Ismét beleszállt Karácsonyba a Fidesz fővárosi frakcióvezetője

2024. február 01. 16:35

Wintermantel Zsolt szerint Karácsony Gergelynek semmilyen elképzelése nem volt, hogy lesz egységes bérlet- és jegyrendszer Budapesten és az agglomerációban.

2024. február 01. 16:35
null

A HírTV Napi Aktuális című politikai műsor vendége volt Wintermantel Zsolt, ahol a nagyobbik kormánypárt fővárosi frakcióvezetőjét a Budapestet érintő legfontosabb változásokról kérdezték. A napokban bejelentett egységes országos és fővárosi bérletrendszerrel kapcsolatban a politikus elmondta, nem meglepő számára, hogy Karácsony Gergely nem fejti ki az igazság minden szegletét, szavai szerint a főpolgármesternek decemberben és január elején még ötlete sem volt arról, miként lehetne egységes jegyrendszert kialakítani Budapesten és az agglomerációban. Úgy fogalmazott, ez azután változott, hogy a kormány megtette ajánlatát, hogy kölcsönösen fogadják el a bérleteket. 

Annak örülök, hogy nem bambulta el, nem baltázta el a főpolgármester és elfogadta ezt a segítő kezet”

– fogalmazott Wintermantel Zsolt, aki úgy folytatta, ezzel utasok százezrei, millió számára lesz egyszerűbb, átláthatóbb és olcsóbb a rendszer.

A politikus a műsorvezető érdeklődésére elmondta, azzal viszont nem elégedett, hogy idáig el kellett jutni és bizonytalanságban kellett tartani az utazóközönséget, szavai szerint ennek a mostani megállapodásnak régen itt lehetett volna az ideje. 

Nem voltak hajlandóak kifizetni azt a teljesítményt, amit a MÁV és a Volán szolgáltatott, ezért nem lett meghosszabbítva a korábbi konstrukció”

– jegyezte meg, majd úgy folytatta, a korábbi megállapodások azért nem folytatódhattak, mert „Karácsony Gergelyék bealudtak”. Wintermantel Zsolt elmondta, a Főváros utólag kifizeti a korábban vitatott teljesítmény ellenértékét és elfogadta a kormány segítő ajánlatát, ami egy jó konstrukció.

Örülök, hogy ezt legalább nem baltázta el a főpolgármester”

– mondta a frakcióvezető. 

A beszélgetést itt lehet megtekinteni:
 

Nyitókép: Kisbenedek Attila/AFP

 

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kotucso
2024. március 17. 11:38
Karácsonynak mikor volt bármilyen elképzelése? Amikor reggelente elkésve a munkából, a buszsávban sietnek vele, és ő még befejezi az alvást, akkor is a habos kakaóról álmodik a teendői helyett.
FeketeFehér
2024. február 01. 19:03
Wintermantel elképesztően tájékozatlan. És bakker, fővárosi frakcióvezető.
lájkbajnok
2024. február 01. 17:24
Hiába erőlködik, akkor sem ő lesz a Fidesz főpolgármester-jelöltje.
Galerida
2024. február 01. 17:15
Karácsony már akkor sikeresnek érzi magát, ha a fagyit nem a füléhez tartja, ezért Ferenc jól körülrakta tehetséges szakemberekkel, akik akár futás közben is kilopják bárki vakbelét... És tisztán látszik, hogy nem lazsálnak!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!