Az egykori maffiózó koncepciós eljárásnak nevezte a Gyárfás Tamás és ellene indított büntetőpert, nehezményezve egyebek mellett, hogy nem hallgatták meg az általa indítványozott tanúkat.
Portik fia éppen ezt akarta számon kérni az ominózus tárgyalás előtt a bírótól, de végül a rendőrök vitték el, az ügyészség pedig rövid úton már gyanúsítottként hallgatta ki az egyébként Svájcban élő fiatalembert, aki eddig nem igazán ártotta bele magát az apja ellen folyó büntetőperekben.
Az ügyészségi indítványnak helyt adva, a Budai Központi Kerületi Bíróság február 1-én harminc napra elrendelte Ifj. Portik Tamás letartóztatását, a döntés azonban a fellebbezések miatt csak február 22-én lett jogerős.
Ahogy Kovács Katalintól a KNYF szóvivőjétől megtudtuk,
az ügyészség épp ezen a napon kezdeményezte a fiatalabbik Portik letartóztatásának meghosszabbítását, mégpedig három hónappal, a bűnismétlés, illetve a szökés-elrejtőzés veszélyére hivatkozva.