A szabadság ára – Duray Miklósra emlékezve

Nemcsak teoretikus, de nagyon is gyakorlatias elképzelései voltak a trianoni trauma kezelésének lehetőségeiről.

Reke Balázs karaktereinek dobog a szíve, párbeszédei hitelesek, mondatai sallangmentesek, története átélhető, és a Gonosz egyfolytában visszhangzik bennünk.
Reke Balázs 1989-ben született Szolnokon, jelenleg Szegeden él. Túl közel című regénye 2022-ben jelent meg – és amikor elolvastam, örömet éreztem. Pedig a történet nem ad okot örömre: egy bizonyos alak – aki a 19. század végi Magyarországon bolyong – mások személyazonosságába bújik, miután meggyilkolja őket. Mert neki ölnie kell, mert benne él a Gonosz. Akkor is ölnie kell, ha családi békében él.
Az arctalan valaki Harsányi Nándorként, egy tudós bőrébe bújva érkezik meg egy kitalált zempléni település mindennapjaiba – de ez tulajdonképpen nem számít. Mivel se helyünk, se kedvünk a pszichologizáláshoz, a historizáláshoz pedig még kevésbé, beszélhetünk azonnal a lényegről: az elfeledett, valódi irodalom az, amiért Reke Balázs örömet szerez olvasójának.
Régimódi író, ha azt vesszük, hogy a könyvének eleje és vége van, történetet tartalmaz, embereket mutat be, ráadásul monarchiabéli miliőbe csomagolja a szavait, ami ráerősíthetne valamiféle modorosságra. De néhány oldal után felszámolja előítéleteinket, mégpedig a „régimódiság” legjobb hagyományával, amely egyben a szépirodalom legjobb hagyománya: Reke azzal számol fel mindent, hogy jól ír. Egyszerűen, érzékletesen, hitelesen, tudatosan, víziótól fűtve, izgalmasan, olvasmányosan. Részletgazdagon, de nem unalmasan. Szikáran, de képszerűen. Karaktereinek dobog a szíve, a párbeszédei hitelesek, a mondatai sallangmentesek, a története átélhető, és a Gonosz egyfolytában „hozzánk beszél”, visszhangzik bennünk. A szövegnek tétje van. A fikció és a valóság közötti határ elmosódik. Megtörténik, aminek meg kell történnie könyv és olvasója között.
Magas színvonalon írja le az erdő, a falu történéseit, a lélek rezdüléseit, aztán a bestialitást, mégsem esik abba a hibába, hogy kihegyezze a prózáját valamire: elsősorban atmoszférát, világot teremt, és a természetes tehetség mozdulatával a bejárati ajtóra mutat, hogy lépj be rajta. Ha valaki azt kérdezné, mi ebben a nagy szám, azt gondolná, sok efféle kötetet ismer a kortárs magyar prózából, ki kell ábrándítanom: nincs sok ilyen, amiről pedig azt gondolja, hogy ilyen, az nem olyan. Persze ez szubjektív, mondják. Szerintem nem.
„Hajnalodott. Párás, szürke fellegek keveredtek a mindent elborító, holdtalan feketeségbe. Az ég komor, lerongyolódott ponyvának látszott. A ház mellett elterülő fenyvesből nyikorgó hangok szűrődtek ki – a fák mintha a fogukat csikorgatták volna. Harsányi Nándor furcsa, gondterhelt álomból ébredt fel. Megtapogatta a lepedőt. Átizzadta. Verítékező, nyirkos alakja beleivódott a hófehérre keményített szövetbe. Mellette felesége halkan neszezett álmában” – így kezdődik a regény.
Ritkasággá vált a hiteles, történetközpontú próza, amely nem az író saját bonyodalmaskodását, világnézetét, aktuálpolitikai szenvelgéseit vagy könyves-internetes okoskodását önti az olvasóra – és nyer vele díjakat, olcsó elismeréseket a barátaitól –, hanem érzékeltet, utaztat világok között az utánérzés ízei nélkül. Reke Balázs prózája ilyen ritkaság.
Reke Balázs: Túl közel. Napkút Kiadó, 2022
Nyitókép: Napkút Kiadó