Tisztára olyan, mintha Soros jelölte volna a Kutyapárt két listavezetőjét

2024. február 04. 12:56

Le Marietta és Törley Katalin egyaránt köthető a milliárdos filantróp hálózatához.

2024. február 04. 12:56

Megírtuk: az atv.hu információi szerint Le Marietta, az Átlátszó egykori újságírója, a Főpolgármesteri Hivatal egykori főtanácsadója vezeti a Magyar Kétfarkú Kutya Párt EP-listáját. A második helyen Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom alapítója áll, akit 2022-ben bocsátottak el a Kölcsey Gimnáziumból polgári engedetlenség szervezéséért.

Ezt is ajánljuk a témában

Le Marietta, a Soros-szervezetek trénere

Karácsony Gergely egy 2020-as videójában a Járókelő Blog színeiben tűnt fel Le Marietta, aki 2007 és 2010 között a balliberális Népszabadság szabadúszó szerzője volt, 2010 augusztusától különböző Soros-projekteken kezdett dolgozni. Előbb Lettországban tűnt fel, ahol a helyi Soros-alapítványban dolgozott valamiféle trénerként, majd hasonló munkakörben Kirgizisztánban.

Életrajza szerint 2011 szeptemberétől 2016 végéig a szintén az amerikai milliárdos pénzéből fenntartott Átlátszó nevű internetes oldalnak dolgozott,

sőt, egyenesen alapító tag. 2020 és 2022 között Karácsony részvételiségért felelős főtanácsadója, aki az előélete alapján a milliárdos birodalmának – a főpolgármester által korábban vállalt – a Városháza döntéshozatalában való részvételét biztosíthatta. Havi 800 ezer forintot keresett egy 2021 eleji cikk szerint.

Érdekesség, hogy a Magyar Kétfarkú Kutya Párt egyébként Karácsonyt nem támogatja az önkormányzati választáson, igaz, nem is indít ellene főpolgármester-jelöltet.

Törley Katalin szintén kapcsolódik a Soros-hálózathoz

A tanártüntetések állandó szereplője mellett aktívan kiállt a Soros-közeli Amnesty International Magyarország, aminek vezetője, Vig Dávid mostanában a testvére botránya miatt kénytelen magyarázkodni. Vig kiállt a pedagógusok egy elenyésző kisebbsége által követett, törvénytelen munkabeszüntetési akció mellett, egy 2022. októberi videós posztban úgy fogalmazott: „A kérdés egy másodpercig sem volt az, hogy a hatalom belerúg-e abba, aki ellenáll. A kérdés az, hogy hagyjuk-e, vagy odaállunk-e mind egymás mellé és együtt tartunk ellen?

Veletek vagyunk, Törley Katalin!”

A Magyar Nemzet 2022-ben cikkezett arról, hogy a Soros György alapítványa által is pénzelt Gulyás Márton Norvég Alapból létrehozott platformjára gyűjtötte a pénzt a Törley nevével is fémjelzett Tanítanék Mozgalom. A cikk szerint a Soros-alapítványok korábban már a pedagógustüntetéseken is feltűntek, a CEU Demokrácia Intézetének vallomással is felérő kerekasztal-tárgyalásán pedig kiderült, a tüntetések szervezői csak azért igyekeznek a politikamentesség látszatát kelteni, mert a sztrájktörvény nem engedi a politikai követeléseket.

Nyitóképünkön Törley Katalin, forrás: Rólunk, hozzád

Összesen 109 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2024. február 05. 10:15
A csüngőhasút is a Gyuri bácsi taníttatta…vicces,amikor ezzel jöttök… 😂😂😂
1948samuk75
2024. február 05. 08:29
Megmondom őszintén aki erre a dögvész alakulatra szavaz az egy nagy idióta!!!
sober
2024. február 05. 00:13
te katalin! belzebub már keresett háremtagnak! anyukád tudja miket firkálsz maga elé? Istenem...! hogy nem szakad le az ég!
Welszibard
2024. február 04. 20:48
Ez egy réges-régi képe Törleynek. Azóta egy öregedő tehén lett belőle, egy kripli trampli. Nem tolonganának érte a kanok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!