Itt volt a lehetőség, barátaim és ellenségeim, és nem éltetek vele. Itt volt az esélyetek bizonyítani, de nem tettétek.
Először és utoljára szeretnék reagálni a főigazgatói pályázatom nerológiai összefüggésrendszerére. Tanulságos folyamat volt, akit ez nem érdekel, ugorjon a szöveg végére, ott van az indoka, hogy miért összegzem.
Év elején behívatott Csák János miniszter úr, és a jövőtervezés miatt megkérdezte, mik lennének a terveim, szándékaim, hogy néz ki a horizontom.
Én teljesen őszintén annyit válaszoltam neki, hogy nekem pont elég az a horizont, amit a traktoromról belátok, szóval traktorozni szeretnék.
A traktorozás nálam szó szerinti értelemben is veendő, de van átvitt értelme is: mindazt magába sűríti, amit az intézményi kötöttség nélküli, szabad alkotó életről gondolok. Csák miniszter úr erre jelezte, hogy most nem olyan időket élünk, amikor ezt megengedhetné nekem, vagy egyáltalán megengedhetném magamnak, munka és feladat van, szóval készüljek egy újabb főigazgatói ciklusra.
Az év során ezt gondoltam végig (természetesen: traktoron).
Munkaidő után, szabadság alatt a családdal, barátokkal elültettünk száz őshonos gyümölcsfát, rendeztem a kertet, bejelentkeztem az Aranykalászos Gazda Tanfolyamra, és az életakadémiai nagydoktorim vezetőjével, vagyis Kovács Pista bácsival egyeztettem a terveimet, mert ez egy olyan akadémia, ahol annak is következménye van, ha valamit megcsinálsz, annak is, ha valamit nem végzel el időben, neki meg hetvenannyi évvel a háta mögött jó sok tapasztalata gyűlt össze –
és mindeközben rágtam magam a következő öt év vonatkozásában. Őszre eldöntöttem a dolgot.
Igazat adtam Csák miniszter úrnak, tényleg nem olyan időket élünk, amikor az ember kivonulhatna a köz szolgálatából, ha már értelmes feladatot kapott.
És ahogy vártam, a belső információáramlás természetes következményeként menetrendszerűen elindultak mindenféle pletykák, nerológiai megfejtések selyemzsinórokról, belháborúkról, nagysúlyú ellenfelekről, a meggyengülésemről, a szokásos konteóburjánzás.
Hagytam, hadd burjánozzanak a névtelen forrásokból származó, „biztos információkon” alapuló megfejtések. Egyrészt azért, hogy a konjuktúrabarátok békén hagyjanak, és ez be is jött. Másrészt azért, hogy a vélt vagy valós ellenfeleim/ellenségeim kijöjjenek a fényre. Egy részük ki is állt a magára irányított zseblámpafénybe, nem mintha fontosak lennének, de nem véletlenül sorolok neveket:
ilyenek, mint Krusovszky Dénes, aki a Magyar Narancsban fogadatlan életrajzírómként pont annyira erőtlen és unalmas, mint regényíróként,
vagy a HVG kultúrkomiszárja – Hamvay?, azt hiszem, így hívják -, aki, sajnos, buta, ezért számomra érdektelen cikkekben támadott, mások viszont a médium miatt hisznek neki, a népszavásokat, 444-eseket, magyarhangosokat stb. már nem is néztem, csak a napi sajtószemle miatt tudok róluk.
A táboron belüli ellenfeleim viszont továbbra is nagyobb hatalmú elöljárók árnyékában fenekedtek,
de ez egy ilyen műfaj, természetes, a mozgásuk miatt legalább észrevétették magukat.
A konteóburjánzás öngerjesztő folyamat. A jobboldali elit jelentős része is az ellenzéki lapokból tájékozódik, amivel egyébként önként és dalolva átengedik a teljesítmény megítélésének jogát az ellenzéki megmondóembereknek, akik viszont sem nem függetlenek, sem nem objektívek, sem nem képességesek (lásd fentebb, ezért soroltam neveket), szóval ebből semmi értelmes és a magyar kultúra egésze szempontjából előremutató nem sülhet ki, de ezt már kicsimilliószor elmondtam, mindegy is, ha nekik ez jó, csinálják.
A legerősebb pletyka az volt, hogy készítik Demeter helyére Békés Mártont. Szegény Marcit egész nyáron csitítgattam, hogy ne cáfolja a ballib nerológiát, várjunk vele alkalmas időkig.
A pályázati felhívás közzététele környékén eljött ez is, Marci bejelentette, hogy dehogy akar PIM-főigazgató lenni, hiába akartam átadni neki stafétaként Bödőcs legújabb könyvét.
Mindenesetre sikerült kinyitni a pályát a verseny meghirdetéséig. Amikor a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) nyilvánosságra hozta a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatói pályázatát, akkor tehát a médiatérben a következőképpen nézett ki a helyzet:
Demeternek annyi, Csák megküldte neki a selyemzsinórt.
A közfelfogás szerint ott álltam meggyengülve, kicsinálva, erős emberek védelmező pajzsa nélkül, mint akinek lefőtt a kávé stb. Soha jobb lehetőség a helycserés támadásra!
Én meg bejelentettem, hogy pályázni fogok. Két tételmondatot helyeztem el a sajtóban: 1. nem a PIM vezetése jelenti az intellektuális kihívást, hanem az, hogy jobb pályázatot kell írni, mint amilyent szerénységem letesz majd az asztalra; 2. ha valaki jobb pályázatot készít, akkor az első leszek, aki beáll mögéje, és támogatni fogom.
A végeredmény közismert: egyedüli pályázóként védtem meg a terveimet a szakmai bizottság előtt, Csák János miniszter elfogadta a bizottság egyhangú javaslatát, és kinevezett újabb öt évre.
Mindez miért fontos: mert itt volt a lehetőség, barátaim, ellenségeim, és nem éltetek vele. Szóval tisztelettel, de határozottan arra kérnék mindenkit, aki a pálya széléről vagy az otthoni fotelből mindent jobban csinálna, mint én, hogy ha a következő öt évben bekiabálna a pályára és én nem veszek róla tudomást, ne sértődjön meg. Itt volt az esélye bizonyítani, nem tette.
Van öt éve arra, hogy felkészüljön a következő menetre. De addig azt csinálom, amit helyesnek tartok.
Viszlát, és kösz a halakat!
***
Ezt is ajánljuk a témában
PIM 70. születésnap, belső felújítási munkálatok, válságmenedzsment, egységes magyar kulturális tér megteremtése – többek között ezek is szerepelnek a régi-új főigazgató pályázati terveiben.
Nyitókép: Mandiner/Földházi Árpád
„Magyarország maradjon a béke szigete!” – jelentette ki a miniszterelnök.
Fontolóra vette az ötletet Donald Trump.
És ezt még tudta fokozni...
Az első vizsgálat a múlt hétvégén lezárult, és „lesújtó eredményt hozott” – mondta Latorcai Csaba.
A kecskemétiek sportszerűtlen igazságtalanságot emlegetnek.
Az eseménydús hadgyakorlaton még egy esetleges atomtámadás forgatókönyvét is begyakorolták.
