Újabb eligazítás a helytartónál

2023. november 16. 07:16

Atomot talán mégsem dobhatnak ránk, a puccs nehezen kivitelezhető, hát egyelőre beérik a módszeres zavarkeltéssel, kútmérgezéssel.

2023. november 16. 07:16
Pilhál Tamás
Pilhál Tamás
Magyar Nemzet

„Újfent berendelte magához az Országos Bírói Tanács (OBT) nevű balliberális gittegylet vezetőit David Pressman amerikai helytartó. Már rég beszéltek egymással (kerek egy esztendeje), el kellett őket újra igazítani, gondolom. Sínre kellett tenni szegény, fölforgatásban megfáradt bírákat, miként lehetnének még »függetlenebbek« – leginkább az őket eltartó Magyarországtól. Egyúttal hogyan szolgálhatnák ki még derekabbul a Birodalom érdekeit. Tán a legfrissebb sorvezetőket is a kezükbe nyomták, gyakoroltatták velük a szófogadást, farokcsóválást. »Lábhoz! Ül! Fekszik!« Majd, miután minden magyar belügyet alaposan kiveséztek, amihez egy valódi diplomatának egyébként az égvilágon semmi köze nem lenne, a helytartó bokrétát kötött az OBT-sek hajába, és kieresztette őket az amerikai nagykövetségnek nevezett erődrendszerből. »Küldetésetek van, menjetek békétlenül.«

Kapcsolódó vélemény

undefined

Bayer Zsolt

Magyar Nemzet

Idézőjel

Így is marad, ameddig haza nem zavarjuk a francba ezt az elviselhetetlen, impertinens, ócska, gátlástalan nyomorultat.

A légyottról aztán fotókat tett közzé a helytartóság hivatalos oldalán. Ezekről szinte süt, ahogy David Pressman kézből eteti a »független« magyar bírákat, édesen burukkolnak együtt. A mosolygós fényképek mellé rövid szöveges üzenetet mellékelt: 

»Fontos beszélgetést folytattunk az Országos Bírói Tanács vezetőivel a tanács függetlenségének előmozdítása érdekében végzett folyamatos munkájukról és a tanácsnak a magyar igazságszolgáltatási rendszerben betöltött kulcsfontosságú szerepéről.«

Ugye, ez itt már rég nem a diplomáciáról, jó ízlésről, baráti kapcsolatokról szól. Inkább arról, hogy a hanyatló Birodalom, amelynek ereje és tekintélye épp homokként pereg ki az ujjai közül, hogyan próbálja móresre tanítani a megmaradt szuverenitását védő, kicsinyke gyarmatát (szövetségesét«), Magyarországot. Atomot talán mégsem dobhatnak ránk, a puccs nehezen kivitelezhető, hát egyelőre beérik a módszeres zavarkeltéssel, kútmérgezéssel. Lőporos hordókat görgetnek a stratégiai pontokra, hogy betanított mamelukjaik a megfelelő időben robbanthassanak. Végzetes hiba lenne lebecsülni a puccsveszélyt. Tudniillik: nincs veszedelmesebb egy világuralmát féltő, klimaxos birodalomnál.”

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: U.S. Embassy Budapest Facebook-oldala

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bunko-jobbos
2023. november 17. 19:53
Megnéztem volna, hogy mit szólnának amerikában (USA) ahhoz, ha mondjuk a török nagykövet leülne beszélgetni az amerikai bírói kar vezetőivel. Nincs benne semmi, hiszen szövetségesek, mindkettő NATO-tag. Vagy mondjuk a német nagykövet. :-) Persze ez elképzelhetetlen, mert nem mennének el. Mert miért is menne el egy idegen ország képviselőjével tárgyalni valaki????? Egy kormány azaz az ország vezetése tárgyalhat vagy megengedheti a beosztottjainak. De a bíróság vezetői??????? Ez elképesztő. Még az is elmenne, ha van egy bírói konferencia, és ott más országbeli bírókkal találkoznak. De egy nagykövettel?? Ez vérlázító. Egy normális bíró egyébként megmondaná, hogy nincs kedve nem főnöke neki.
tizennyolcfok
2023. november 16. 19:39
szaros pilhál rogánnál volt megint?
nyugalom
2023. november 16. 16:59
Hogy lehet ez? Nem rugjak ki ezeket?
vorosful-2
2023. november 16. 13:10
Megszivlelendo: https://www.youtube.com/watch?v=nSAu7eM_0Hw Ch d V
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!