A Momentum arra kéri Vitézy Dávidot, ne induljon el főpolgármesternek

2024. január 02. 17:17

Nem örülnének neki, inkább más pozíciót szánnának a közlekedési szakértőnek.

2024. január 02. 17:17
null

Tompos Márton az ATV reggeli műsorában arról beszélt, hogy „a főpolgármesteri pozíció megvan”, és Vitézy Dávidnak a főpolgármesteri hivatalnál kellene elhelyezkednie. A Momentum országgyűlési képviselője szerint az ellenzéki pártoknak meg kéne érteniük, ha nem fókuszálnak legfeljebb egy vagy két témára, nem fognak sikert elérni. 

Állítása szerint ezt csak helyi szinten lehet elérni. Arra a kérdésre, hogy meghatározza-e 2024-et a DK-val való konfliktushelyzet, Tompos úgy reagált: 

nagyon reméljük, hogy nem, nem szeretnénk ezzel foglalkozni a közeljövőben”.

Állítása szerint, ahol a választási rendszer rákényszeríti az ellenzéki pártokat, hogy együtt induljanak, ott meg kell valósítani az összefogást, ahol pedig nem, ott nem érdemes. Szavai szerint a jövőben tisztulni fog a magyar politikai élet, ezt azzal kapcsolatban jelentette ki, hogy a jelenlegi hat ellenzéki pártból négyen is a bejutási küszöb alatt vannak a legfrissebb mérések szerint. 

Ezt is ajánljuk a témában

 

Nyitókép: MTI/EPA/Martin Divisek

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
machet
2024. január 04. 20:15
Fosnak mert ha elindul, meg is nyeri.
Perczel Éva
2024. január 03. 10:24
A múlt héten az LMP felkérte, hogy induljon, most a MoMo felkéri, hogy ne induljon. Ismét nagy az összhang a moslékos vödörben. Jól van ez így!
moricka13-3
2024. január 03. 03:13
Pártokon kívüli ugyan, de nem csupán kamu, hanem valóban baloldaliak, nemhogy nem örülnénk, a legmesszebbmenőkig a haragtól gerjedtek és haraggal fűtöttek vagyunk attól, ahogyan az önálló bejutásra képtelen Momentumnak Donáth Anna és Tompos Márton álnépboldogító bajvívói is, a szociáldemokrata-szocialista baloldalinak csak hazudott Gyurcsány/Dobrevék csahosaiként akarják a magyar választókra rákényszeríteni a megbízóik akaratát. Még időben szólunk nekik, nyugodtak lehetnek, mert a magyar választók többsége most is tudja, hogy csupán az Orbán-fóbiájukban egyező, de minden másban elvtelen összefogásuk okán, a megbízóikkal együtt, milyen pozíciót szánunk nekik is a jövőre nézve!
Obsitos Technikus
2024. január 03. 00:49
Nna ez a tompi is egy zseni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!