Annak idején, egy ideig modellkedtem

„Ínyencek

Déjá vu érzésem volt ma, 11 óra körül, a 2-es villamoson. A végállomáson, a Képviselőháznál felszállt egy 40 körüli férfi. Egy ideig csak ketten voltunk a szerelvényen, unalmamban elkezdtem nézegetni.

Annak idején, egy ideig modellkedtem. Aztán a Vigadóban – máig nem felejtettem el – ballonkabátot mutattam be. Az öltöztetők trehányak voltak, az övet túlságosan szorosra húzták. Ahogy a magazinokban visszanéztem magam, nevetségesnek tűntem, úgyhogy a magam részéről befejeztem a divatszakmát. Megjegyzem, volt egy rövid, 1-2 éves időszak, amikor én diktáltam a divatot Magyarországon. Ez az 1988-as szöuli olimpiát követő időszak volt. A Gyárfás barter szerződést kötött a Magyar Olimpiai Csapat áruszállítójával, a Griff céggel, így aztán hosszú ideig kénytelen voltam valami nagyon ronda, rózsaszín zakót hordani. Én ugyan utáltam, de kapós lett. Megjegyzem, egy jótékonysági árverésen 100 ezer forintot adtak érte, ami abban az időben, mármint ’90-környékén azért komoly pénz volt.  

Na, szóval a 2-es villamoson megnéztem magamnak ezt az embert. Az még rendben van, hogy kifogástalan, Boss, gyapjú, hosszú kabátja alatt ugyancsak Boss Regular öltönyt hordott, a cipőjét tényleg megcsodáltam, valódi bőrből készült, méregdrága Farvarwo. Az ölében egy férfi, bőr, üzleti utazásra való aktatáskát tartott. Amikor elindult a villamos, találkozott a tekintetünk. Elhúzta a száját, és a táskájából kivett egy Magyar Demokratát. Az Akadémiáig azt olvasta, és nem nézett föl. Amikor leszálláshoz készülődött, elrakta a Magyar Demokratát, aztán elővette az ernyőjét és mosolygott. Mielőtt felállt volna, lehúzta az ernyőről a tokot. Nagyon szép, rózsaszín tok volt, kék-sárga pillangókkal. A tokot a zsebébe dugta, és az ernyőt kezdte simogatni. A jobb keze mutatóujja és a hüvelykujja kulcsolta át az ernyőt. Kicsit húzogatta, aztán felállt, rám mosolygott és leszállt.  

Eszembe jutott, hogy egyszer egy lovas szaküzletbe komplett lovas gúnyát mentem venni Petrával, az unokámmal. Túl volt az első sikeres próbálkozásokon, a tréner azt mondta, hogy megérdemel egy profi felszerelést. Amíg ők válogattak, addig én leültem egy sarokban és lovas szaklapokat nézegettem. És akkor bejött a boltba ennek a Magyar Demokratás fickónak az ikerpárja. Lovaspálcát kezdett válogatni ugyanolyan gusztussal, mint ahogy Magyar Demokratás kollégája az ernyőjét kezelte. Kicsit még suhogtatta is a pálcát. Picit kidugta a rózsaszín nyelvét, már attól féltem, hogy a pálcával leveri a kabátja gallérjáról a kokárdát. Aztán kért egy vastagabb pálcát, meg még egy vastagabb pálcát. Akkor elmentem megkeresni a gyereket. Megkérdeztem az eladólányt, hogy tudna-e nekem adni sarkantyús csizmát, olyan huszárosat. Nevettünk, mindketten a pálcát suhogtató férfit néztük, és szerintem mind a ketten arra gondoltunk, hogy ha esne az eső, aranyos, kis, rózsaszín, lepkés ernyőt húzna elő.”

***

Nyitókép: Képernyőfotó