„Gyurcsány egyszer a parlamenti őrségnek épített vécéből nézte a Kossuth téri tüntetőket” – Ómolnár Miklós és Nyitrai Zsolt a Mandinernek

Honnan jött az ötlet, hogy egy politikus élményei alapján, saját gondolatait is beleszőve mutassa be az utóbbi húsz évet?
Ómolnár Miklós: Sok-sok beszélgetés hozta az ötletet, hogy mindazokat az apró emlékeket, amelyek az eltelt évekből felbukkantak, jó lenne valamilyen krónikába összerendezni. Az derült ki belőlük, hogy bár az utóbbi évek, évtizedek alapvető eseményeivel nagyjából minden, a politika iránt érdeklődő ember tisztában van, az, hogy milyen apró, hétköznapi építőkockákból – akarásból, tévedésből, útkeresésből, reményből – állt össze a történelem, óhatatlanul elvész az időben. Holott ezek a részletek gyakran jobban jellemzik a történteket, mint a nagyobb események. Az volt tehát az alapötlet, hogy gyűjtsük össze őket, hátha másoknak is tanulságosak lehetnek.
Nyitrai Zsolt: Az adta a könyv apropóját, hogy 2022. áprilisban volt húsz éve, hogy országgyűlési képviselőként dolgozom; a kerettörténetet így a 2002 és 2022 közötti időszak, a polgári köröktől a negyedik kétharmadig tartó két évtized adja. A történetek az én szemüvegemen keresztül elevenednek meg, de nem csak rólam szól a könyv, számos, az eseményeket hitelesítő személy, mint Szijjártó Péter, Gyürk András vagy Tarlós István is megszólal benne. A névmutatóban pedig 800 név szerepel. Ez egy közéleti történetmesélés, szinte képregényszerűen. Erről a korszakról kevesen írtak ilyen típusú visszaemlékezést. Van olyan dokumentum, amely a könyvből ismerhető meg először, a 2006. október 23-ai astoriai eseményeket például ez írja le a legrészletesebben és leghitelesebben. Megelevenedik a kötetben a Fidelitas története, az első EP-választás, a kettős állampolgárságról szóló népszavazás, a polgári körök létrehozása vagy a koronavírus-járvány elleni küzdelem.

Miért lett Csakazértis a cím?
Ny. Zs.: Miklós ötlete volt, a „csakazértis” életérzés ugyanis végigkíséri a könyvet. 2002-ben csak azért is meg kellett mutatnunk, hogy túl tudunk élni egy választási vereséget, és vissza tudjuk szerezni a szavazók bizalmát. 2010-ben csak azért is meg kellett mutatnunk, hogy talpra tudunk állítani egy válságban lévő országot. 2012-ben azt kellett megmutatnunk, hogy meg lehet valósítani a rezsicsökkentést, aztán a közelmúltban azt, hogy egy pandémia kezelésének is létezhet magyar modellje. Azt is be kellett bizonyítanunk, hogy működik az unortodox gazdaságpolitika, és azt is, hogy a miniszterelnök nem a levegőbe beszélt, amikor azt mondta: az illegális migráció súlyos probléma, és egész Európát érinti.

Formabontó a könyv struktúrája. 
Ó. M.: Törekedtem arra, hogy ne betűtenger legyen. Tudomásul kell venni, hogy egy adott korban az emberek hogyan fogyasztanak tartalmat. A háromkötetes kiadványok kora elmúlt, rövidebb, könnyebben értelmezhető és egyre vizuá­lisabb tartalmakat fogyasztunk. Ahogy mondani szoktam, egyfajta „snackkorszakban” élünk, amikor mindent gyorsan szeretnénk befogadni, értelmezni, feldolgozni. Ezt a könyvet bárhol fel lehet ütni, mindenhol találni benne érdekes információt. Persze mindemellett igyekeztem követni a hagyományos, fejezetekre épülő struktúrát is.

Az országgyűlési képviselő és főtanácsadó Nyitrai Zsolt legalább annyit van a háttérben, mint az előtérben. Milyennek ismerte meg?
Ó. M.: Olyannak, aki mindennap téglát téglára rak. Egy építkező ember. Tényleg nincs a kirakatban, de nap mint nap megtalálja azt a lehetőséget, hogy továbbépítse mindazt, amiben hisz. Nyitrai Zsolt munkája a Fidesz hátországának építéséről szól. Hogy mindaz, amit a kormányzó erő képvisel a politikában, a lehető legszélesebb körben szóródjon szét a társadalomban. Zsolt feladata, hogy megtalálja azokat a társadalmi csoportokat – legyenek autista gyerekek szülei vagy éppen horgászok –, amelyeken keresztül a kormányoldal a szó legszélesebb értelmében vett nemzetpolitikát igyekszik megvalósítani. A tevékenysége azt tükrözi vissza, hogy ez a hétköznapokban hogyan érvényesül – meghallani a társadalom legszélesebb rétegeinek a hangját, és értelmes, realista válaszokat adni rá.

Az említett 2002-es választás nem kellemes emlék a jobboldalnak.
Ó. M.: A 2002-es vereség jót tett a Fidesznek, az ébresztette rá ugyanis, hogy sokkal szervesebb építkezésbe kell kezdenie, sokkal alaposabb munkát kell végeznie, feltérképezve a társadalom szövetét, gondolkodásmódját, az érdekcsoportok törekvéseit. Erről szóltak a polgári körök és a nyolc ellenzéki év. Ekkor alapozódott meg a centrális erőtér. A vereségből fakadó keserűség és dac alapozta meg a 2010 óta folyamatos sikert.

Mi lett volna, ha nyer a Fidesz 2002-ben?
Ny. Zs.: Ahogy egy kedves barátom szokta mondani, ez történelmietlen felvetés. Nem így alakult, amiből sokat tanultunk mi és a miniszterelnök is. Megtanultuk, hogy pusztán eredményes kormányzással nem lehet választást nyerni, hanem meg kell mutatni, hogy az ellenfél amikor kormányon volt, milyen döntéseket hozott, és hogyan érintették a társadalmat. Egy másik, a könyvben részletesen taglalt fordulópontot jelentettek a 2006-os események, amelyekért végül senkit nem vontak felelősségre.
Ny. Zs.: A kötet rámutat arra is, hogy a baloldal csak hazugsággal tudott választást nyerni Magyarországon. 2002-ben azzal kampányolt, hogy nem lesz gázáremelés, és nem sarcolja meg a társadalmat. 2006-ban trükkök százaival, hazugsággal, a valós költségvetési számok eltitkolásával győzött. Nem gondoltam volna, hogy az ellenzék vezetőjét 2006. október 23. után tizenhét évvel is Gyurcsány Ferencnek fogják hívni. 1956 ötvenedik évfordulójának egy világraszóló, szép ünnepnek, megemlékezésnek kellett volna lennie, de egész másképp lett világraszóló. A baloldalon azóta sem kért ezért senki bocsánatot. Az Orbán-kormány 2010 után több döntésével rehabilitálta az áldozatokat, és segítséget nyújtott nekik.
Ó. M.: Számomra a könyv legizgalmasabb része 2006. október 23. története. Mit akart elérni azokban a hetekben Gyurcsány Ferenc a provokatív, erőszakos rendőri intézkedésekkel? A szokásos baloldali forgatókönyv alapján megpróbáltak anarchikus helyzetet teremteni, amelyben ráüthették volna a jobboldalra, a polgári politikai erőkre az erőszakosság és a szélsőségesség pecsétjét. Az a nyilvánvalóan eltervezett döntés, hogy a tüntetőket rátolják a békés megemlékezők tömegére, ezt a politikai szándékot tükrözte. Azt akarták elhitetni, éreztetni az emberekkel, hogy a Fidesz által képviselt kibontakozó politikai alternatíva nem valódi, hanem a zűrzavar, az erőszak, az anarchia megtestesülése. A sok apró történet mind ezt támasztja alá. Nagy szerencséje az országnak, hogy végül szinte teljes egészében lelepleződött ez az akarat, nem sikerült Gyurcsány mutatványa. Számomra mindennél többet mond a gyurcsányi politikáról az a könyvben szereplő történet, hogy a kormányfő egyszer a parlamenti őrségnek épített vécéből nézte a Kossuth téri tüntetőket.
Ny. Zs.: Fontos motiváció volt a baloldal részéről a megfélemlítés, hogy a hatalmat minden körülmények között, bármilyen eszközzel magánál tudja tartani.

A 2010-es választás hogyan jelenik meg a kötetben?
Ny. Zs.: Az ország rossz morális állapotban volt 2010-ben. A kormány minden hitelét elvesztette nemcsak a jobboldali, hanem a baloldali szavazópolgárok előtt is, hiszen becsapták őket 2006-ban. Orbán Viktor akkor azt mondta, hogy nagy győzelem: nagy változás, kis győzelem: kis változás. A választópolgárok ezt megértették, és nagy változást akartak. Nehéz volt, minden hangszeren játszani kellett, és a miniszterelnök sok konfliktust vállalt fel nemzetközi színtéren is, hogy az ország helyzete stabilizálódjon. Az egyik legfontosabb az IMF béklyójából való kiszabadulás volt, amely óriási kockázatot hordozott magában. Ilyet nem csinált azelőtt seni. Most is ez van: a miniszterelnök a nemzeti érdeket szem előtt tartva nem táncol úgy, ahogy Brüsszelben fütyülnek.
Ó. M.: Érdekes része a könyvnek a kormányváltás utáni folyamatok bemutatása, hogy milyen aprólékos munkát kellett elvégezni az uniós kérdésektől a lokális politikáig. 2010 után a bizonyítás ideje jött el, méghozzá olyan környezetben, amely megpróbálta ellehetetleníteni ezt a munkát. Rendkívül polarizálttá vált Magyarországon a politika az utóbbi években annak az elképesztő ellenszélnek, rágalomhadjáratnak tulajdoníthatóan, amit 2010 után a Fideszre szórt az ellenzék. Mindent megpróbált negatív színben feltüntetni, egyetlen tárgyilagos kritikát nem engedélyezett magának. Olyan politikai boszorkányüldözésbe kezdett esetenként a nemzetközi média eszközeivel, hogy kialakult ez a „csakazértis” hangulat, amikor a Fidesznek dacos bizonyításként kellett végigmennie a feladatokon.

A visszatekintések mellett az egyik legérdekesebb motívum a miniszterelnöki főtanácsadói pozíció. Milyen a kapcsolata a kormányfővel, előfordul, hogy azt mondja egy ötletére, másképpen valósítsák meg?
Ny. Zs.: Egy főtanácsadó fontos feladata, hogy ne bólogasson mindig arra, amit a miniszterelnök mond, hanem arról a területről, amelynek a felelőse, ellássa a kormányfőt plusz­tudással, információkkal, és tudjon javasolni olyan döntéseket, amelyek neki is további energiát tudnak hozni a közéletben. Orbán Viktornak egyébként négy-öt főtanácsadója van, én a kiemelt társadalompolitikai ügyekért felelek.

Mi a feladata?
Ny. Zs.: A munkám során kiemelt társadalmi ügyeket karolunk fel, közösségeket keresünk, amelyeknek segíteni tudunk. A feladatom, hogy feltérképezzünk társadalmi csoportokat, amelyek tagjait az azonos élethelyzet, hivatás vagy életmód köti össze, és segítsük az ügyeik kormányzaton belüli előrehaladását. A miniszerelnököt minden ilyen információ érdekli, hogy megismerje egy adott csoport céljait, problémáit, és megpróbálja beleképzelni magát az élethelyzetükbe. Orbán Viktor nyitott ezekre a problémákra, és képben is van velük. Kicsi, ám kreatív csapatommal a Miniszterelnöki Kabinetirodán teljesítek szolgálatot, ami azért előnyös, mert innen bármelyik minisztérium segítségét közvetlenül tudjuk kérni.
Ó. M.: Nekem annak felismerése volt a legérdekesebb ebben a könyvben, hogy a Fidesz valójában kétfrontos nagypolitikát folytat. Az egyik front: megkeresni azokat az egész társadalmat érintő kérdéseket, amelyek egyfajta összefogó erőt jelentenek. Az a munka, amit Zsolt végez, ennek a másik oldala. Ő azokat az ügyeket keresi, amelyek részérdekekből állnak, de később egy nagy egésszé válhatnak. A kettő adja a Fidesz politikájának a sikerét. Ez sziszifuszi munka, amit az ellenzék nem tud megvalósítani. Erre csak az a politikai erő képes, amelynek van társadalmi beágyazottsága.
Ny. Zs.: Ez a munka csak akkor hiteles, ha mindennap végzed, folyamatosan, függetlenül a kampányoktól, választásoktól. Nem lehet a választás előtt egy-két hónappal bekopogtatni valahova, hogy segíteni szeretnék. A könyv 2002-vel kezdődik, amikor ötvenezer szavazattal vesztettünk el egy országgyűlési választást. Ez szavazókörönként egy-két embert jelent. Tehát sosem tudod előre, melyik az a kézfogás, telefonhívás, sms, rendezvény, amelyik ahhoz kell, hogy megnyerd egy választópolgár bizalmát. Igazából az jelenti a kampányt, hogy az év minden napján kapcsolatot tartasz a választókkal, párbeszédet folytatsz velük, és segítő kezet tudsz nyújtani. Ez mindennapos közéleti aprómunka.

Kormányon vagy ellenzékben könnyebb ezt a munkát végezni?
Ny. Zs.: Az, hogy megismerj embereket, közösségeket, beleláss a működésükbe, és átlásd a céljaikat, mindkét oldalról működhet. Nyilvánvalóan ha a kormányzás felelőssége a tiéd, akkor ezt hatékonyabban be lehet építeni a döntésekbe és a gondolkodásmódba. Nekünk ellenzékből számtalan jó szándékú javaslatunk volt, amit lesöpörtek az asztalról. A hozzáállás és a munka szinte ugyanolyan, abban viszont már van különbség ellenzékben és kormányon, hogy milyen eredményeket tudsz elérni.

Gyakran vádolják a Fideszt azzal, hogy negatív kampányt folytat, de ön ezt tagadja a könyvben.
Ny. Zs.: Sosem folytatunk negatív kampányt, azt a baloldal szokott. A negatív kampány mindig hazugságra épül, ehelyett mi szembesítünk, a választópolgároknak megmutatjuk azt, hogy akár Gyurcsány Ferenc, akár más baloldali politikus mit tett, milyen döntéseket hozott, amikor az övé volt a kormányzati felelősség. Teljességgel hiteltelen most például az ő szájukból, hogy kapjanak több pénzt a nyugdíjasok, hiszen éppen ők vették el a tizenharmadik havi nyugdíjat.

Ha már említettük a társadalmi csoportokkal való kapcsolattartást, a kommunikáció is folyamatos átalakulásban van. Hogyan tudják tartani a lépést?
Ny. Zs.: Ezen a téren nincsenek problémáink, a Fidesz és a miniszterelnök is lépést tud tartani a változásokkal; önazonos módon tudunk megújulni úgy, hogy hűek maradunk az elveinkhez. Látni kell, hogy ha lemaradunk a kommunikáció területén, a választópolgárok felé irányuló információjuttatásban, akkor lemaradunk a választáson. Nem véletlen, hogy Orbán Viktor időben ott volt a Facebookon, majd a TikTokon.

Nehéz volt meggyőzni, hogy lépjen fel ezekre a platformokra?
Ny. Zs.: Orbán Viktor átlátja a helyzetet, ráadásul mivel jó a lényeglátása, képes röviden, közérthetően fogalmazni, és jó humorérzéke van. Fekszik neki az e platformokra jellemző megszólalási forma, könnyen ráérez a dolgok ízére.

Nyitókép: Mandiner / Ficsor Márton