Tóta W. Árpád L. Simon Lászlóról: Most kínosan ügyelnek, hogy szóba se kerülj, te nemszemély

Nyígjál, patkány, sivalkodj - zene a füleimnek.

Látod, ennyire élhetetlen mocsár az, amit csináltatok. Mártózz meg benne. Gondold végig, ha ez történt veled, mi minden történik napról napra másokkal ugyanilyen értelmetlenül! Tanárokkal, civilekkel, vállalkozókkal, újságírókkal, írókkal és könyvkiadókkal, lelkészekkel, gyerekekkel. Igen, hasonló odvas miskakancsók basáskodnak szerteszét az országban, tankerületek és hatóságok és önkormányzatok élén. Csak nem mindenkinek van egy meghitt kis borászata, ahová visszavonulhat leinni magát, amikor a földbe tapossák. És aztán jönne az, hogy vezekelj és tedd jóvá. De ne álmodozzunk. Szép lenne, felemelő, példamutató és tanulságos, de hát jellem kéne hozzá, valami maradék gerinc, egy maroknyi csont legalább, és azt eladtad már az utolsó ujjpercig azért, hogy megkaphasd azt, amit most elvettek egy tollvonással. Kushadsz még egy ideig, aztán előszaglászol a lyukból, és alázatosan jelentkezel szolgálatra, hátha akad még valami, és akkor már nagyon, nagyon engedelmes, szófogadó tigris leszel.

Hát igen, ez jobb helyeken úgy megy, hogy még aznap este két tévévitában eresztenek össze ezzel az odvas miskakancsóval, aki miniszterként illegeti magát. Ütköznek az érvek, napvilágra kerülnek a törvény hibái, és még győzhetsz is, ha igazad van. Sőt! Melléd állnak mások, akik szintén láttak már kultúrát közelről, civilek, tisztviselők, intézmények, saját súllyal bíró pártemberek teszik le a garast. És nem egyedül, némán hüppögve kuksolsz a sötétben. De te egy ilyen szarabb helyet építettél nekünk, csak nem tűnt fel, hogy magadat is befalazod ide. Ahol egyszerűen kitörölnek a képernyőről. Bezárulnak a rovatok, ahol eddig oszthattad az észt, és legfeljebb a megmaradt sajtóhoz szaladhatsz, ha mondandód maradt. Ahhoz, amit olyan jólesően gyaláztatok kórusban, amikor még körön belül voltál. Amikor a könyvesboltokért jöttek, nem szóltál.

Tóta W. Árpád Na mi van, aranyapám, visszanyalt a szaros szendvics? Hm? Amit olyan lelkesen kenegettetek a haverokkal másoknak, és most neked kell megenned? Örülj, téma vagy! A náci söpredék, amelyről azt hitted, nincs vele más dolgod, mint hogy szavaznak a pártodra, ünnepli, hogy kibasztak. Saját sikerének tekinti. A kultúrnépek pedig ordítva röhögnek rajtad, hiszen megérdemelted. De nem mindenhol vagy téma. Nézd, mutatom, hol nem. Ennél az asztalnál például, ahol oly kedélyesen röfögtél az elvtársakkal annyiszor, békésen bólogatva minden hajmeresztő hülyeségre. Most kínosan ügyelnek, hogy szóba se kerülj, te nemszemély. Hiába beszél erről a fél ország, le vagy dugózva. Arról végképp ne álmodj, hogy majd bemehetsz személyesen, és megvédheted az igazad. Hogy elmondhatod a magadét méltányosan, hogy beszélhetsz a törvény végrehajthatatlanságáról, értelmetlenségéről vagy arról, hogy te nem vehetsz ki képeket a World Press Photo tárlatról. Kuss a neved. Neked nem lehet másik igazságod.