A diskurzus nem is erről szólt – folytatta –, hanem arról, hogy az EU meghatározott még a korábbi, tagjelölti státusz megadására hét feltételt, amelyek közül az Európai Bizottság értékelése szerint is csak négyet teljesít Ukrajna, Magyarország szerint pedig egyik sem teljesült.
Ilyen körülmények között Orbán Balázs időszerűtlennek nevezte a csatlakozási tárgyalások következő fázisba léptetését.
Arról is beszélt: az uniós költségvetés ügyében Magyarország kiinduló álláspontja az, hogy nincs szükség az EU költségvetésének módosítására. Ugyanis minden kérdés megoldható a költségvetés keretein kívül vagy a meglevő kereteken belüli belső átcsoportosítással. Ez igaz Ukrajna csatlakozására és a megnövekedett kamatterhek miatti extra finanszírozás biztosítására is – közölte, majd hozzáfűzte: ennek ellenére több tagállam és egyes uniós intézmények, mint az Európai Bizottság vezetői, úgy gondolják, hogy módosításra van szükség.
„Magyarország kész az ezzel kapcsolatos tárgyalásokra, de vannak feltételeink” – jelezte Orbán Balázs. Ezek között említette, hogy egyrészt a magyar emberek pénzét nem lehet Ukrajnának odaadni, másrészt Ukrajna finanszírozásával kapcsolatban le kell folytatni egy stratégiai vitát, hiszen az eddigi stratégia megbukott. A helyreállítási alap forrásai kapcsán megemelkedett kamatterhekhez való magyar hozzájárulás pedig fel sem merülhet addig, amíg Magyarország nem jut hozzá a neki járó uniós forrásokhoz – emelte ki.
Megjegyezte: ilyen terheket nem fog Magyarország pluszban finanszírozni, amikor Brüsszel politikai okokból visszatartja az országnak járó forrásokat.