Még egyszer, utoljára a nagyapámról

„Végezetül pedig ismételjük meg: ez a »történész« azt állítja, hogy a kilencéves koromban meghalt nagyapám – akit évente kétszer láttam – miatt vagyok az, aki. Ha jól sejtem, akkor tehát »nyilasávós«. Megértettem. Aztán ezt habosítják azóta, a Telex már eljutott a genetikáig is. És egy pillanatra képzeljük el, mit művelnének ugyanezek, ha mi, ezen az oldalon bárkiről megfogalmaztuk volna, hogy a felmenői miatt az és olyan, aki és amilyen. 

Gyurcsány a tolvaj alkoholista apja miatt, Vásárhelyi Mária szintúgy az apja miatt, akinek cikkei maguk voltak a halálos ítéletek – olvassák el egyszer, hogyan írt a pócspetri papról –, Pető Iván, akit egy moszkvai rabkórházban agyonvert Bethlen István egykori villájából vitt iskolába a fekete belügyes autó, mert apja, Pető László ÁVH-s őrnagy és vallatótiszt oda költözött be egy szép napon, Bauer Tamás, akinek apja, az ÁVH-s vallatótiszt kiérdemelte a »körmös Bauer« nevet vagy éppen Dobrev Klára, aki Apró Antal tömeggyilkos kommunista főfunkcionárius unokája, s aki a nagyapját firtató kérdésre annyit válaszolt, hogy neki csak a nagypapája, aki kedves volt, és akivel sokat játszott.

Tegyük hozzá: mélyen emberi és érthető válasz ez. S különösen az lenne, ha Dobrev Klára nagyapja unokájának kilencéves korában meghalt volna. De nem halt meg. A rendszerváltás után halt meg, ágyban, párnák közt. De még Péter Gábor is ágyban, párnák közt pusztult el – a rendszerváltás után. És a »történész« itt sem áll meg. Belekeveri koncepciójába családom másik ágát is, miszerint én egy olyan házban nőttem fel, ahol születésem előtt húsz évvel sok nyilas lakott. Egy »nyilaskeltetőben« nőttem fel szerinte, és hát, én, ezért…S még azt is ki tudja mondani, hogy mivel a nagyapám születésem előtt három évvel tiltott abortuszt végzett, ezért nekem illenék abortuszpártinak lennem.

Nos, aki ilyesmiket képes mondani, az nem egyszerűen egy aljas, mocskos, gátlástalan gazember. Mert az ilyen állítások megtételének ez csak szükséges, de nem elégséges feltétele. Aki ilyesmiket képes mondani, annak súlyos betegnek is kell lennie. Nekem pedig nincs gusztusom egy ilyen emberrel nemhogy beszélni, de egy levegőt szívni sem.

Akivel nekem ezekről a dolgokról beszélnivalóm lenne a családomon kívül, az a halott nagyapám. Megkérdezném tőle, hogy a purgatóriumban van-e vagy a pokolban. S a válasz már önmagában eligazítana sok mindenről. De azért azt is megkérdezném tőle, hogy tudod, nagypapa, kilencéves voltam, amikor meghaltál, most hatvanegy vagyok, és éppen most olvassák a fejemre a te bűneidet aljas, mocskos, gátlástalan gazemberek, s a leghangosabban azok, akik a múlt rendszer legnagyobb bűnösei és működtetői voltak, akiknek te a jelentéseidet írtad, akik téged megzsaroltak, akik a te jelentéseid alapján esetleg döntöttek életekről és halálokról, ők vagy ezeknek az ivadékai, mondd, nagypapa, miért? Miért tetted? Miért nem lehettél erősebb? Mert lekaptak a tíz körmödről, nagypapa?

És amúgy mit szólsz ehhez az egészhez? (Ui.: S mielőtt elfelejtem: ebben az egész iszonyatban talán egyetlen egy tisztázható kérdés van: bementem-e a történeti hivatalba, és kikértem-e a nagyapámról szóló iratokat vagy sem? Például Sarkadi Zsolt bemehetne, és megkérdezhetné. Sok mindenre választ kapna ahelyett, hogy álságos, ócska e-maileket küldözget nekem.)”

Nyitókép: Ficsor Márton/Mandiner