tartott eszkalációját.”
„Mi, magyarok továbbra is minden béketörekvésben készek vagyunk segítséget nyújtani” – szögezte le ismételten.
A vonatkozó bejegyzést alább tekintheti meg:
***
Ezt is ajánljuk a témában
Törvényt kellett módosítani, hogy pótolják veszteségeket és a leszerelő katonákat.
***
Nyitókép: Szijjártó Péter Facebook-oldala