A bejelentésben tett tényállításokat a Csongrád Megyei Főügyészség alkalmasnak találta közokirat-hamisítás bűntette, közokirat-hamisítás előkészületének vétsége, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette gyanújának megállapítására és a nyomozás lefolytatása iránt intézkedett. Később azonban a nyomozóhatóság az így indult eljárást megszüntette, mivel a rendelkezésre álló adatok alapján nem volt megállapítható a bűncselekmény elkövetése. A nyomozóhatóság 2018. március 23-án, 2019. július 6-án házkutatást tartott a vádlottak lakóhelyén, majd az I.r. vádlottat gyanúsítottként hallgatta ki hamis vád bűntette miatt. A II.r. vádlott, az élettárs, S. Nikolett erről tudomást szerezve
valótlanul állította, hogy a párjának terhére rótt bűncselekményeket ő követte el.
A mai tárgyaláson S. Nikolett továbbra is azt állította, hogy a beadványt ő írta, ő küldte el, élettársa tudta nélkül. Bár a nő elismerte, hogy ebben bűnös, a bűnpártolás vádját tagadta. (Ami azért is érdekes, mert az 1.r. vádlottra börtönbüntetést, a 2.r. vádlottra pedig pénzbírságot szabnának ki, tehát akkor S. Nikolett szavai úgy is értelmezhetőek, hogy átvenné az 1.r. vádlott szerepét – a szerk.) A beismerés ellenére folytatódni fog a tárgyalás, ugyanis az ügyészség álláspontja szerint a nő hazudik, mivel
olyan információk szerepeltek ebben a bizonyos beadványban, melyekről csupán párja tudhatott.
Az 1.r. vádlott – a már meglévő 3 tanú mellett – egy másikat is beidéztet, aki elmondása szerint igazolni fogja, hogy abban az időpontban, amikor ez a beadvány elküldésre került, nem tartózkodott otthon. A férfi ügyvédje szerint a bíróságnak most az a dolga, hogy megállapítsa, ki, honnan küldte el a dokumentumot, milyen típusú eszközről. Azt, hogy ki áll a háttérben, kinek állt érdekében az, hogy a jelenleg Kecskeméten, a Czeglédy Csaba ellen zajló nagyszabású büntetőeljárásban immáron koronatanúként szereplő K. Norbertet és M. Zoltánt elhallgattassa, a tárgyaláson nem volt szó.