Mindennek pedig viszonylag egyértelmű oka van. Mint Székely Levente, az Ifjúságkutató Intézet vezetője kérdésünkre elmondja, „talán a fesztivál az utolsó olyan közeg a fizikai térben, ahol nagyszámú fiatal van együtt a szabadidejében úgy, hogy elsődleges céljuk a szórakozás. Itt aztán kultúrafogyasztás, sőt: kultúrazabálás folyik”.
Mert kínálat akad bőven, ez a kutatásból is kiderül: 2023 nyarára 60, vagyis havi 20 fesztivál jutott, azaz másfél naponta kezdődött egy. Magyarán a covid-járvány majd az orosz-ukrán háború miatti válság ellenére
másfél naponta kezdődött egy fesztivál, tehát esélye sem lett volna annak, aki mindegyik fesztiválra el akart jutni.
A kínálati bőség mellett – amelynek része volt az esztergomi, harmadik éve megrendezett MCC Feszt is – ott van persze a láthatóan töretlen kereslet. Az Ifjúságkutató Intézet becslései szerint a nagyobb, hazai, zenés fesztiválokon résztvevő magyarok száma meghaladhatja az 1 millió főt. Az Intézet három nagyobb-közepes fesztivált vizsgált meg közelebbről, a Strand Fesztivált, a Campus Fesztivált és az MCC Fesztet, s csupán ezeken is mintegy 300 ezer ember vett részt (közülük kérdeztek 500-500 főt egyébként a felmérés során). Zömmel persze fiatalok, hiszen felmérésük szerint a 15–39 évesek 24 százaléka (ez az egész népességben 700 ezer főt jelentene) mondta azt az év elején, hogy részt vesz majd idén ilyen programon.
Ugyanis az élő fesztiválélményeket, s bennük például a koncertélményt láthatóan semmilyen mediatizált megoldás nem képes helyettesíteni. Mint Székely rámutat, „a fesztivál különleges, ki is emel a hétköznapokból, kicsit rituális is, ünnepi; közösséggé is kovácsol kissé, hiszen hasonszőrűekkel van jelen az ember egyszerre egy időben, egy helyen” – fejti ki.
Hozzáteszi: a kultúrazabálás nem túlzás: egy-egy fesztivál svédasztala egyre bőségesebb. „Rengetegféle tartalom van egyszerre jelen, túlterhelésig”; ő ezt FOMO-banzájnak is nevezi (Fear of Missing Out – a kimaradástól való félelem).
Ezzel együtt a fesztiválok korábbi feltételezett „egyenlősítő” hatása is csökkent.
„Közben megjelent a VIP-részleg, az elit részlege, ahova mezei fesztiválozó nem mehet be,
van, hogy csak jobban látod onnan a színpadot, vagy esetleg csak az exkluzivitása az érték” – ugyanakkor a résztvevők 42 százaléka továbbra is sátoros, klasszikus fesztiválozó.
Anyagiak terén láthatóan nem kell félteni az átlagfesztiválozókat sem, „a kutatásból az látszik, hogy a közönség az átlagnál jobb anyagi helyzetben van: nyilván ki kell fizetni a belépőt meg a benti fogyasztást” – mondja a kutató; egyébiránt a fesztiválozó 15-39 éves korosztály inkább aljáról (18-23 év közöttiek) kerül ki a zöm, akik jellemzően városból érkezett, középfokú végzettséggel bíró emberek, olyanok, akiknek saját bevallása szerint be kell ugyan osztania a pénzét, de jól kijön abból (ez volt az 50 százalék), de sokan azt mondták, „anyagi gondok nélkül élnek” (ez volt 30).
Szükség is van a vastagabb pénztárcákra úgy, hogy önbevallás alapján szeszre 15, élelemre 10 ezer forint költéssel számoltak a fiatalok a borsos belépők mellett.
Zene terén az Y-generáció szomorkodhat leginkább: az elmúlt évtized trendjeinek megfelelően a rock kicsúszott a legnépszerűbb műfajok dobogójáról, a metál pedig messziről integet mindenféle toplistáknak; az élen pedig a pop, az elektronikus zene, illetve a rap és hiphop állnak. A kutatás szerint meglepő módon minden ötödik fiatal a szórakoztató programok mellett közéleti, politikai témájú – nappali – beszélgetésekre is ellátogatott a fesztiválokon (mondjuk ez inkább az MCC Feszt és a Campus asztala).
Ennél is érdekesebb az a sebesség, ahogy egy-egy fesztivál átalakult, és ahogy az egyes stílusrétegek mixelődnek, mondja Székely. „Ha a pandémia előtti időszakot nézzük, megvoltak azok a jól berendezett nagyszínpados előadók nagyjából minden fesztiválon, akikre évről évre lehetett számítani, ma ez már koránt sincs így:
sok olyan előadó van most fesztiválon, aki azelőtt két évvel nem volt ott, vagy akár nem is létezett – de felépítette magát TikTokon vagy Youtube-on”.
Ez egyben a közösséginek mondott média szerepét is átértékeli: „Régebben az online világ inkább követte az offline-t, ma már ez megfordult: az online termékenyíti meg az offline-t”. Simán követte egymást például az MCC Feszten Ákos utána Dzsúdló – igaz, a közönség egyik percről a másikra kicserélődött, egyszóval ez inkább egy békés egymás mellett létezés, semmint a generációk vagy a műfajok valódi találkozása.
A kutató szerint az is fontos változás, hogy a fesztiválokból utóbb – talán a stílusok és a közönség erőteljes keveredése miatt is – kiveszett a lázadó, ellenkulturális jelleg. „Woodstock már sehol, ráadásul a fiatalok mellett az idősebb generáció is jelen van, ami szintén elveszi a nemzedéki lázadás élét” – teszi hozzá.
Nyitókép: képkivágás
