Márki-Zay Péter egy volt KDNP-s politikust nevezett ki kampányfőnöknek

2024. január 19. 20:56

Új politikai otthonra talált a jobboldaltól évek óta eltávolodó, egykori kereszténydemokrata Szalma Botond.

2024. január 19. 20:56
null

Márki-Zay Péter új kampányfőnöke egykor a KDNP-ben csinált politikai karriert. A budapesti elnöki tisztségig is eljutott, illetve éveken át önkormányzati képviselőként is tevékenykedett Újpesten, azonban egy belső konfliktus miatt kezdeményezték a pártból való kizárását, amely rövid időn belül az ellenzéki térfélre sodorta őt.

Szalma Botond rendszeresen megjelenik a Simicska-árvák által alapított Magyar Hang hasábjain, valamint visszatérő vendége a lap által működtetett Kötöttfogás című Youtube-műsornak. A kinevezést Márki-Zay Péter pártja pénteki sajtótájékoztatóján jelentette be – írta meg az Index.

Rosszakaróim sokszor használták gúnyolódva a kapitány kifejezést, most azonban, bár én magamat továbbra sem nevezném kapitánynak, valaki olyan vállalta a kampányunk irányítását, akit teljes joggal tekinthetünk kapitánynak. Szükség van rá ugyanis, hogy hazánk viharos tengeren hánykódó hajójában a gőzt végre a gépezetbe, és ne csak kürtökbe vezessük, hogy hazánk hajója végre elinduljon az évezrede kijelölt nyugati irányba, és ne csak dudáljon

– mondta Márki-Zay Péter.

A kizárás

2014-ben egy fegyelmi eljárást követően a KDNP azért kezdeményezte Szalma kizárását,

mert Újpesten függetlenként elindult a Fidesz-KDNP hivatalos polgármesterjelöltje, Wintermantel Zsolt ellen. 

Hosszas eljárás után a bíróság végül szabálytalannak ítélte a kizárást, de Szalma Botond a tortúra után már maga döntött a kilépés mellett. Ezután sem vonult vissza a közélettől. 2019-ben először úgy tűnt, hogy ő lesz az ellenzéki pártok újpesti polgármesterjelöltje, de végül családi okokra hivatkozva visszalépett. Bár tisztséget ez idáig nem vállalt, az utóbbi években is aktívan mozgott az ellenzéki körökben.

***

Nyitókép: Képernyőfotó

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2024. január 20. 09:24
Remek választás.Pár éve még itt ődöngött a Mandineren, Jakab-Kardos borász -filozófus balatoni csúcs-Horkai Hörcher stb ...nélkül még kevés.
ördöngös pepecselés
2024. január 20. 06:34
"hogy hazánk hajója végre elinduljon az évezrede kijelölt nyugati irányba" A magyarok istenére esküszünk buzik leszünk és négerek úgy ahogy István is megmondta
Srptk
2024. január 20. 05:46
Összeértek.
kobi40
2024. január 20. 02:42
MZP az Ecserin veszi a likas, foltos használtcikket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!