„Jó, hát fizikaórán nem biztos, hogy ez az anyag” – hangzott el a Kötöttfogásban a 444-es filmet vetítő egyházi gimnázium kapcsán

2023. december 10. 21:30

A műsor résztvevőiben azért többeknek így is inkább a szocialista éra besúgórendszere jutott eszébe.

2023. december 10. 21:30
null

A Kötöttfogás Extra vasárnap adásában többek között kivesézték a Budapesti Piarista Gimnázium ügyét is. Mint arról a Mandiner is beszámolt: az egyházi gimnáziumban a 444 egyik filmjét vetítette diákjainak az intézmény fizikatanára. Ezután az egyik szülő feljelentést tett, amivel kapcsolatban a műsorban többen is a Kádár-rendszer besúgóhálózatát kezdték emlegetni, többen azonban egyetértettek abban, hogy a fizikaórára nem biztos, hogy 444 filmje való. 

Ezt is ajánljuk a témában

Csintalan Sándor például úgy fogalmazott: 

Én ezt nem olvastam, hogy fizikaórán történt. (...) Hát nem biztos, hogy oda való. Úgy jöttem ide, hogy egy tanárról beszélünk pusztán.”

Őt követően Konok Péter szólalt meg a témában, aki a következőt mondta:

Fizika órán nem biztos, hogy ez a fizika anyag”.

A teljes adást visszanézheti ide kattintva.

Nyitókép: Képernyőfotó

 

Kapcsolódó cikkek

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lakat1983
2023. december 19. 17:38
Nézze vissza az, akinek kell egy púp a hátára...!!!
Gullwing
2023. december 19. 10:43
Ó bazd meg... A szar ezekről bármely formában értékesebb.
catalina11
2023. december 12. 13:30
Namond 2023. december 12. 09:05 Drága kedves Catalina11, Elismerésem. Olyan az elméje akár a bezárult medvecsapda, semmit el nem ereszt semmi bele nem fér." nemondd Namond!
Namond
2023. december 12. 09:05
Drága kedves Catalina11, Elismerésem. Olyan az elméje akár a bezárult medvecsapda, semmit el nem ereszt semmi bele nem fér.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ezek is érdekelhetik