Kiütés után: Nagy Ervin is elárulta, mit gondol a noÁr és Krúbi között kirobbant purparléról

2023. december 23. 11:16

A Sztárboxban elnáspángolt színész nem zárta ki, hogy ellenzéki szerepre készül, ám egyelőre kivár.

2023. december 23. 11:16

Nagy Ervin volt az ATV Egyenes beszéd című műsorának egyik vendége péntek este, a színművész ismét megerősítette, fontosnak tartja, hogy az általa vélt igazságtalanságok ellen felemelje a szavát, sőt, szerint ez a dolga egy színésznek.

A beszélgetés során szóba került a Molnár Áron noÁr és Krúbi közötti nyilvános vita. Ismert, Molnár azt vetette az őt kínos palinak nevező rapper szemére, hogy ha nem tüntet, áll bele a rendszerbe, akkor megélhetési ellenzékivé válik, aki ebből akar meggazdagodni.

Ezt is ajánljuk a témában

Nagy Ervin ennek kapcsán úgy fogalmazott, ezeket a vektorokat egymás mellé kéne állítani (sic!), és jó lenne, hogy ha ezek az emberek, akik jelentős hatással vannak a környezetükre, „egymás vitorlájába fújnák a szelet, s nem elvennék onnan”.

A színész ugyan nem tartja megélhetési ellenzékinek Krúbit, de osztozik noÁr csalódásában, amiért a rapper nem ment el egy demonstrációra, pedig ők ketten is nagyon várták.

„Sugallni lehet, parancsolni. zsarolva elvárni nem. Nem értek egyet a barátommal” – utalt Molnárra Nagy, aki továbbra sem zárja ki, hogy aktív ellenzéki, közéleti szerepet vállal, ám „nem biztos, hogy az idealizmusunk feltétlen célravezető”, most egy darabig figyelni kell a politikai folyamatokat, megvizsgálni, mi lehet sikeres.

Az amatőr bokszolást hamar feladni kénytelen

Nagy Ervin most azt várja, hogy megjelenjen egy politikai platform, ami kurázsiban újat tud hozni. Ilyet most még nem lát, csak egyfajta konformizmust.

Ezt is ajánljuk a témában

Mi a baj a DK-s színházi kedvezménnyel? Semmi!

A színész kapott kérdést a DK-tagok kedvezményes belépőiről is a Katona József Színházban. „Nem vagyok már társulati tag. Viszont ha én lettem volna az igazgató, lehet, összehívok egy sajtótájékoztatót, és azt mondom az embereknek, hogy boldog karácsonyt! Jó? Ennyi itt a probléma.”

Mint kifejtette, csoportos kedvezményt bárki, akár a Fidelitas is kaphat. Hiába indult belső vizsgálat, s mondták többen még a balliberális oldalról is, hogy nem stimmel a történet, Nagy Ervin szerint nem hibázott senki. „A színháznak mindig dolga kedvezményeket adni. Én ebben érzek egy politikai játszmát” – érvelt.

Kapcsolódó vélemény

undefined

Nagy Attila Tibor

Facebook

Idézőjel

Miközben egy olyan főpolgármester-helyettes felügyeli, aki szintén DK-s.

Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hinike2
2023. december 23. 13:23
köcsög komcsi
2023. december 23. 12:29 Szerkesztve
Köcsög komcsi , takarodj már a méltó helyedre ! Várnak már a "haverok" Kun Béla + Szamueli T. . az egyik jobb mint a másik ! Moszkva vagy a pöcegödör , válassz !
macskusz-4
2023. december 23. 12:02
A nemzetközi monetáris rendszerről, és banküzemtanról, meg bretton woodsról sose mond semmit. Ez azért hiányzik.
macskusz-4
2023. december 23. 12:00
A szarás közbeni gondolatait is le kellene hozni. Én is szoktam olyankor elmélkedni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!