Önérvényesítés kérdése

„Az Európai Unióhoz való csatlakozás után húsz évvel nem csak a kelet-közép-európaiak aggódnak az öreg kontinens jövőbeni kilátásaiért. A világrendben bekövetkező számos messzeható tektonikus változás közepette jelentős eltolódások figyelhetőek meg a globális hatalmi struktúrákban. Ezen átrendeződési folyamatok során Európa ötlettelennek, irányvesztettnek és vezető nélkülinek tűnik. Ebben a helyzetben kontinensünk „stratégiai autonómiájának” elérése nehezebb, mint valaha, noha az épp ezekben a rendkívül bonyolult időkben lenne releváns, aktuális és szükséges.

1989 tapasztalatai

A közép- és kelet-európai nemzetek 1989-ben lerázták magukról az elnyomó kommunista uralom igáját, visszanyerték függetlenségüket és békében, szabadságban kibontakoztathatták magukat. Ennek során szent fogalom volt számukra az állam és a nemzet, a szuverenitás és az önrendelkezés, a szabadság és a demokrácia. Az euroatlanti szervezetekhez történő csatlakozásukra úgy tekintettek, mint ami záloga a saját függetlenségi törekvéseiknek és szabadságvágyuknak, ellentétben a szovjet elnyomás idején szerzett sötét tapasztalataikkal. 

Számukra Európa modellje egyben a Szovjetunió nevű múltbéli diktatórikus hatalom ellentéte is volt. Ezzel szemben a nyugat-európai társadalmak soha nem élték át a kommunizmust első kézből, hiszen az őket védelmező Amerikai Egyesült Államok a szabadság és a demokrácia eszményképe volt. Így a nyugat-európaiak az Egyesült Államokkal előnyös szimbiózisban megvalósíthatták saját – gyakran a kereszténydemokrácia jegyeit magán viselő – szabadságukat. 

Míg a szovjetek brutálisan, katonai eszközökkel bitorolták és elnyomták az uralmuk alá tartozó területet, az amerikaiak a soft power kifinomult eszközkészletének segítségével építettek ki Európában számos bástyát és pozíciót – különösen a kultúra, a politikai döntéshozatal, az intézmények és a lobbicsoportok területén. A keleti birodalom összeomlásakor a Nyugat a hidegháború győztesének érezte magát, az USA eleinte közel s távol egyedüli vezető hatalomként maradt a porondon, emellett kulturális és politikai tekintetben is domináns maradt Európa és a világ formálásában. A diktatúra tapasztalatainak fényében és a pozitív csengésű nyugati ellenajánlatra tekintettel a rendszerváltás utáni években Európa valamennyi országa számára teljesen kívánatos és hasznos volt az amerikai hegemónia, és ebből adódóan az USA vezető szerepe nem is igen kérdőjeleződött meg.”

Fotó: Christopher Furlong/Getty Images