Kibújt a szög a zsákból: azon örömködik Perintfalvi Rita, hogy nem Erdő Péter lett a pápa

„Nem hiába szavaztatok tegnap itt az oldalamon több, mint 10 ezren Erdő Péter bíboros megválasztása ellen!” – fogalmazott a baloldali teológusnő.

Arra kell készülni, hogy a jövőben is viharos körülmények között kell megtalálni a megoldásokat.
Orbán Viktor pénteken az ENSZ csúcstalálkozóján vett részt Azerbajdzsánban. A találkozó után Facebookon osztott meg egy rövid videót az ottani tárgyalásokról. A miniszterelnök a rövid felvételen elmondja: 33 három éve van benne a nemzetközi politikában, és azt látja, hogy az elmúlt tíz év jelentősen különbözik az előző húsztól. Ez főleg a gazdasági válságnak, a bevándorlási válságnak, a világjárványnak, majd a háborúknak tudható be. Orbán szerint fel kell készülni, hogy a jövőben is ilyen körülmények között kell megtalálni a megoldásokat.
„A legfejlettebb keleti és nyugati cégek találkozási pontjává tesszük Magyarországot. Nekünk Magyarország az első!” – olvasható a videóhoz fűzött bejegyzésben.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd