Megvan, mi a fiatalok legégetőbb problémája

„Milyenek a mai fiatalok? Erre keressük mindannyian a választ” – mondta köszöntőjében Székely Levente, az Ifjúságkutató Intézet vezetője a Kívánj tizet! című kötet bemutatóján szerdán a budapesti MCC Scrutonban, rámutatva: bár korábban is beszámoltak az ifjúságot érintő problémákról, de nem koncentráltak átfogóan erre a területre, így most kiválasztották azt a tíz legégetőbb problémát, ami a 15 és 29 éves kor közötti fiatalokat – saját bevallásuk szerint – leginkább foglalkoztatja.

Ezután két kerekasztalbeszélgetés következett, ahol a tízből a négy legkomolyabbra fordították a szót: elsőként a fiatalok munkahelyekkel kapcsolatos problémáira és a lakhatási – lakásvásárlási gondokra.

Nem akarok felnőni, az olyan bonyolult

A munkavállalás és a szülőktől való különköltözés: ez a két dolog, ami a felnőtté válás, a leválás fő kritériumai közé tartozik – vetette fel az első beszélgetést moderáló Pillók Péter, a PPKE docense, a kötet társszerkesztője – azonban a covid-járvány alaposan átrajzolta az életet.

Kocsis János Balázs egyetemi docens, a Magyar Urbanisztikai Társaság alelnöke 18 éves lányát idézte: „nem akarok felnőni, mert az olyan bonyolult, befizetni a csekket, beszélni a közös képviselővel” – az önálló lakhatás kialakítása, a lakás megszerzése a legtöbb ember életében nagyon komoly vállalás, és ma már sok átmenet, fokozat is van, sok fiatal szülei megtartják a „gyerekszobát”, ahová bármikor visszaköltözhetne a fiatal – mutatott rá, miközben a lakások ára a jövedelmekhez viszonyítva itthon szinte mindig megfizethetetlen volt,

Igaz, Nyugaton már a hat is elfogadhatatlan magas lenne – tette hozzá; ahogy az is igaz, hogy a saját lakás biztonsága iránti vágyakozás töretlen az egész térségünkben, bár nő a bérlakással megelégedők száma is. Persze ez térségenként változik: Budapest és Prága hasonlóképpen drága, Párizshoz, Londonhoz képest olcsóbb, de a skandináv országokban meg megint könnyebb lakáshoz jutni. Mindenesetre a lakáspiac rugalmatlan, lehet kétszer annyi kanalat gyártani, ha nő a kereslet, de a lakáspiacon előbb az árakat nyomja fel a keresletbővülés.

Régen határvonal volt a munkavállalás, de már sok fiatal dolgozik és tanul egyszerre, és a trendek is ebbe az irányba visznek – tette hozzá Koltai Luca, a HÉTFA elemzési igazgatója – identitásunk fontos eleme is, hogy milyen munkát végzünk, és sok a nehézség az indulásnál,

Kivétel persze, akik nem jól, vagy nem a munkáltatók által elvárt képzettséggel bírnak, ők könnyebben kisodródhatnak.

Persze, itt van az úgynevezett Z generáció más hozzáállása is a munkához: nem hisznek a lineáris karrierben, több szabadidőt akarnak – jegyezte meg az elemzési igazgató – miközben hazánk sem engedheti meg magának, hogy „parlagon hagy egy generációt, vagy tehetségek nagy tömegét”.

A lakáspiac nem szociális intézmény

Kocsis rámutatott több döntéshozói dilemmára, amely meghaladja a hétköznapi szociális követelések szokásos narratíváját, mondván, szükséges elválasztani a lakáspolitikát és a szociális politikát. Például, hogy követelmény lenne, hogy mindenki oda tudjon menni lakni, ahol jó munkalehetőség van – ha ez korlátlanul érvényesülne, most 800 ezren Sopronba költöznének, Kelet-Magyarország meg kiürülne – pedzegette. Vagy, ha a szociális bérlakás túl jó a piaciakhoz képest – akár a kollégiumoknál is ez a helyzet –, akkor aki képes lenne, se akar továbbállni piaci bérleménybe vagy saját lakásba belevágni, mert nem motivált rá. Miközben itt a rengeteg csapdahelyzet, mert alacsony a lakásmobilitás: van, aki bent ragad a sok hitellel megvett, belvárosi, 30 négyzetméteres kislakásban, ezért hiába szeretné, hiába házasodik, nem születik meg a kívánt gyerek, mert nincs hely; emellett a magyar nem szeret költözni, mert a lakás az, amiért egész életében dolgozott.

A szakértő a moderátor – saját lakás vagy bérlemény? - kérdésére jelezte: a bérlakáspiac állami kontrollja sosem sül el jól, itthon a fiatalok 30-40 százaléka él bérlakásban, ami akkor jó, „amíg az ember mocorog”, de mindenhol, Nyugat-Európában is megugrik a magánlakásba vágyók száma a gyermekvállalás idején. Hazánkban a biztonságérzet – „ez az enyém, ezt nem vehetik el”, illetve, hogy „innen nem rúghatnak ki bármikor”, hiszen a szabályos szerződés nem kimondottan gyakori. Persze megoldási javaslatok, berlini és bécsi példákra hivatkozva is sokszor érkeznek, de ezek sem olyan szépek közelről, mint innen.

Más kérdés az is, hogy a fiatalok egy részének annyira messzire került a lehetőség, hogy meg sem próbálnak félretenni rá, inkább felélik a pénzüket, ami hosszú távon csapda. Ahogy a kislakás is: „kisgyereknél még ellehet az ember a háromemeletes ágyon, de amikor jön a tinédzserkor, és »anya, ne nyiss rám!«, akkor már mások az igények”.

Az urbanisztikai szakértő egy másik problémát is megvilágított: a városok kiterülése és az agglomeráció benépesülése, ami felhajtja az árakat, és a helyiek kiszorulását eredményezi, a másik oldalról a dzsentrifikáció, azaz a belváros környéki kevésbé jó presztízsű környékek ugrásszerű felértékelődésével jár, miközben a fővárosi új lakások felét befektetési céllal vásárolják, és még csak ki se adják – esetleg itt lehetne szerepe az államnak, hogy erre ösztökélje a tulajdonosokat – mondta.

Nem csak a digitális nomádoké a világ

Az alapítványi elemző viszont megjegyezte: a munkaerőpiacon a mai napig érzik az oda 2008-2009-ben belépő fiatalok az akkori szűk lehetőségek utóhatását, akik közül sok ekkor se nem tanult, se nem dolgozott, akár huzamosabb ideig. Szerencsére Koltai szerint a javuló helyzet felszívta az ő többségüket, de még mindig maradtak ekkorról kimaradók, leszakadók –

Az ő megszólításukhoz pedig – mivel eleget csalódtak már az állami intézményekben, ezért bizalmatlanok is – összetett, helyben jelenlévő programok kellenek Koltai szerint. Az is igaz, hogy a fiatalok egy része nem örömében rugalmas, hanem mert ez jutott neki: egy részüknek a részmunkaidő, félig zsebbe-félig bejelentve fizetés, sérülékenyebb munkahelyek jutottak, de ma már a munkaerőpiac egyre inkább keresi őket és a fiatalok is jobban tudnak tárgyalni, nem tartanak annyira a munkahelyvesztéstől. „Másik tapasztalat: a boomer és X-generációs főnökök elvárása a lineáris karrierúttal, hogy a fiatal csak gürizzen, de sok fiatal nem akarja ezt csinálni – és bizony a főnököknek kell alkalmazkodni: rugalmasság, homeoffice már elvárás sokaknál. Cserébe új tudást, kompetenciákat tud behozni a céghez”.

Ugyanakkor Pillók kérdésére Koltai cáfolta a feltételezést, hogy a covid óta mindenki home office-ban szürcsölné a szűzkoktélt Balin, és onnan dolgozna digitális nomádként. „Ez csak a legmagasan képzettek egy nagyon szűk körére igaz, és ráadásul a magyar inkább dolgozik Baliról egy nyugati multinak, mint Kisvárdáról Budapestre egy magyar cégnek" – sorolta. Ugyanis „a munkaerőpiac még mindig elég merev, a főnökök látni akarják a kezét a dolgozónak, amikor dolgozik, elvárják a bejárást, a covid után ez is nagyrészt visszarendeződött” – mondta – „ha mégis lehet home officeból dolgozni, akkor ott jellemzően a dolgozó veszi meg a gurulós széket, íróasztalt, ő viseli a többlet-rezsiköltségeket”.

Drogok, céltalanság, elvándorlás

Hol kell segítenünk a fiatalok magabíróvá válását? – tette fel a kérdést a második beszélgetésnél Nagy-Vargha Zsófia – fiatalokért felelős helyettes-államtitkár. Miután felsorolta a pozitív kormányzati intézkedéseket – szja-mentesség 25 év alatt, a fiatal nőknek gyermekvállalásnál elengedett diákhitel – megjegyezte, a mentális egészség kérdése is kiemelten fontos, mivel a covid hatása még mindig mérhető, a háborúét meg még csak sejteni lehet. Kovács Péter, a Nemzeti Ifjúsági Tanács elnöke pedig megjegyezte, a 25 év alattiak szja-mentessége egyébként az ő programjuk volt, és örülnek, hogy viszontlátták azt kormányzati intézkedések szintjén is.

A moderátor, Kiss-Kozma Georgina ifjúságkutató megjegyezte: ugyanakkor az elvándorlás, bár csökken, továbbra is a fiatalok egyik fő problémája.

„Senki nem akarja, hogy a fiatalok ne menjenek külföldre tapasztalatot szerezni, de fontos, hogy azt később itthon csatornázzák be, itthon telepedjenek le, itt szülessenek meg a gyermekeik” – vélekedett a helyettes államtitkár – aki a Stipendium Peregrinum ösztöndíjat emelte ki e téren (Kovács meg az ifjúsági csereprogramokra), s megjegyezte, a brexit és a covid is visszafogta a kivándorlást, miközben kormányzati szándék adminisztratíve is segíteni a visszavándorlók ügyintézését, a külföldön tanultak szakmai gyakorlatát. „Létrejött egy csoport, akár többedik generációs, kint született magyarokból, akik hazaköltöztek, ők magukat visszidenseknek hívják” – jegyezte meg.

Szóba kerültek a kábítószer- és alkoholproblémák is, amelyek trendje változott: az elmúlt 10 évben a pszichoaktív szerek előretörtek, míg az alkohol visszaszorult – Kiss-Kozma szerint a „dolgozzunk keményebben – szórakozzunk keményebben” elvvel és többek között a digitális forradalommal, vagyis a szabadidő egymás helyett a képernyők előtt töltésével. A helyettes államtitkár szerint erre a recept a biztonságos közeg, a megfelelő közösség és a prevenció. Kovács a közösségteremtés mellett a segítő szakmák támogatását említette, nagyon finoman jelezve, hogy „a szakemberek kérdésénél, megbecsültségénél van még állami teendő”, de esetükben a gyakorlatorientáltabb képzést is említette. A munkavállalás terén pedig a pályaorientáció, a megfelelő felkészítés a kulcs, a helyettes államtitkár pedig az iskolából való lemorzsolódás csökkentésében és a pályaváltó programokban látta a jövőt.

Az internetes kapcsolattartás is szóba került, mint veszély és mint lehetőség – ahogy Vargha-Nagy megfogta, számos évfolyamnak kimaradt a ballagás, az elsőáldozás, ami online történt, vagy sehogy, amihez képest az online egy pótlék volt; azonban, szintén a covid alatt életveszélyes challangek, kihívások jelentkeztek és a net „okos használata” kapcsán sem ártanának erősebb szabályozók; Kovács szerint a mérték a lényeg.

Mindazonáltal abban egyetértettek, hogy a családpolitikában a kiszámíthatóság a legfontosabb, Kovács pedig kimondta: ez a generáció a stabilitásra vágyik. „Jól alkalmazkodik, rugalmas, adaptív, de valójában arra vágyik, hogy ne kelljen adaptívnak lennie”.

Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi