Kéri László elismerte, hogy Orbán Viktornak igaza lett
2024. február 23. 13:18
Amikor 1993-ban azt vetítette előre, hogy az MSZP vissza fog térni a hatalomba.
2024. február 23. 13:18
3 p
2
33
56
Mentés
A Bibó István Szakkollégiumról, az ottani vezetői-oktatói tevékenységéről is beszélt az ATV és az Index közös podcast műsorában Kéri László politológus, aki érdekes részleteket is elárult az rendszerváltozás időszakáról.
A kollégiumban a Fidesz későbbi vezetőit is oktató Kéri arról beszélt, hogy Orbán Viktoréknak sokszor volt igazuk az ő óvatoskodásával szemben. Visszaemlékezése szerint ez többször is előfordult, így például már a párttá alakulás kapcsán is.
Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:
Számokkal bizonyították: ez a párt nyerte a második félévet Magyarországon
már az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásain kiderült, hogy Orbánék pillanatok alatt felnőttek a nagyok mellé.
Ezzel együtt hitte, hogy be tudnak jutni a parlamentbe.
Kéri felidézte azt is, hogy 1993 március 31-én, a Fidesz ötödik születésnapi rendezvényén összeveszett Orbán Viktorral, aki akkor azt mondta, hogy az öt ellenzéki pártnak össze kellene állnia az MSZP-vel szemben, mert ha nem ezt teszik, a szocialisták megnyerik a választást. Kéri ezt őrültségnek nevezte, miután az MSZP-t akkor 10-12 százalékra mérték.
De végül kiderült, hogy Orbán Viktornak volt igaza,
hiszen az MSZP 53 százalékos eredménnyel megnyerte az 1994-es országgyűlési választást – ismerte el Kéri László.
A Lengyelországban bevált forgatókönyv mentén ültetnének miniszterelnököt a magyarok nyakába. Ráadásul a kiszemelt politikust az elemzők szerint finoman szólva is „sakkban tudják tartani”.
A karácsony nem más, mint a legnagyobb hálaadó ünnepünk. Érthető is, hogy az ember ellenségei miért akarják ezt most már tiltani, valami másra cserélni. Nizalowski Attila írása.
Egységben az erő! – üzente a világbajnok magyar MMA harcos.
p
3
0
1
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 56 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Palatin
2024. február 24. 12:16
Ha Kéri László úr nevének betüit kicsit átrendezzük, ezeket kapjuk:
KIÁLLÓ RÉSZ - Hát van egy kis pocija, de még elmegy,
ILLÉS RÓKÁZ - Illés egy piás haver lehet, aki kiadósan felöntött a garatra,
KÉRI SZÁLLÓ - Laci bácsi a vendéglátó iparba is belekotnyeleskedett...
KIS ZÉRÓ ÁLL - Bár most éppen ül,
ILLÓ ÉSZ KÁR - Igen, de ez nem csak örá vonatkozik...
Él, SÓZ, IRKÁL - Ennél rövidebb életrajzot még nem olvastam. .....
Válasz erre
1
0
Palatin
2024. február 24. 12:15
Kéri Laci bá már nagyon szeretné látni, hogy az ország egy füstgomolyként száll föl a magasba. Megkérdeztem öt, mint a "haza bölcsét" (bruhahahaa...):
- Laci bácsi, ha az unió vagy a Nato kéri, beleugrasz a kútba?
- Hát persze fiam, behunyt szemmel. Azt teszem, amit a Nyugat ugat.
- De hát Laci bácsi, a Nyugat ki akar éheztetni és nyuvasztani bennünket.
- Hát persze fiam, mert mi gonoszok vagyunk velük szemben.
- De Laci bácsi, miért is vagyunk mi gonoszok velük szemben?
- Hát azért fiam, mert ök ki akarnak éheztetni és nyuvasztani bennünket.
Vfefe
2024. február 23. 22:56
Hogyne érteném. Kell a birka agymosas. Fenyezni a führert ahol csak lehet. És ha azzal hulyítenek hogy lám, még ez a gonosz Kéri is elismeri a felcsúti érdemeit akkor mégiscsak nagy isten a mi vezerünk...
Épp a te szellemi kepessegedet mutatja hogy a lapod mennyire hülyére vesz
Válasz erre
1
4
machet
2024. február 23. 19:53
Ja,tudjuk a Kéri rohadtul ért a politikához.Azért szakértő.Mozgássérült tetőfedő.
Válasz erre
4
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!