Az eddig csak a filmekből ismert »húsdarálót« mennyire tudjuk feldolgozni mi, civilek?
Sehogyan, ezért nem akarjuk se újra megtapasztalni, se közelről nézni. A keleti fronton folyó, »felőrlő«, tüzérségi tűz által dominált hadviselés nagyon távol áll a televíziókban mutogatott elitosztagos beavatkozásoktól. A magyaroknak vannak emlékei az ük-, dédszüleik, nagyszüleik történeteiből, hogy mit jelentett az I. és a II. világháború, és most emlékeztünk meg a doni átkelésről is. Az ukrajnai konfliktus egy sajátos keveréke a legmodernebb hadviselésnek és a világháborúk embert nem kímélő harcának. Mi, magyarok – pontosan a múltbeli ismereteink miatt – látjuk ezt. Gyakran szegezik nekem a kérdést az országot járva: Biztonságban vagyunk?
A híreket hallva ez a gondolat ott motoszkál mindannyiunkban. A kormány ezért is követeli a konfliktus kipattanása óta, hogy a felek hirdessenek azonnali tűzszünetet és kezdődjenek meg a béketárgyalások; minden energiát mozgósítunk a béke és a biztonság érdekében – ha kell, akkor a legközelebbi szövetségeseinkkel is vállaljuk a konfliktusokat az eszkaláció csökkentésének érdekében. Ezt tesszük a tárgyalóasztalnál is, hogy Magyarországot ne sodorhassák és ne rángathassák bele egy olyan konfliktusba, amely nem a sajátunk. A békét csak az erősek képesek megvédeni. A mi küldetésünk, hogy ezt az erőt megteremtsük. Ez az az erő, amivel érdemben tehetünk a magunk védelméért, és nem mellesleg, amit a NATO, mint védelmi szövetség erejéhez hozzá tudunk tenni.