Máté Gábor a Katona-ügyről: Hiba és rettenetes ostobaság volt a DK-nak kedvezményes jegyeket biztosítani

2024. január 10. 08:44

Az igazgató elmondta: ő is a sajtóból értesült arról, hogy a Gyurcsány-párt tagjai jegyvásárlási kedvezményt kaptak.

2024. január 10. 08:44
null

„A mai napig fölteszem magamnak a kérdést, hogyan történhetett ez meg” nyilatkozta az Indexnek Máté Gábor a tavaly novemberi hírről, miszerint a Katona József Színház kedvezményes jegyet biztosított a DK tagjai számára.

Ezt is ajánljuk a témában

A színház ügyvezető igazgatója most elmondta: tovább tetézte a bajt az ellentmondásos kommunikáció, mivel a közlemény előbb született meg, mint ahogy a belső vizsgálat megtörtént volna.

Máté hozzátette: ő is a sajtóból szerzett tudomást a dologról, ráadásul hétvégén, amikor korlátozottak a színházon belüli találkozási lehetőségek.

A legkellemetlenebb az volt, hogy nemhogy nem én döntöttem erről, még csak nem is tájékoztattak róla. Ez önmagában képtelen helyzet. A kommunikációs hiba úgy történt, hogy előbb válaszoltunk, minthogy megértettük volna, mi történt” – mondta Máté, aki szerint a kommunikációs hibán túl az sem volt helyes, hogy ilyen módon részesítették előnyben a Gyurcsány-párt tagjait.

„A színház működésének az alapvetésében is benne van, hogy semmiféle párthoz nem tartozunk, és nem is támogatunk semmiféle pártot. Azok közül, akik ezt a döntést meghozták, legalább egy valakinek a fejében ez benne kellett volna, hogy legyen. Először fordult elő a működésünk során, hogy valamilyen párt kapott ilyen kedvezményekről szóló tájékoztatót. Egyébként nem lett volna ez ilyen horderejű, amiatt a kommunikáció miatt vált ilyenné, ami nem a miénk volt” – fejtegette az igazgató.

Az ügy hátteréről Máté elmondta: novemberben teljesen váratlanul és megmagyarázhatatlanul leállt a jegyvásárlás, és egyszer csak azon kapták magukat a színészek (is), hogy fél ház előtt játszanak. Az egyik előadáson le kellett ereszteni a felezőt, annyira kellemetlen volt az üres terem.

Amikor tehát valamelyik előadás akadozik, akkor értesítjük azokat a helyeket, amelyekkel kapcsolatban állunk, hogy lehet venni jegyet. Ha erre nem reagálnak, akkor jön az a gesztus, hogy kedvezményes áron lehet vásárolni. Novemberben azonban ezek a kapcsolatok sem működtek, nemhogy teljes árú vagy kedvezményes jegyre nem jelentkeztek, de egyáltalán nem válaszoltak. Pangás állt be a nagyszínpadi előadásainknál, amiből született egy kétségbeesett kísérlet arra, hogy kiket lehetne még megszólítani, és akkor elkövetődött ez a rettenetes ostobaság” – vázolta a hátteret Máté, leszögezve, hogy nem az eladott házak százszázalékos jegyeit szállították le 70-80 százalékra, hanem a nullát emelték fel 70-80 százalékra.

A teljes interjút itt olvashatja.

Nyitókép: képernyőfotó

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KBA98
2024. január 10. 19:09
Ez a pali nagyon kártékony és még mindig igazgató?
2024. január 10. 15:48 Szerkesztve
Ezen az eseten is látszik, hogy a gyurcsányisták még az aprópénz méretü ügyekböl is korrupciós mutyikat csinálnak. Képzeld el mit csinálnának ott ahol milliárdok forognak a kockán. Gyurcsányt es haverjait hatalomra segítebi, az egy nemzeti öngyilkossággal lenne egyenlö. Gyurcsány az egész országot PRÉDÁNAK tekinti. A magyarok túlélésére egyedül Orbán a garancia. Ezt bizton mondhatjuk. De ez felveti annak a kérdését, hogy mi lesz akkor, ha Orbán kiöregszik ebböl a szerepböl. Ki lesz az utódja? Ki kell, hogy nevelödjön egy következö keménytökü fideszes, aki ezt a vonalat tovább viszi. DE SAJNOS NEM LÁTOM, HOGY EBBEN VALAMI ALAKULNA. MINISZTERELNÖK ÚR, TESSÈK GONDOSKODNI, TESSÈK KINEVELNI AZ UTÀNPÓTLÁST. Mert Német Szilárd és mások, hiába helyettesek, hiába ott vannak a tüz közelében, ök erre a szerepre messze nem alkalmasak. Szijjártó minisztert el tudnám képzelni.
google-2
2024. január 10. 15:45
Most legalább Máté is megtudta, sőt, az egész ország is, hogy a Katona, ha Gyurcsány úgy akarja, akkor az övé. Azt csinál vele, velük, amit akar.
mondeos
2024. január 10. 13:23
Nyomatják a baloldali propagandát, a színészek tüntetést szerveznek ahol ocsmány módon rikácsolnak a 2/3-dal megválasztott kormány ellen. Ezek után csodálkoznak, hogy egyre kevesebben kíváncsiak rájuk,jó ha félházzal mennek. A valóság rájuk rúgta az ajtót:propagandával, gyűlölettel, a jobboldali szavazókba rúgással színházat megtölteni nem lehet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!