A Lánchíd gyanúsan felárazott és „kiürített” felújítására máig nincs magyarázat

2024. január 12. 05:55

A baloldali budapesti városvezetés által lebonyolított botrányos Lánchíd-beruházás, valamint az ex-ügyvéd, Vig Mór elleni nyomozás szálai összefuthattak. A büntetőügyet érintően tavaly számos helyszínre kiszállt a NAV, köztük a fővárosi beruházást furcsa körülmények között elnyerő A-Híd Zrt.-hez is.

2024. január 12. 05:55
null

Ahogy arról a Mandiner csütörtökön beszámolt, tavaly év végén házkutatást tartott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az A-Híd Zrt. építőipari cégnél.

Ezt is ajánljuk a témában

A hatósági intézkedés a sok százmilliós számlagyár ügyébe belebukó egykori ügyvéd, Vig Mór elleni eljárás keretében történt. A több büntetőeljárásban is érintett jogász a számlagyár-ügyben november vége óta van letartóztatásban, a NAV Bűnügyi Főigazgatósága különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalással gyanúsította meg. Vig Mór egyébként nem más, mint az Amnesty International Igazgatójának, Vig Dávidnak a testvére.

Ezt is ajánljuk a témában

Megírtuk azt is, hogy az A-Híd Zrt. végezte a Lánchíd felújítását, ám mint köztudott a cég meglehetősen furcsa körülmények között győzött a Karácsony Gergely vezette városvezetés által kiírt közbeszerzési eljáráson.

5 milliárd plusz

A tender elnyerése ugyanis nem volt botrányoktól mentes. A cég ötmilliárd forinttal drágább ajánlattal nyerte meg a Lánchíd felújítására kiírt új eljárást a Karácsony Gergely vezette városházának köszönhetően, mint amennyiért Tarlós István korábbi főpolgármester idején végezte volna el a munkát. A mintegy 23 százalékos drágulás mellett majdnem hatvanszorosára (!), 4,2 milliárd forintra emelték a Tarlós alatt zajló tenderhez képest a vállalkozónak járó előleget, a Tüttő Kata MSZP-s főpolgármester-helyettest év végi bulin vendégül látó céget terhelő kötbért viszont megfelezték.

Ezt is ajánljuk a témában

Tarlós idején, 2019 szeptemberében négy érvényes ajánlat érkezett, a legkedvezőbbet az A-Híd adta, amely akkor bruttó 21,8 milliárdot kért volna a Lánchíd felújításáért. A cég ugyanakkor Karácsonyék időszakában már 26,8 milliárdért vállalta el az eredetinél egyébként kevesebb feladatot magában foglaló megbízást.

„A pontos választ nem tudom megmondani”

Karácsony Gergely az üzlet nyélbe ütése után azt kezdte bizonygatni egy interjúban, hogy a Lánchíd felújítása valójában olcsóbb lesz, mint a Tarlósék alatt tett ajánlat, de az érvelését (csúsztatását) már akkor is könnyedén lehetett cáfolni.

Ezt is ajánljuk a témában

A főpolgármester a csaknem hatvanszorosára emelt előlegre, valamint a vállalkozó által fizetendő késedelmi kötbér megfelezésére is frappáns választ adott. „Erre most, megmondom őszintén, a pontos választ nem tudom megmondani” – ennyit tudott erről mondani Budapest első embere, aki persze „alantas vádaskodásnak” nevezte, ha valaki korrupciós kockázatot emleget a hídfelújítás kapcsán.

Külföldi kampányfinanszírozás áll a háttérben?

Visszatérve a házkutatáshoz, azzal kapcsolatban kérdéseket küldtünk a budapesti városvezetésnek. Karácsonyéktól elsősorban azt szerettük volna megtudni, hogy nekik milyen információik vannak a Vig Mórral kapcsolatos botrányról. Ez már csak azért is érdekes, mert a Vig-ügynek politikai szála is lehet, legalábbis erre lehet következtetni a Demokratikus Koalíció egyik politikusának elszólásából. Szaniszló Sándor polgármester ugyanis korábban a baloldal külföldi kampányfinanszírozásával kötötte össze a számlagyáras eljárást.

Az új fejlemények tükrében a DK-s politikusnak is írtunk. Azt kérdeztük tőle, hogy fenntartja-e a korábbi kijelentését. Ha Karácsonyék, vagy Szaniszló Sándor válaszol, frissítjük cikkünket.

Az A-Híd minden bizonyítékot átadott a hatóságnak

A házkutatással kapcsolatban megkerestük az A-Híd Zrt.-t is, a cég válaszát – kérésükre – változtatás nélkül közöljük:

A NAV tavaly novemberben végzett helyszíni ellenőrzést az A-Híd Zrt.-nél, két külső céggel kapcsolatos eljárás részeként. Az A-Híd Zrt. mint adatszolgáltató a kért anyagokat, dokumentumokat azonnal és hiánytalanul a nyomozók rendelkezésére bocsátotta. A kérdésére válaszolva tehát: az A-Híd Zrt. a külső cégekkel kapcsolatos eljárásban adatszolgáltatást teljesített, az A-Híd Zrt. vonatkozásában sem kihallgatásról, sem gyanúsításról nincsen szó. Az eljárással érintett vállalkozásokkal az A-Híd Zrt.-nek nincs élő szerződése.  Az A-Híd Zrt., mint minden nagyvállalat, több ezer külső céggel állt, illetve áll kapcsolatban, és nem ez az első eset, hogy a hatóságok információkat kérnek tőlünk. Ahogyan az eddigiekben, ebben az esetben is maradéktalanul eleget tettünk az adatszolgáltatási kötelezettségeinknek, és a jogszabályokat mindenben betartva természetesen a későbbiekben is együttműködünk a hatósággal” – közölte az A-Híd.

Nyitókép: Tüttő Kata, Budapest főpolgármester-helyettese az A-Híd Zrt. év végi exkluzív rendezvényén. Forrás: A-Híd Zrt. oldala (https://www.ahid.hu) 

Összesen 89 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Chardonnay99
2024. január 12. 20:15
75 millióról 4 milliárdra emelték az előleget a Lánchíd felújításánál Karácsonyék, vajon mennyi röppent vissza a fővárost irányító baloskák zsebébe?
egy genetikusanalattvaló
2024. január 12. 18:18
"Sztrovacsek 2024. január 12. 14:23 Mindeközben azt írja az újság, hogy :" Aki el is hiszi, amit az újságban leírtak, annak csak ahhoz van esze.
balbako_
2024. január 12. 17:41
A számítógép nem felejt!
atti64
2024. január 12. 17:04
A patkányok a müanyag lakat rohadjon rájuk!!!!!!!!!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!