Lengyel László megint óriásit ment: szerinte káoszban élünk, de a magyar társadalom nagy része ezt rendként fogja föl, a rezsicsökkentés meg antiszociális és igazságtalan

2024. január 14. 18:43

Lengyel László szerint azért vagyunk most nehéz helyzetben, mert 2022-ben a Nyugat helyett Orbán Putyint választotta, és a drága orosz gázt.

2024. január 14. 18:43
null

A Klikk TV Heti Egyenleg című legújabb adásában Bánó András és vendégei, Lendvai Ildikó és Lengyel László voltak, utóbbi szerint a magyar politika és a társadalom paradoxona, hogy más országokban jóval kisebb infláció komoly társadalmi válságokat okoz. Kiemelte, hogy miközben Amerikában minimális az infláció a magyarhoz képest, 

folyamatosan szemrehányásokat tesznek Bidennek a magyar kormányzati nyilvánosságban. 

Úgy látja, hogy ez azt mutatja, hogy Magyarországon a közvetlen összefüggés a politika és a gazdaság között nem olyan, mint azt feltételeznénk. Lengyel szerint az egyik magyarázat abban áll, hogy a magyar választó nem lát a Fidesszel szemben alternatív politikát. Úgy véli, hogy „már káoszban élünk, de a magyar társadalom nagy része ezt rendként fogja föl, jobban fél attól, hogy Orbán Viktor kormányának távozása sokkal nagyobb káoszt okozna”. 

Ezt is ajánljuk a témában

Lendvai Ildikó szerint ez a kormány már régóta nem azzal tartja fönn magát, hogy jól kormányoz, megfelelően kezeli a gazdasági folyamatokat, hanem sokkal inkább azzal, hogy jól keretezi a saját narratíváját. Szerinte 

a saját szerepét a kormány úgy fogalmazza meg, hogy ha én nem lennék, akkor sokkal rosszabb lenne. 

„Igazság szerint, még itt is, ebben a stúdióban, nekem ellenzékiként azt kell mondanom, hogy az ellenzék akaratlanul alájátszik ennek a maga vitatkozó, széthúzó állapotában” – fogalmazott. Hozzátette, hogy az ellenzék nem kelti azt a benyomást, hogy át tudná venni az irányítást, ha arról lenne szó. 

Lengyel később azt is megemlítette, hogy a rezsicsökkentés is igazságtalan,  „antiszociális” módon működik. 

Lendvai Ildikó szerint arra nem rezonál a kormány, hogy a csalóka rezsicsökkentés helyett piaci alapon csökkentse az energiaárakat. Szerinte a legszegényebb rétegek nem véletlenül szavaznak a Fideszre, elmondta, hogy mindig a legkiszolgáltatottabbak a leginkább államfüggők. 

Úgy látja, hogy ezek az emberek csak abban bízhatnak, hogy a polgármester ad nekik közmunkát, vagy szociális segélyekhez jutnak. 

A beszélgetést az alábbiakban tekintheti meg:

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Képernyőfotó

Összesen 152 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
llnnhegyi
2024. január 17. 10:14
Lengyel Lászlónak leomlott a szürke kardigánja. Az agy kicsit korábban. Ápolásra szorul. Mint Gyurcsány Ondó Ferenc!
balbako_
2024. január 17. 06:21
Amíg az ellenzékünk és az ő szellemi hátországuk ilyen elképesztően alacsony színvonalon vegetál addig a Fidesz elsöprő győzelme biztosított.
Agricola
2024. január 15. 16:04
Úgy véli Lengyel, hogy „már káoszban élünk, de a magyar társadalom nagy része ezt rendként fogja föl." Lengyel esze járása olyan mint a viccbeli részeg autóvezetőé, aki menetiránnyal szemben hajt fel az autópályára és azon dühöng, hogy a sok hülye miért jön vele szembe.
istvanpeter
2024. január 15. 15:56
Na, úgy látszik, hogy ezen a héten is a pszichiátriai esetek lesznek túlsúlyban. Ettől függetlenül, némileg megdöbbentő, hogy a szabad magyar médiában egy kommunista bűnöző párttitkár és egy foxi-maxi "prolihisztor" osztja az észt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!