Donáth: Nem egy közös massza fogja meghozni a kormányváltást!

2024. január 30. 21:10

A Momentum régi-új elnöke kijelentette, egy felelős vezető még Dobrev Klárával is leül tárgyalni!

2024. január 30. 21:10

A Momentum régi-új elnöke, Donáth Anna volt a Klubrádió Megbeszéljük című műsorának vendége, aki megosztotta a hallgatókkal az idei választások stratégiáját.

„Nálunk nincsenek bebetonozott helyek, nem egy embertől függ a közösség, amelynek folyamatosan változik a dinamikája. Ezt nyilván úgy is lehet értelmezni, hogy saját magunk ellen játszunk néha. Soproni Tamás fogalmazott úgy egyszer: mi morális alapokon működünk, és sokszor olyan döntést is hozunk, ami a saját érdekeinkkel is szembe megy – de tisztán tudjuk a döntéseinket vállalni” – mondta a múlt héten újra megválasztott elnöke.

Donáth korábban élesen bírálta a Demokratikus Koalíciót. Mint mondta, ahhoz, hogy kormányt tudjanak váltani, először is szembe kell nézniük azzal, hogy miért nem jön több ellenzéki választó a térfelükre.

„Azt vállaltam, hogy felépítünk egy ellenzéki alternatívát, ami azoknak is alternatíva, akiknek az össz-ellenzékiség nem az.

Nem egy közös massza fogja meghozni ugyanis a kormányváltást, hanem valódi alternatívák kooperációja.

Nem akarok háborúzni senkivel. Azt szeretném, ha nem egyetlen opció lenne, amit le akarunk tolni azoknak a torkán is, akik ebből nem kérnek, mert abból is csak egy újabb kétharmad lenne. Azokkal szeretnék szövetségre lépni, alternatívát felmutatni, akik az eddigi megoldáskészletből nem kértek” – erősítette meg.

„Ahol a választási törvény gúzsba köt minket, ott nincs mozgásterünk, ott együtt kell és együtt is fogunk működni” – reagált Donáth a DK vezetőivel való esetleges tárgyalásokra.

Dobrev Klárával is lesznek megbeszélések. Erős kritikát fogalmaztam meg, de egy felelős vezető ettől még leül egy felelős vezetővel. Csak egyfajta beszélgetéstől zárkózom el: amikor uszító, gyűlölettel teli, gonosz eszméket valló párt vezetője akar egyeztetésre hívni!”

– fogalmazott Donáth.

Fotó: MTI/Kovács Attila

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 76 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KBA98
2024. január 31. 17:15
Elmész te a jó büdös k.....a anyádba masszaként vagy a massza tagjaként is!
zatoicsi
2024. január 31. 16:33
Te ostoba lotyó, a dülöngélő hugyos Feri mögé állt be a komplett munkásőr-ávós pribék nyugger kommandó és ők a derékhad. Ti senkik vagytok .Romkocsmás ápolatlanokon kívül mégis ki a lófasz szavaz rátok? Feri a magadfajtákat zsírban megsüti és a TV előtt elrágcsálja
lesmiserables
2024. január 31. 14:31
Nem, 5 massza fogja elhozni az egy nagy szardarabot
Robi54
2024. január 31. 12:59
Formálódik a bálna és a kacsacsőrű emlős szövetsége. Hogy ebből mi lesz??
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!