Szánalmas torzóink

„Maradva a Normafánál: a mindkét oldallal szót értő, joviális Pokorni Zoltán irányításával 2013-tól két éven át folyt a közvita, melynek csúcspontján népszavazást tartottak. S bár a 2015-ös helyi referendum a csekély érdeklődés miatt érvénytelen maradt, a polgármester megegyezett a helyi ellenzékkel, így egyhangú támogatást kapott a hóágyúzott lesiklópályáktól és síliftektől megfosztott, kompromisszumos terv. Minden más, beleértve tehát a tavaly 75 napon át behavazott sífutó- és szánkópályát, szerencsére elkészülhetett.

Normális esetben ennek a történetnek itt, tehát 2015-ben kellett volna véget érnie, s azóta örömmel élvezhetnénk a közmegegyezés mentén rendbe rakott csodás kincset. Hogy nem ez történik, hanem azóta is tovább folyik a jogi-államigazgatási huzavona, az az igazi hungarikum. (...)

Pedig a hivatali packázások, elmérgesedő viták és hebehurgya bírósági döntések miatt már így is tele van az ország szánalmas torzókkal. Üresen kong a volt SZDSZ-es miniszter, Persányi Miklós állatkert-igazgató által megálmodott, majd a 2019-ben visszatérő libsik által szétlopott biodóm a Ligetben. Lebontottuk a gyermekgenerációk kedvencét, a közlekedési múzeumot, ami aztán Karácsonyék vétója és az elbizonytalanodó kormányzati akarat miatt nem tudott újjáépülni. Balos gáncsvetések, zajvédő falakon nyünnyögő pereskedések és a Lázár–Vitézy-viták okán most úszik el a budapesti körvasút nagyszabású beruházása.

Soroljam tovább? Egészen biztos, hogy olvasóinkkal pillanatok alatt hosszú listát rittyentenénk az egymást kioltó erők okán elbukott, hivatali és jogviták áldozatául esett, félkész közberuházásainkról.

Miért hagyjuk ezt? A bíróságnak és a hatóságoknak nem közérdeket kellene védeniük? Ha egyszer nagy viták után megegyezésre jutunk, hogyan fordulhat elő, hogy újra és újra el lehet gáncsolni egy közeli beruházást?”

Fotó: Ficsor Márton