Elképesztő hangulat és sztárparádé, masszív, retinába égő képekkel– itt a Dűne második része!

2024. február 28. 11:42

Denis Villeneuve opusza némi csúszást követően folytatódik, hogy sztárparádé mellett robbanjon az idei esztendő egyik legnagyobb blockbustere. Ez mozi!

2024. február 28. 11:42

Böjtös Gábor írása

A dűnék felett mint a szitakötők, úgy rajzanak ki az ornithopterek, mik halálos szállítmányukkal a fremenekre vadásznak. Mert a fűszernél nagyobb kincs nem nagyon van, maximum a császári trón, melyért akár a Bene Gesserit és akár a nagy házak is bármikor képesek háborút indítani, más családokat vagy népeket kiirtani. 

Szóval a repülő szerkezetek kirajzanak, amit elkerülhetetlen összecsapás követ, és

miközben egy énekhang a koponyánk legmélyéig hatol, a fúvósok pedig a bőrünk alá vágnak azzal a semmivel sem összetéveszthető hanggal, ahogy Hans Zimmer vezényletére ők is hadat indítanak érzékszerveink ellen, érezzük, még látnoki képességek nélkül is, hogy ez mozi. A szó szoros és nemes értelmében.

Nem a művészfilmes fajta, de nem is az állatias szintre csupaszított popcorn mainstream, amely Jason Stathemet hívja tetemre, hogy méhészkedjen. Hanem igazi hangulatbomba, amely képekkel és szavakkal operálva is képes lélekhez szóló pillanatokkal előrukkolni, mialatt 

lényegében egy grandiózus mesét nézünk, ami egészen 1965-ig nyúl vissza, mikor Frank Herbert előrukkolt a Dűnével,

mely nemcsak filmeseknek és képregényeseknek, sőt társas- és videójátékos fejlesztőknek szolgált kiváló táptalajul, de leszármazottja megélhetésére is remekül megfelel, ezzel egy legendát küldve a vérpadra. De maradjunk inkább a filmes vonalon, azon belül is a kanadai Denis Villeneuve-nél, aki már a második résszel, egy nagyszabású vízióval halad az elkerülhetetlen katarzis felé.

A háború gyermeke

Bár az Atreides-ház szinte teljesen ki lett irtva, el lett törölve az Arrakison, ahol a Harkonnen-ház a császári sereggel összeölelkezve alacsonyodott le a legmegvetendőbb orgyilkosok szintjére, azért páran túlélték az első epizód mészárlását. Paul Atreides és édesanyja a bennszülött fremenek között elvegyülve találta meg a helyét.

Előbbi az előre megjövendölt megváltó szerepét tagadva, utóbbi egy hasonlóan fontos pozíció felé haladva. Ám a Harkonnenek visszatérnek, ráadásul immáron mindent maguknak akarnak. Persze leginkább a fűszert, ami a legnagyobb érték ebben a világban, és ami a fremenek földjén található, ezért a konfliktus jóformán elkerülhetetlen.

De mit tehet egy beteg elméjű uralkodó, ha a gyártás és begyűjtés a pórnép és a megvetett hordák által veszélyeztetett folyamat? Mit tehet a császár, mely tudja, hogy ha napvilágra kerül, milyen módon szakadt meg az Atreides-ház vérvonala, akkor maga sem számíthat szebb jövőre? 

Mit tehet a titokban évszázadok óta a megfelelő szálakat rángató háttérhatalom, mely mindenhol ott van, mindenhol ármány és intrika formájában irányítva a házak működését?

De legfőképpen mit tesz egy megváltónak bélyegzett fiatalember, akinek egyre jobban kinyílik a szeme, ezért látja, mi veszi körül, új népét pedig szeretné győzelemre vinni?

„Hogy őszinte legyek, utálom a párbeszédeket. A párbeszédek a színházba és a tévébe valók. Nem egy jó szöveg miatt emlékszem a filmekre, hanem az erős képi világuk miatt. Egyáltalán nem vonzanak a párbeszédek. A színtiszta kép és hang jelenti a mozizás erejét, de ez egyáltalán nem jön át a mai kor filmtermését nézve. A filmeket megrontotta a televíziózás” – Denis Villeneuve.

Fura ezt mondjuk pont az Oppenheimert követő évben olvasni, ahol részben a párbeszédek és a karakterek lopták el a showt, de ha emlékezni fogunk a Dűne: Második részre, akkor valóban nem a dialógusok miatt emlékszünk majd rá. Nem azért, mert rosszak, hanem mert nem ezek jelentik a mozifilm legfajsúlyosabb összetevőjét.

Sokkal erősebb a vizualitás és a hangzás, de leginkább a hangulat. Egyfajta mámorba taszítva viszi a nézőt előre a cselekményben, rázúdítva rövidebb és hosszabb jeleneteket, amik akár szavak nélkül is tökéletesen mesélnek el egy régóta megírt történetet, amelynek már David Lynch is megpróbált vizualitást teremteni.

A Dűne: Második rész lényegében egy feltámadás-történet, még így húsvét előtt, melyben Zendaya Mária Magdolnaként védelmezi a messiást, vagy a hamis prófétát, aki a fanatikusok és aszaszinok élére állva indít vallási és hatalmi háborút. És hogy ez jó-e nekünk? Az biztos hogy Denis Villeneuve vizionárius, alkotása pedig generációknak lehet hivatkozási alap, de legalábbis sokak szemében legenda. Kezdve a fremenek szentélyétől, a homokférgek meglovaglásától és a háborúba indulásától egészen a Harkonnenek világának és a Bene Gesserit módszereinek bemutatásáig.

„A Harkonnenek külön figyelmet érdemelnek világuk és életük monokróm látványvilágával, amivel kapcsolatban, ha mindent mindenbe belelátó, hagyományos filmesztéta lennék, akár valami negatív üzenetet is beleláthatnék a kontrasztba, ami a színes fremen hordákkal szemben állítható, de inkább megmaradok a szórakoztatás és élmény szintjén. Ott viszont a Harkonnen-banda a Hellraiser cenobitáival és a Dark City idegenjeivel egyenértékű.”

Stellan Skarsgård továbbra is fantasztikus a báró szerepében, ahogy Javier Bardem is kitesz magáért, de Josh Brolinnak és Austin Butlernek sincs oka szégyenkezésre. A legendás Christopher Walken sajnos kevés játékidőt kap, ahogy a Florence Pugh és Anya Taylor-Joy páros, de öröm látni őket a vásznon. Az a helyzet, hogy bár Rebecca Ferguson nagyszerűen alakítja Paul édesanyját, de nekem ő a csúcs Kalapos Rose-ként volt az Álom doktorban, mintha csak arra a szerepre született volna. És bár végre Timothée Chalamet is kezd kibontakozni, nekem még mindig ő a show leggyengébb pontja, aki nagyjából hozza, amit kell, de semmi igazán különlegeset nem mutat, így fura sokszor a Leonardo DiCaprio-hasonlatokat olvasni. Azért hol van Timothée ahhoz képest, ahogy Leonardo már a bemutatkozásakor lejátszotta Robert De Nirót, az Ez a fiúk sorsában?

Mindettől függetlenül a Dűne: Második rész egy fantasztikus sci-fi, tele érzelmekkel és kétséggel, miközben mindenki keresi a helyét és a neki írt utat, melyen pont ezzel az epizóddal indulnak el ténylegesen, hogy aztán majd a végkifejlet is elérkezzen egyszer. Ha nem is mindenkinek és minden szempontból méltó feldolgozása ez egy legendás történetnek, de sokan imádni fogják, pláne abban az országban, ahol a nyolcvanas és a kilencvenes években, a Kozmosz fantasztikus könyvek és a Valhalla Páholy jóvoltából a Star Trek, a Star Wars, Asimov, továbbá a különlegességek kedvelőit is figyelemben tartva a Shadowrun mellett pont a Dűne volt az, mely rengeteg akkori fiatal elméjébe beleégett. Az intrikák, a fűszer és a háború világa pedig soha nem élt még ennyire, legalábbis a nagyvásznon, avagy mindenkinek fel kell kötnie a gatyáját, aki idén még igazi blockbusterrel szeretne bejutni a legjobbak közé. Persze nem lehetetlen, de komoly feladat.

Mert

a Dűne: Második rész kiváló feldolgozás, Hans Zimmer szokás szerint emlékezetes zenéjével, igazi sztárparádéval, valamint olyan hangulattal, hogy a masszív és retinánkba égő képeket néha vágni lehet, annyira erőteljesek és meghatározóak.

A film Magyarországon február 29-től érhető el a hazai mozikban.

Nyitókép: YouTube

 

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
JohnnyFirpo77
2024. február 28. 15:28 Szerkesztve
8. „ – Ez nem hétköznapi lázadás – mondja. A kijelentés visszarángat. A bolond! Minden lázadás hétköznapi és végtelenül unalmas. Ugyanazt a mintázatot követik, egyik a másik után. A fő mozgatóerő az adrenalinfüggőség és a személyes hatalom iránti vágy. Minden lázadó titokban arisztokrata. Ezért olyan könnyű megtérítenem őket. Miért nem hallgatnak rám a duncanek, amikor erről mesélek nekik? Ezzel a duncannel is lezajlott már ugyanez a vitánk. Egyike volt az első konfrontációnknak ugyanebben a kriptában. - A kormányzás művészete megköveteli, hogy soha ne add át a kezdeményezést a radikális elemeknek – mondta. Milyen pedáns! A radikálisok minden generációban kitermelődnek, és ezt nem szabad megakadályozni. Ezt érti az alatt, hogy „feladni a kezdeményezést”. El akarja tiporni őket, elfojtani, irányítani, megakadályozni. Ő az élő bizonyítéka annak, hogy nincs nagy különbség a rendőri és a katonai elme között. Folyt. köv.
JohnnyFirpo77
2024. február 28. 15:26
7. „Amit ti ott a KHAFT igazgatóságában képtelenek vagytok megérteni, az az, hogy az üzleti életben ritkán találni igazi hűséget. Mikor hallottatok olyat, hogy egy hivatalnok életét áldozta a társaságért? A téveszmétek talán azon a hibás feltételezésen alapul, hogy utasíthatjátok az embereket a gondolkodásra és az együttműködésre. Ez a történelem folyamán a vallásoktól a vezérkarokig mindig kudarchoz vezetett. Vezérkarok hosszú sora nevezetes arról, hogy elpusztította a saját nemzetét. A vallással kapcsolatban javaslom, olvassátok el újra Aquinói Tamást. Ami titeket illet ott a KHAFT-ban, micsoda ostobaságokban hisztek! Az emberek cselekedeteit a saját legbelső indítékaik mozgatják. A nagy civilizációkat az emberek tették működőképessé, nem a gazdasági élet szervezetei és a parancsnoki láncolatok. Folyt. köv.
JohnnyFirpo77
2024. február 28. 15:25
6. „A Világegyetem Istené. A Világegyetem egységes, teljes egész, aminek minden elkülönített elemét ezzel a teljességgel összevetve kell megvizsgálni. A múlékony élet, még ha abból a tudatos és intelligens fajtából való is, amit értelmesnek nevezünk, csalóka módon birtokolja a teljesség egyes részeit.” „A népszerű történelemnek vannak bizonyos illúziói, amiket egy sikeres vallásnak feltétlenül hangsúlyoznia kell: a gonoszok sosem boldogulnak; jutalom csak a bátraknak jár; az őszinteség a legjobb taktika; a tettek beszélnek, nem a szavak; az erény mindig diadalmaskodik; a jótett önmaga jutalma; a rossz embereket meg lehet változtatni; a vallásos talizmánok megóvják viselőjüket a démoni megszállottságtól; az ősi titkokat csak a nők érthetik; a gazdagok boldogtalanságra vannak kárhoztatva…”
JohnnyFirpo77
2024. február 28. 15:01
5. „Minden kormány ugyanazzal az ismétlődő problémával néz szembe: a hatalom vonzza a patologikus személyiségeket. Nem arról van szó, hogy a hatalom korrupttá tesz, hanem hogy magához vonzza a korrumpálhatókat. Az ilyen emberek megrészegülnek az erőszaktól, és ettől az állapottól gyorsan függővé válnak.” „Jól ismerni valamit annyit tesz, hogy tudni annak korlátait. Csak ha a tűréshatárán túlra hajszoljuk, akkor ismerjük meg igazi természetét.” „A kormányzatok legnagyobb hibái a radikális belső változtatásoktól való félelemből erednek, még akkor is, ha nyilvánvaló igény mutatkozik a változásokra.”
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!