A tömeg érzi a celebek semmirekellőségében kifejeződő sértést, ezért elvárja és a tetszésével jutalmazza azokat a médiapillanatokat, amikor a hitványság elfoglalja a méltó helyét.
„A boldog békeidőknek lassan leáldozik. A közszellem elfajzott. Egyre kevésbé fontos a kultúra, ami a másik emberrel összeköt, és egyre fontosabb az identitás, ami a másik embertől elválaszt. A jelenkor nézeteltérései egyre gyakrabban végződnek fizikai erőszak kilátásba helyezésével: egyre vonzóbb elintézési mód, hogy menjünk ki a hóra, azt’ játsszuk le. Egyre logikusabbnak tűnik a képtelenség: aki kint, a havon kiüti a másikat, annak van igaza. Hiába tudja mindenki, hogy annak, aki kiüti a másikat, nem igaza van, legfeljebb nagyobb testi ereje, mégis egyre többen hitelesítik a maguk attitűdjével az őserdő törvényét: aki nem tudja fizikai erőszakkal érvényesíteni a maga igazát, annak az igaza annyit is ér.
Az értelmiség maradéka egyre erőtlenebbül kiáltja a weimarizáció történelmi menekülőszavát, mint egy rettenetes háború előjelét, de annyira régóta és továbbra is annyira alaptalanul, hogy a prófécia hallatán mindenki csak a vállát vonogatja.
Hiába kiáltanak farkast az írástudók: az emberiség már együtt alszik a farkassal.
Az erőszak reneszánszát érezve az RTL újra szorítóba állította két évtizeddel ezelőtt felejtett műsorát, a Sztárboxot, ez a mai azonban valami más, mint az egykori volt. A 2004–2005-ös Sztárbox még a modernitás terméke volt: Majka és Dopeman ököltusája mögött ott volt a személyesség fedezete, a sérelmek pedig emberivé és átélhetővé tették a pofozkodást. A mai Sztárbox posztmodern élmény: arról szól, hogy ki az igazi kemény csávó, és ki az, aki csak előadja magát nehézfiúnak.
A velünk élő Sztárboxban a felek közt már személyes ismeretségre sincs szükség: minden résztvevő a maga létezésének alaposabb igazolása érdekében üt. Az egykori Sztárbox után a vesztes a ringből gázsival, élménnyel és kereskedelmi tévézésért kijáró népszerűséggel gazdagodva távozott, a mai Sztárbox után a vesztes megszégyenülten kulloghat el, mint egy lelepleződött kamugengszter. Nem az RTL fordult ki magából: a világszellem változott meg. Aki látja, az felismeri, hogy a kereskedelmi tévés bunyónak semmi köze nincs a sporthoz: inkább valamiféle étvágygerjesztő falat a közelgő nagy leszámolás előtt.
Istenes Bencét a műsorközlő médiacsászárként szólította a ringbe, úgyhogy nem lehet azzal vádolni, hogy ne ismerné elég ideje és elég közelről a kereskedelmi televíziózást, mégis képtelen volt méltósággal viselni, hogy Rácz Jenő pontozással legyőzte őt: elég volt az ifjabb Schobert Norbin felülkerekednie, és máris profi ökölvívónak képzelte magát – pedig ha valakitől elvárható lenne, hogy értse a tévében reprezentálódó valóságélmény hamisságát, az épp az RTL hivatásos porondmestere. Hogy hihette el Istenes, hogy ökölvívó? Hogy hihette, hogy nem veszíthet? Hogy hihette, hogy tévésként szabad a ringből úgy távoznia, mint egy méltóságát vesztett realityszereplőnek, akit kiszavaztak a villából?
Az erőszak kultúrája legitimálódott. A jelenkor Olymposait tudatipari nagyvállalatok emelik a halandó emberek települései fölé – nem az lesz híres, nem az ragyoghat a vörös szőnyegen, aki különb, mint az átlag, hanem az, akit a sztárgyár erre kiválaszt: nem a kiválóság generál hírnevet, hanem a tömegkommunikációs önkény hazudja ország-világ előtt kiválónak azt, amit eléggé irritálónak vagy üresnek talál.
A tömeg érzi a celebek semmirekellőségében kifejeződő sértést, ezért elvárja és a tetszésével jutalmazza azokat a médiapillanatokat, amikor a hitványság elfoglalja a méltó helyét.
Neki ennyi jutott: otthona kényelmében nézheti, amint a méltatlanul ünnepelt híresség fejében egy ökölcsapás lekapcsolja a villanyt, és a teste, mint egy zsák, elterül.
Ezek megőrültek! – ez volt annak a tévéműsornak a címe, ami vörös vonalat húzott a sztárság és a celebség közé: valamennyi néző szemében nyilvánvaló volt, hogy az ebben való szerepléssel járó megaláztatást senki nem vállalhatja fel, aki az átlagnál bármilyen téren különb. A társadalmi feszültség mára ennél is súlyosabb kulturális precedenst követel: kapjon a büdös celeb a mocskos pofájára – hadd lássa mindenki, mennyit ér.
A feudalizmus a kőolaj erejével visszavágott: a kimeríthetetlen pénzű oligarchia a tőkés társaságokkal szemben fölénybe került. Magyarország olaja az Európai Unió által kiutalt nagyburzsoázia-fejlesztési euró – így taszította le a csúcsról a celebbérek licitjét az irracionalitásig és azon túl is állni tudó TV2 az örökös címvédő RTL-t a közízlés és a közerkölcs megrontásának nemtelen versenyében. Az RTL-nek nem maradt más választása, mint a minőségi szórakoztatás: a közszellem kiszolgálása, az azon zajló szörfözés, a megbotránkoztatás és a kulturális normák aláásása helyett a változatosság kedvéért kipróbálhatnák a nívós műsorszolgáltatást is.
Közszereplők képességei nemcsak énekben, táncban, főzésben, köpésben, anyázásban és pofozkodásban összemérhetők. Mi lenne, ha az RTL producerei megpróbálnának formálni az általuk felismerhetetlenné deformált tömegen? Kérdés: huszonhat év után van-e elképzelésük, hogyan lássanak hozzá a kulturált televíziózáshoz?”
***
Nyitókép: Fotó: RTL Magyarország/SajtóKlub
Erős újévi politikai rajt a Mestertervben: Kereki Gergő műsorában Mráz Ágoston Sámuel és G. Fodor Gábor elemzi Magyar Péter újévi beszédét, Bajnai Gordon színre lépését, az Orbán–Magyar nemzetközi sajtócsatát, a közelgő választás forgatókönyveit, a világrendszerváltás jeleit és az év eleji gazdasági intézkedések politikai hatását.
Gyerekek, egy kis munkát, kreativitást, energiát tegyetek már bele a melóba, mert ez már nekem kellemtelen.
Hadházy Ákos híresztelésére maga a csatorna mögötti társaság reagált.
Megint csak az internet...
Próbálkoztak az ellenzéki újságírók, de nem jártak sikerrel.
„Szánalmas kétszínűség. Igazi libsi tempó” – jegyezte meg a Fidesz parlamenti frakcióvezetője.
Az Európai Bizottság elnöke bízik a legjobbakban.
A bizonyítás veszélyeztetése és az ismételt bűnelkövetés lehetősége miatt döntöttek a hosszabbítás mellett.
