Ha a lufi kipukkad

„»Elindult hát a császár a körmenettel, méltóságosan lépkedett a selyemmennyezet alatt. A nép pedig mind az utcán meg az ablakokban tolongott, és azt kiáltotta:
– Milyen gyönyörű a császár új ruhája! Milyen gazdag az uszálya, s milyen jól illik neki!
– Senki se merte megvallani, hogy nem lát semmit, hiszen akkor a többiek tisztességére méltatlannak vagy földbutának tartanák. A császárnak még egy ruháját se csodálták meg ennyire.
– De hiszen nincs is rajta semmi! – szólalt meg egyszer csak egy kisgyerek.
– Nincs is ruha a császáron! – rivalgott fel végül a tengernyi tömeg.«
Andersen: A császár új ruhája

A nagyon zöld és üzemszerűen moralizáló nyugati elit ezerrel támogatja Ukrajna háborús erőfeszítését Oroszország ellen. Fegyverekkel látja el és minden erejével elősegíti a harcok elhúzódását, nem csak a békekötést, de a fegyverszünetet is ellehetetleníti. Az emberi életek védelmét nem tartja fontosnak. A szláv civilekért nem aggódik. A természetben bekövetkezett károk nem okoznak neki gondot. A lebombázott gátakért, az elárasztott területekért, az aláaknásított és fémmel beszórt földekért, a drón- és bombatámadásoknak kitett atomerőművek biztonságáért nem emel szót. Az sem zavarja, hogy tompított atomtöltetekkel felszerelt fegyvereket vetnek be, amik káros anyagokkal mérgezik a légkört. Attól sincs fejfájásuk, hogy a kazettás bombák szétszóródó darabjai még évek múlva is veszélyeztetik majd a civil lakosságot, főleg a gyanútlan gyermekeket.

Az orosz-ukrán háborúban a máskor, máshol oly fontos emberiességi és zöld szempontok szemmel láthatólag senkit sem érdekelnek, mert a zöldekből és a többi baloldaliból mára az amerikai háborús héjákat megszégyenítő háborús uszítók váltak.
2023 november végén, az orosz-ukrán háború 600. napján Zelenszkij ukrán elnök főtanácsadója és pártjának frakcióvezetője egy interjúban elmondta, hogy a háború kitörése után egy hónappal Isztambulban karnyújtásnyira voltak a békétől, mert sikerült megállapodásra jutniuk az oroszokkal. Putyin fő követelése az volt, hogy az ukránok ne lépjenek be a NATO-ba, és hogy a finnekhez hasonlóan maradjanak semlegesek. A többi feltétel a beszámoló szerint csak kozmetikai célokat szolgált. Az ukránok hajlandóak lettek volna aláírni az okmányt. A békét Boris Johnson, akkor még brit miniszterelnök kijevi felbukkanása hiúsította meg, aki megtiltotta a dokumentum aláírását és követelte, hogy az ukránok folytassák a háborút. »We want war!« – mondta.

Nem tudom, hogy Johnsonnak milyen felhatalmazása volt erre. És főleg kitől? Talán a brit választóktól? A brit parlamenttől? A NATO-tagok megbízásából járt el? Vagy csupán az amerikaik kifutófiúja volt? A britek nem harcolnak ukrán földön, a NATO-n belüli pénz- és fegyverszállításaik nem jelentősek. Hajlok arra, hogy ez nem volt más, mint a szokásos brit arcátlanság.

A fentiek nem új információk, mert Naftáli Benet korábbi izraeli kormányfő, aki a tárgyalófelek között közvetített, már hónapokkal ezelőtt beszámolt arról, hogy az angolszászok kifejezett tiltása hiúsította meg a már kitárgyalt és aláírásra kész megállapodást.

Sem akkor, sem most nem akadt a nyugati, morálisan olyan érzékeny sajtóban, de az állítólag ukránbarát megmondók között se senki, aki a fenti tényekből levonta volna a kézenfekvő következtetéseket.

Ezek szerint az orosz-ukrán háború nem volt az USA, illetve az angolszászok ellenére, sőt még mindig ragaszkodnak a folytatásához. [1] Az ukránokra feláldozható ágyútöltelékként tekintenek, ahogy az oroszokra is. A kelet-európai életek most sem számítanak. Hogy is írta Soros György még 1993-ban? »Mellesleg a kelet-európai élőerő és a NATO technikai képességeinek kombinációja nagymértékben növelné a Partnerség katonai potenciálját, mert csökkentené a NATO-országok számára a hullazsákok kockázatát, ami a legfőbb korlátja a cselekvési hajlandóságuknak.« Lindsey Graham amerikai szenátor mondása, miszerint minden dollár jó helyre megy, ami révén oroszokat lehet ölni, tehát pontosan tükrözte az amerikaiak hivatalos álláspontját. Tévedtem, amikor szimplán hibbantnak tartottam. Nyilvánvaló, hogy a békekötés időpontjában feltálalt nyugati magyarázatok az oroszok háborús bűntetteiről csak a szokásos angolszász médiahekkek voltak, amiket már akkor sem lehetett komolyan venni, mostanra pedig a feledés homálya burkolja be őket.

Az Európai Unió vezetői, a németek, az olaszok, a franciák, a hollandok, a belgák, a skandinávok, a lengyelek, a baltiak, a csehek és persze a minden alatti britek az USA-val együtt elmarasztalhatók a béke elleni összeesküvésben, aminek következtében ártatlan ukrán milliók vesztették el a hazájukat, a vagyonukat, százezerszámra haltak meg, illetve szenvedtek maradandó sebesülést ukrán és orosz fiatalok. Csakis azért, hogy a NATO tovább terjeszkedhessen Oroszország határáig.

Miért akar a NATO Oroszország határáig terjeszkedni? Mi a célja ezzel? Oroszország elbizonytalanítása? Tovább provokálása? Megtámadása? Elfoglalása?

Ha ez így van, és e szerint a beszámoló szerint így van, akkor a nyugati háborús narratíva egész építménye összedőlt.

Lehet, hogy a nyugati véleményvezérek egy darabig még kitartanak mellette, de egyre nehezebb dolguk lesz. Az ilyen lufiknak ugyanis az a természetük, hogy inkább előbb, mint utóbb kipukkannak. Ahogy az iraki tömegpusztító fegyverekre való hivatkozás is a visszájára fordult. Amikor ez megtörténik, akkor annak súlyos, sőt még annál is súlyosabb következményei lesznek az USA és az egész Nyugat szoftpolitikájára nézve. A huszadik században a szoftpolitika volt Amerika szupererejének, vonzerejének a záloga. A csodafegyver, amivel elhitette, hogy nem birodalomépítésben, hanem a szabadság és a demokrácia elterjesztésében érdekelt. Enélkül lemeztelenítve áll előttünk az amerikai imperializmus, ami kívül-belül csúf látvány.

Ellenszenves. Sőt! Elborzasztó!”