Távozik Dull Szabolcs a Telextől: nem érezte magáénak azt, amivé a lap vált

2024. január 19. 11:41

Lemondott minden pozíciójáról, igazgatósági tagságáról, tulajdonrészéről, mindenről.

2024. január 19. 11:41
null

„Egy történet vége: távozom a Telextől” – írta Dull Szabolcs a Facebook-oldalán. Beszámolt arról a volt főszerkesztő, hogy lemondott a Telexben és a Telex Akadémián betöltött összes pozíciójáról, illetve a telexes cégekben, a Van Másikban és a Ne hallgassunkban lévő igazgatósági tagságáról, és átadta a Telex alapítvány alapítói jogait. A Telexben lévő tulajdonrészét, részvényeit pedig a Telex visszaveszi.

„Be kellett látnom mostanra, hogy bár a Telex csodálatos történet, ezt a Telexet már egyre kevésbé éreztem magaménak, 

és olyan történetnek, amelynek részese lehetek. Ezért hosszú, nehéz vívódás után a legnehezebb döntést hoztam meg: távozom a Telextől” – fejtegette.

„A Telex mindig is a gyerekem marad, és a szívemben kitüntetett helye lesz. Kívülről követni fogom a lap és az egykori kollégák sorsát is, bárhogy is alakuljon. Arra pedig mindörökké büszke leszek, hogy részt vettem ennek a szép történetnek a megálmodásában, létrehozásában, elindításában és naggyá tételében” – zárta bejegyzését Dull.

Nyitókép: Dull Szabolcs Facebook-oldala

 

Összesen 118 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich99
2024. január 30. 01:58
Dull elvtárs belefulladt a moslékba. De még most is önfényezést folytat...
Gonella
2024. január 29. 22:21
nocsak! hol fizetnek jobban?
Vainamoinen
2024. január 22. 13:10
Hulljon a férgese
Nimril
2024. január 21. 04:28
Máshova veszényelték, na. :D #NINCSMÁSIK vagy mégis.... :D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!