Ehhez kapcsolódóan Törteli Eszter kijelentette, nem véletlenül lett segítő foglalkozású, hiszen kamaszkorában megtapasztalta, milyen. ha a társai kigyúnyolják, bántalmazzák. „Minden gyermeknél más a tűréshatár. Vannak erősebb lelkületű gyermekek, akikről leperegnek a csúfolódások.
Nekik a szüleik megtanították, hogy nem kell magukra venni mindent, amit mások mondanak”.
„Fontos szabály: nem szabad, hogy mások véleménye határozzon meg minket. Mert a bántalmazók arra szállnak rá, akik felveszik a piszkálódásokat. Az agresszorokról érdemes tudni azt is, hogy azért pécéznek ki áldozatokat, hogy felhívják magukra a figyelmet, és ezáltal menőnek tűnjenek. Ezek a gyerekek, fiatalok pedig addig mennek el, amíg az áldozat azt engedi.”
„Lényeges továbbá, hogy a pedagógusok és a szülők is midig résen legyenek, figyeljenek a különböző jelekre, ne bagatellizálják el, ha egy kamaszt kigúnyolnak a súlya vagy a külseje miatt. Valamint
törekedjenek egy olyan bizalmi kapcsolat kiépítésére a gyermekkel, a kamasszal, hogy az merjen beszélni nekik a problémájáról,
szorongásának okáról. Úgy gondolom, ha megvan ez a kapcsolat, akkor a tragédiához vezető esetek elkerülhetőekké válnak” – szögezte le a gyermek- és ifjúsági coachként is tevékenykedő írónő.
Törteli Eszter a jövőbe tekintve arról is szólt, hogy fontos lenne, hogy az iskolákban létrejöjjön egy segítő szakembereket – szakpszichológusok, mentálhigiénés segítők, ifjúsági segítők vagy életvezetési tanácsadók – magába foglaló hálózat. Illetve az is javítana a coach szerint a jelenlegi helyzeten, ha ezek a „szakik” élnének a közösségi média nyújtotta lehetőségekkel. Egy-egy rövid videó vagy frappáns bejegyzés is betalálhat egy segítségre vágyónak.
Arra a kérdésre, hogy megannyi elfoglaltsága mellett miért vágott bele az önkéntes tűzoltói szolgálatba is, azt felelte, hogy „bennem mindig is volt egy segítőszándék. Ilyen területeken is dolgoztam, és egyszer jött egy lehetőség, hogy elvégezhetek egy önkéntes tűzoltói tanfolyamot. Ezzel mindenképp élni akartam, mivel óriási kihívásnak tartottam, hiszen ez egy férfias és kemény világ.”
Törteli Eszter elmondta, hogy önkéntes tűzoltóként szerepet vállalnak társaival az utánpótlás-nevelésben. Többek között tematikus táborokat szerveznek gyerekeknek, ahol a legkisebbek megismerkedhetnek a tűzoltóságok világával. Mint coach, jómaga oktatásokban és képzésekben szokott részt venni. Illetve, ha olyan helyszíni tevékenység van, – eltűnt személyek keresése, segítség- és/vagy elsősegélynyújtás közúti baleseteknél, esetleg roncsok szétvágása – háttér támogatást nyújtanak.
„Ez egy olyan terület, ahol az önkéntes találkozhat nehéz helyzetekkel, sőt halálesetekkel. Ha valaki ezeket nem tudja feldolgozni, akkor nem való neki ez a terület. Fontos a stabilitás. Egy sor olyan közösség létezik, melynek tagjai kölcsönösen támogatják egymást. Szükség esetén pedig szakemberhez is tudunk fordulni” – magyarázta.
***