Megválasztották: Sulyok Tamás Magyarország új köztársasági elnöke

2024. február 26. 18:14

Hétfő délután az Országgyűlés 134 szavazattal választotta meg az Alkotmánybíróság elnökét államfőnek. Sulyok március 5-én lép hivatalba, addig Kövér László látja el a feladatkört.

2024. február 26. 18:14
null

Hétfőn nem sokkal 17 óra előtt – és Novák Katalin lemondásának elfogadása után – megkezdődött az új államfő megválasztásáról szóló parlamenti procedúra. Az ülést vezető Jakab István először is köszöntötte a jelöltet és vendégeit, (akik között a két korábbi államfő, Schmitt Pál és Áder János is ott volt) miközben az ellenzék ( az LMP és a Mi Hazánk kivételével) elhagyta az üléstermet.

Ezt is ajánljuk a témában

A levezető elnök ismertette, hogy a másik bejelentett jelölt, a Mi Hazánk által támogatott Csath Magdolna jelölése kellő számú ajánlás hiányában érvénytelen volt.

Jakab ezután a törvényben lefektetetteknek megfelelően titkos szavazást rendelt el: a képviselők a Duna-parti folyosón vehették át a szavazólapokat. 

Első körben a szavazatok kétharmada szükséges a megválasztáshoz, ebben az esetben ez rendelkezésre is állt: a parlament 18:08-kor folytatódó ülésén kihirdetettek szerint Sulyok Tamás 146 leadott szavazatból 134 igen szavazatot kapott. Az érvényes szavazatok száma egyébként 139 volt. A 134 igen szavazat mellett 5 nem szavazat érkezett. Tartózkodás nem volt.

Sulyok Tamás a megválasztást követő nyolcadik napon, március 5-én lép hivatalba, addig Kövér László házelnök látja el a feladatkörét. A házelnöki feladatkört erre a 8 napra pedig Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke veszi át.

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

 

Összesen 277 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Patika
2024. február 27. 14:56
Hát ez kész...
llnnhegyi
2024. február 27. 11:02
Gyurcsány kifingott!
llnnhegyi
2024. február 27. 11:02
A libbcsikommcsi oldal romokban.
kuncsos-2
2024. február 27. 09:08
Novák Katalin nekem korábban nagyon szimpatikus volt. De ahogy telik az idő, és minél több információ lát napvilágot arról, hogy Balog püspök ki-be járhatott az elnöki palotába és „pult alatt” elintéztetett vele ügyeket és szívesen utazgatott az elnökasszonnyal egzotikus utakra, szememben a hivatal teljesen elvesztette a tekintélyét. Sulyok egy kompromisszum eredménye (amit Orbán nem nagyon szeret), ezért itt a lehetőség, hogy megmutassa, tud-e élni a függetlenségével és fel tud-e nőni „sólyomi magasságokba”.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!