Svéd NATO-csatlakozás: Megéri keményen érvényesíteni az érdekeinket

2024. február 23. 12:41

A kormány sikerrel mutatja meg, hogy hogyan lehet egy szövetségi rendszeren belül is a lehető leghatékonyabban érvényesíteni a saját érdekeinket.

2024. február 23. 12:41
Kaszab Zoltán
Vasarnap.hu

„Az Orbán-kormány ugyanis – ahogyan a miniszterelnök már többször fogalmazott – magyarpárti és a magyar érdeket tartja szem előtt. Addig tárgyal és egyezkedik, amíg az ország számára lehető legjobb forgatókönyv meg nem valósul. Óriási dolog, hogy ehhez megvan a kellő ereje és a nyomásgyakorlások ellenére tudja is magát tartani a kitűzött célokhoz.

A baloldal ugyanakkor mindig is a könnyebb utat választotta: simulni az erősebbhez, akitől aztán majd az ország vagyonának kijátszásáért cserébe megkapja a jussát.

Ráadásul ezt a gyakorlatot nemcsak kormányon folytatta, hanem ellenzékben is. Éppen erről szól a guruló dollárok ügye és éppen ez mutatja azt, hogy miért teljesen érthetetlen számukra, ha valaki a magyar érdekek mellett áll ki. Ide vezethető vissza az is, amikor arról beszélnek, hogy Orbán Viktor elszigetelődött.

Az ő mércéjük szerint ugyanis csak akkor lehet valaki szalonképes nyugat-európai politikus, ha azt mondja és teszi, amit Brüsszelben és Washingtonban elvárnak tőle akkor is, ha az szembemegy a magyar érdekkel. Holott ez nem így van. Annak ellenére, hogy Orbán Viktor nem ért mindenben egyet nyugat-európai társaival, nincs elszigetelődve. Ezt mutatják a nagy országok vezetőivel, például Macron francia elnökkel, vagy Scholz német kancellárral folytatott rendszeres tárgyalások és

ennek bizonyítéka a svéd kormányfő pénteki látogatása is.

A mostani kormány ugyanis sikerrel mutatja meg, hogy hogyan lehet egy szövetségi rendszeren belül is a lehető leghatékonyabban érvényesíteni a saját érdekeinket, nem szembemenve a nagy és közös stratégiai célokkal.”

***

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: ATTILA KISBENEDEK / AFP

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Namond
2024. február 24. 11:28
Hány milliárd euróba kerül nekünk ez a csodás orbánsiker?
2024. február 24. 11:28 Szerkesztve
Kaszab Zoltàn +27% àfa (Európában a legmagasabb)a magyar adófizetôk pènzèbôl fizetett publicista íràsàt olvashattuk.Köszönjük!
MaBaker
2024. február 24. 11:26
Mit is értünk el? Adtunk még nekik néhány milliárdot? A döntés után ugyanúgy fognak onnan kutyázni minket mint eddig
nguru
2024. február 24. 08:10
Avagy: hogyan kell kizsarolni +4 Grippent!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!