„Mielőtt a balsajtó alig leplezett kárörömmel megírja, kirakom én magam: összesen 70%-os (!) azonnali béremelési követeléssel folyamatos sztrájkot hirdetett két külsős, nyugdíjas szakszervezeti elnökünk. December elsejétől, ami azért szép, mert a követelés arcpirító, lehetetlen (mintegy 5 mrd Ft lenne “csak”, de honnan?), és a teljes hónap el van adva gyakorlatilag, hisz 52.000 nézőnk váltott jegyet az év legfrekventáltabb színházi időszakára hozzánk. Mivel onnantól bármelyik nap bármelyik előadásán megtagadhatják a munkát, 1 mrd Ft körüli bevétellel játszanak azok, akik pillanatok alatt le tudják bontani a presztízst, amelyet csaknem kétezer kollégával napról napra, nehéz munka árán építünk sok éve.
Leírtam a véleményem, kommentben olvasható, akit a részletek érdekelnek. Most ide csak a következő sort idézem a felhívásukból, betűhíven:
»… cselekedeteivel a sötét kétségbeejtő munkáltatói diktatórikus önkénybe taszította a Magyar Állami Operaházban foglalkoztatottakat.«
Nem igazán sikerült magyarul megírni ezt az »érzelemmentes« eposzi mondatot, de ha jól értem, már megint rólam van szó. Nem rám szavaztak az urak tavasszal, ez tény. (A vélemény kölcsönös.) Az is tény, hogy az intézményt romboló, a kollégák munkahelyeit és a magyar kultúrát egyszerre veszélybe sodró ún. érdekképviselőkkel 13. éve vívok.