Ha ez így megy tovább, a szélsőséges iszlamisták fogják beteljesíteni a nácik legsötétebb vágyait

Óvatosan fogalmazunk, ha azt mondjuk, erős év volt. A 2022 februári orosz invázió Ukrajna ellen persze magasra tette a lécet, pláne mifelénk, hiszen igen közel találtuk magunkat egy rég nem látott típusú harci konfliktushoz, de a Hamász brutális harcosai talán erre is rátettek egy lapáttal. A két, máig tartó tragédiafolyamot nem szabad és nem is lehet összehasonlítani, civilizációs következményeik, az úgynevezett Nyugat reakciója azonban talán elemzésre érdemes. Okulásra mindenképp.

Ahogy Kolumbusz Kristóf sem tudhatta, bátor hajókázása 1492-ben az Újkor beköszöntét jelöli a kései történészek számára. Hiába, az ember szeret korszakolni, határköveket kijelölni, szimbolikus eseményeket és cselekményeket kiválasztani, amik az emberiség történetére elementáris hatást gyakoroltak.

A háború és a terror sajnos évezredek óta része a homo sapiens sapiens életének, az elmúlt esztendők Európához közeli leckéi azonban könnyen lehet, utólag korszakhatárnak is bizonyulnak majd. Bár térben távolabb van, úgy vélem, az október 7-i drámai és bestiális támadás Izrael civiljei ellen mégis fontosabb még a Putyin-féle „hadműveletnél” is. Pláne annak tükrében, ahogy az európai mainstream reflektált.

Mire gondolok? A tavaly februári orosz hadművelet megítélése körül nem voltak kétségek, valamennyi EU-tagállam elítélte a cselekményt, s bár komoly viták voltak körülöttük, a válaszul adott szankciókat is be lehetett vezetni. Más kérdés, mennyi értelmük volt – a Politico minap arról cikkezett, semmi. Ez van.

Akadt, aki ezt nem csak pénzzel vagy egyébb segítséggel, hanem fegyverekkel is segítette. Azóta kiderült, tavaly lett volna esély fegyverszünetre, ám a Moszkvával szembeni, morálisnak kikiáltott válaszcsapás propagálása mindent felülírt. A kudarc egyre világosabb, a béke elodázása naponta százak, ezrek életét követeli. Már nem is számolják.

Feláldozhatja-e gazdasági mozgásterét az USA által (is) fűtött konfliktus érdekében Európa? Ki dönt majd, mikor és hogyan zárulhat le a véres háború? Ki vállalja majd a felelősséget azért, hogy a jelek szerint Oroszország akár megerősödve, Ukrajna pedig totálisan lepusztulva kerülhet ki az egészből? Tényleg az tolja Moszkva szekerét, aki a kezdetektől a konfliktusból való kimaradást, illetve a békét propagálja? Megannyi kérdés, amikre talán jövőre részben választ kaphatunk.

Ugyancsak csapdahelyzetnek tűnik az, ami Izraelben történik. A több száz túszt ejtő, több mint ezer ártatlant lemészároló terroristák akcióját nem lehet válasz nélkül hagyni, a Hamásszal – mint kiderült – nem lehet diplomáciai tárgyalásokat folytatni, mégis, a válaszcsapások rengeteg, a szélsőségesek által fogva tartott civil életét is követelik. Nem kérdés: Izrael számára korszakhatárt jelez, ami azon a gyalázatos októberi reggelen történt.

Úgy hiszem, igaz ez Európára is.

Amikor a második világháború és a holokauszt vérfürdőjéből a szuverenitását is elveszítő öreg kontinens kezdett felocsúdni, egyrészt szembesülnie kellett vele, hogy keleti felén egy embertelen és totális birodalom kezd berendezkedni, előrevetítve a hidegháború fenyegető időszakát. Másrészt a későbbi Európai Unió alapító atyái arra jutottak, ha óvatosan elkezdik leépíteni a határokat, katonák helyett jólétre költenek, elkerülhető lesz, hogy az itt élő népek vallási vagy etnikai okokból újra egymásra támadjanak. El kell ismerni, ez jórészt bejött!

De volt itt még valami.

 Az antiszemitizmus elleni fellépés kollektív kötelesség lett, erkölcsi parancs, s bizony akadt, amikor az ezzel való, akár épp alaptalan vád elég volt ahhoz, hogy az érintett kiiratkozzon a közéletből.

Aztán a munkaerőhiánnyal küzdő, majd a nyílt társadalom eszméjének túltolt vízióját hajszoló nyugati országok beengedtek „valamit” Európába, ami a nácik után ismét egzisztenciálisan fenyegeti a zsidó közösségeket. Ahogy Köves Slomó rabbi fogalmazott, nyugaton már biztonsági kockázatot jelent, ha valaki nyíltan vállalja a zsidóságát. Ez az új előítéletesség a bevándorlók körében, illetve az érkezők szavazataira hajtó, újhullámos baloldalon terjed, s amiért Európa szempontjából október 7-e cezúrát jelenthet, az az, hogy 

Ez a hang ott van az ENSZ-ben, az Európai Unió intézményeiben, a haladó sajtóban és az olyan aktivisták világában, amilyen a klímavédelem és az LMBTQ-jogok érdekében egyaránt előszeretettel tomboló Greta Thunberg.

Valahogy a progresszív táborban az eddig csak erjedő, ki nem mondott antiszemitizmus a modern kor egyik legvérfagyasztóbb terrorcselekményéhez való viszonyulás kapcsán feltört volna, különösebb következmények nélkül. Ilyen értelemben, ha a következő időszakban nem sikerül helyrebillenteni Európa morális iránytűjét, úgy ez az esemény közös jövőnk szempontjából is határkövet jelez majd.

Európa útelágazáshoz érkezett, itt lenne az ideje egymás kekec vegzálása helyett (lsd. jogállamisági gumiszabályok számonkérése) a jövőnek alapvetően meghatározó kérdésekre fókuszálni, különben még a szélsőséges iszlamisták fogják itt beteljesíteni a nácik legsötétebb vágyait! 
 

Nyitóképünk illusztráció, palesztinpárti tüntetők Brüsszelben idén októberben, fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet