Medián-elemzés: gyengültek az ellenzéki pártok
A legfrissebb adatok szerint, ha most lenne választás a DK alig érné el a parlamenti küszöböt, a Momentum pedig be sem jutna a parlamentbe.

Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Mandiner tartalomszolgáltatása megszűnt, azon kizárólag korábban közzétett archív tartalmak érhetők el.
A Momentum elnöke ezzel együtt pártja legújabb stratégiájáról is lerántotta a leplet.

A Momentum hétvégén megválasztott elnöke, Donáth Anna volt az Index Konkrétan Rónai Egonnal című műsorának vendége.
A Momentum elnöke azt mondta, hogy a Karácsony Gergely által felvázolt koncepció, miszerint egy közös listán kell indulnia az ellenzéki pártoknak a fővárosban, már nem reális.

Az a vonat már elment”
– fogalmazott Donáth.
A Momentum elnöke azt is elárulta, hogy szerinte ez nem a Momentum miatt történt így elsősorban, hanem azért mert az LMP és a Magyar Kétfarkú Kutyapárt is egyértelművé tette, hogy ők nem akarnak ilyet.
Ők is inkább abba az irányba szeretnének elmozdulni, hogy legyen egy baloldali-szociáldemokrata, valamint egy liberális-zöld lista Budapesten.
Előbbi alatt az MSZP-t és a Demokratikus Koalíciót összefogását érti, utóbbin pedig a Párbeszéd a Momentumét. Donáth szerint így lehetne maximalizálni az ellenzéki szavazók számát a fővárosban, és biztosítani a közgyűlési többséget a jövőben is Karácsony Gergely számára.
Donáth Anna számára fájdalmas volt a választás éjszakája. Sajnos maga is elhitte, hogy ez a felállás működőképes lehet, miközben a választók láthatóan nem hitték el róluk, hogy kormányképesek lennének. Állítása szerint utólag kiderült: a választóknak volt igazuk.
Szerinte a 2022-es választási kudarcból tanulnia kell a politikusoknak, ők ez tették, ezért állt elő a Momentum egy új, alternatív együttműködési ajánlattal az ellenzéki választók számára.
Rónai Egon megjegyezte, hogy mindössze 4 százalék a Momentum támogatottsága a teljes lakosság körében, a választó szavazóknál pedig 7 százalék.
Ezt is ajánljuk a témában
A legfrissebb adatok szerint, ha most lenne választás a DK alig érné el a parlamenti küszöböt, a Momentum pedig be sem jutna a parlamentbe.

Nyitókép: Mandiner/Trenka Attila