Négy férfit állítottak elő a kitörés napi gyűléseken

2024. február 11. 11:40

Erőszakos bűncselekmény azonban nem történt.

2024. február 11. 11:40

A „kitörés napi” gyűlésekkel összefüggésben elrendelt szombati fokozott rendőri intézkedésekben 173 embert igazoltattak, négy férfit állítottak elő a rendőrök- közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vasárnap reggel a police.hu-n.

A gyűlésekkel összefüggésben erőszakos bűncselekmény nem történt

– áll a közleményben. A négy előállított férfi közül kettőt lőfegyverrel kapcsolatos szabálysértés miatt állítottak elő, tőlük fegyvernek látszó eszközöket (feltehetően airsoft fegyvereket) foglaltak le, amiket szakértő vizsgál.

Egy embernél rugós kést találtak, ellene közbiztonságra különösen veszélyes eszköz birtoklása miatt indult szabálysértési eljárás – tették hozzá.

Az egyik gyűlés résztvevőjével szemben pedig az egyesülési és a gyülekezési szabadság megsértése vétség miatt indult büntetőeljárás, mert a rendőrök többszöri felszólítása ellenére sem volt hajlandó levenni a maszkját – ismertette a BRFK.

A közlemény szerint három „kitörés napi” gyűlést engedélyeztek, kettőt megtiltottak szombaton A főváros teljes területére elrendelt fokozott ellenőrzés csütörtök éjféltől hétfő 8 óráig tart.

(MTI)

Ezt is ajánljuk a témában

***

Nyitókép: ISZA Ferenc / AFP

Összesen 74 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
2024. február 14. 03:31 Szerkesztve
(Jav. A kommentet áthelyeztem a kommentelni kívánt cikk alá.)
survivor
2024. február 11. 16:35
Nekem egy régi klasszikus C S . voyagerem van... NEM rugós. 50 évesen még hordtam...;-) Kutya ellen....
survivor
2024. február 11. 16:28
A "magyar jobbolfal" : Jobbik. Mi Hazánk a moslek szövetségesei. Vona, Gyöngyösi, Budaházi,megdúrnám Dóra :-))
survivor
2024. február 11. 16:20
OB A földek eredeti tulajdonosai ; avarok, pannonok, hunok, jazigok, SPQR... :-) morvák (?) bolgárol(?), kelták... Neandervölgyiek.. :-))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!